Képviselőházi napló, 1910. XXV. kötet • 1914. junius 24–julius 21.

Ülésnapok - 1910-552

142 552. országos ülés 19ií Julius 9-én, csütörtökön. egy jelenséget, amely csak igazolja előbbi tételemet, azt t. L, hogy a pénzügyminiszter ur hivatalból csupa rosszhiszemű perlekedő felet ismer, csupán a rosszhiszemüekre gondol. Azt mondja, hogy ezeket a kétszeres illetékeket azért kell kiszabni, mert azt mondja, hogy igazságszolgáltatási érdek, hogy a perrendtartásnál szabályozott eljárás során az ok nélkül való halasztásoknak és a perek elhúzódásának gát vettessék és ezt az érdeket kívánja ez a rendelkezés szolgálni. Az igazságszolgáltatási érdek nem ez. Hogy mi az igazságszolgáltatási érdek, arra különben ebből a szempontból nem az illetéktörvénynek kell vigyáznia, arra, eléggé jól vigyázott a polgári perrendtartás, amely nagyon szűk határok közé szorította a halasztás lehetőségét, illetve annak megadását mindig objektív birói fórum kezébe tette le ; a biró mérlegeli, hogy van-e adva annak szüksége és lehetősége, hogy a halasztás megadassék. De ettől is eltekintve, kérdem, nem képzeli azt a t. minister ur, hogy hátha mégis lehet ok a halasztásra ? Hátha mégis lehet olyan eset, amikor mindakét félnek eklatáns és eminens érdeke az, hogy a halasztás megadassék 1 Kérdezze meg a t. pénzügyminister ur, hogy ennél a pontnál mit szólnak a nagy bankok képviselői, mit szólnak azok hozzá ? Hogy a nagyobb kapitalisták és bankok szempontjából nem fontosabb és szükségesebb-e az, hogy a halasztás lehetősége megadassék számtalanszor ? Mert ők tudják a legjobban, hogy igenis, az esetek túlnyomó többségében szükség van arra a halasztásra, szükség van azért, mert megtették ugyan a kényszerítő lépést, minthogy felelősséggel tartoznak az igazgatóságuknak, a részvényeseknek stb., azonban meggyőződtek arról, hogy a peres eljárás lefolytatása az illetőnek vagy a hitelét ásná alá, vagy a tönkrejutásba kergetné, ugy, hogy semmiképp kielégítést nem tudnának kapni; viszont ha nyugalommal várnak, akkor annak az üzleti lebonyolításra engednek teret, simán megkapják a kielégítést és ami fontos, megkapják a kielégítést anélkül, hogy birói intézkedést lenne szükséges igénybe venni, ami által egyszerűen megszűnik a per. Amikor a perrendtartás tárgyalásánál ez szóba került, épen a nagybankok képviselői voltak azok, akik a leghatározottabban állás foglaltak az ellen, hogy kimondassék, miszerint halasztásank egyáltalában helye nincs, ők voltak azok, akik ezt a legjobban szorgalmazták. Ha egyszer igaz az, hogy az esetek számtalan, mondhatni túlnyomó többségében mégis csak van ok a halasztásra, hogy szabad akkor ideállani ezzel az érvvel a mellett, hogy, íme, a büntetést reájuk szabom, kétszeres illetéket kell fizetniök, mert én az ok nélkül való elhúzásnak, halasztásnak akarom elejét venni ? Ez nem igazságszolgáltatási érdek ; az igazságszolgáltatási érdeket megvédik a felek egymás között és különösen megvédi ebből a szempontból a bíróság. Semmiféle igazságszolgáltatási érdek nem kívánja azt, hogy épen a jóhiszemű — és mindig ezt éri súlyosabban a büntetés — perlekedő felet, akinek oka és szüksége van a halasztásra, sújtsam és itt azután indokoljam azzal, hogy ez igenis igazságszolgáltatási érdek. Ez nem áll, ez nem igazságszolgáltatási érdek ; ennek a fordítottja áll: az az érdek, hogy mindkét félnek módjában álljon ezt egyöntetűen megállapitani. Mert hiszen két fél között csak akkor szükséges igazságot tenni, ha azok ellentétben vannak ; akkor lép előtérbe az állam feladata, hogy ő bíráskodjék ; a pernek tulaj donképen a két fél az ura, bár az uj perrendtartás szerint ez igen helyesen megváltozott, amennyiben a birót is kompaczisczens faktornak teszi meg, még pedig már az előkészítő szakban. Azonban teljes mértékben ennek a három falctornak judiciurnára, ítéletére kell, lehet és szabad bízni azt, hogy ők mérlegeljék, mi az igazságszolgáltatás érdeke, de nem szabad ideállítani pénzügyi szempontból és okokból ilyen meg nem állható érvet és ezzel indokolni azt, hogy igenis, ezekre ilyen horribilis — mert horribilis ez a kiszabás — emelést alkalmazunk. Már többen foglalkoztak a törvényjavaslat 11. §-ában foglalt sérelemmel. Én ezt a magam részéről czifrázni nem kívánom; csak azért szólok erről, hogy ugy ne tűnhessék fel, mintha nekem nem szúrt volna szemet és nem tűnt volna fel; t. i. azon anomáliáról szólok, hogy t. i. a perrendtartás 186. §-ára való utalással a keresettől való elállást megállapító végzés után oly hihetetlenül fokozottabb mértékben kirótt illeték állapittatik meg, továbbá pl. az Ítélet kiegészítésére irányuló kérelmet elutasító végzés tekintetében is. Engedelmet kérek, ilyesminek igazán nincs jogosultsága, hiszen ez egy technikai kérdés. Mikor szorul egy Ítélet kiegészítésre ? Megmondja a perrendtartás. Hogyha valamely technikai hibából tévedésből, birói toUhibából, leírási hibából történik a baj, hibás név van, rosszul irt szám, rosszul irja le a gépiró kisasszony és én beadok egy kérvényt, hogy igazítsák ki, akkor, amikor olyasmiről van szó, hogy a biró felfogása szerint hogyan írják a Kohnt, h-val, vagy h nélkül és engem elutasítanak és aztán oly illetéket kell e határozat után fizetnem mint a rendes normális, érdemleges Ítélet után, bocsánatot kérek, ez csak tévedésből maradhatott benn, de helyes érzékkel megindokolni nem lehet. Ugyanilyen az ítéletet feloldó végzés dolga. Nem szabad elfelejteni, hogy az uj perrendtartás életbelépésével kapcsolatosan a birói funkcziók közül a technikai rész nagy tömege áthárittatott a felekre, sok kérdés blankettával intéztetik el, a kereseti példány, idézés, mind előre elkészített dolgok, amikben a biró úgyszólván csak a marasztalási összeget tölti ki, a nevét irja alá, sőt az uj perrendtartás, illetőleg az uj rend szerint a kiadmányt alá sem irja, elég, ha a kiadó tanúsítja, ugy, hogy kezébe sem kerül, ami nem érdemleges birói munka, hanem technikai kezelés kérdése, a segédhivatalon egyszer keresztülmegy, a segédhivatal rányomja a stampigliját és ezt a tech-