Képviselőházi napló, 1910. XXV. kötet • 1914. junius 24–julius 21.

Ülésnapok - 1910-552

552. országos ülés 1914 Julius 9-én, csütörtökön. 141 lásban .... (Mozgás a jobboldalon. Halljuk I Halljuk! balfelől.) Elnök (csenget) : Csendet kérek. Polónyi Dezső : ... az emelés indokolására egy árva szót, egy árva hangot nem találunk, amely arra csak némileg is utalna. Pedig az csak a legtermészetesebb volna, hogy amikor a nyomorult alpereseket akarjuk megróni ezzel a "rettenetesen emelt adóteherrel, — mert ez nem illeték, amint mondottam, hanem adóteher, akkor legalább erre nézve tartalmazna megfelelő utalást. Az általános rész indokolásában rámutat még a minister ur, hogy a régi, szerintem jobb czim miért igényelt megváltoztatást. A törvényjavaslat kifejezetten törvénykezési illetékekről, a régi, azaz : bélyeg- és jogilletékekről szól, amelyek szerintem helyesek. Már az előbb voltam bátor rámutatni arra, hogy az ilyen módon felfokozott illetékek igenis, többé nem illetékek, hanem közönséges forgalmi adók, a javaslat közönséges adósróf s ennek folytán jogosulatlanul viseli azt a czimet, hogy »a törvénykezési illetékről.« Amennyiben erre az indokolás utalást tartalmaz, egyszerűen szembehelyezkedik a teóriával és szembehelyezkedik a valósággal, mert inkább azt lehetne czimül megtenni, hogy törvényjavaslat az igazságszolgáltatás fokozottabb megadóztatásáról*. Ez lenne ennek a törvényjavaslatnak a helyes és tulaj donképeni czime. (Ugy van ! a baloldalon.) A részleteknél talán még lesz alkalmunk (Halljuk ! Halljuk ! balfelől.) néhány megjegyzést tenni, most mindössze engedtessék meg nekem, hogy egykét paragrafust kikapva, nagy általánosságban csupán azokra tegyem meg észrevételeimet, amelyek e rendszerbe beleillenek és mintegy a legpregnánsabban igazolják állításaimat. (Halljuk! Halljuk! balfelől.) A viszont keresetről és a beszámítási keresetről egy példa alakjában már az előbb említést tettem, most legyen szabad csak annyit megjegyeznem az első paragrafusnál, a praktikus életből merítve a példát, hogy nem vagyok tisztában azzal, miként kivan elbánni a javaslat azon pereknek nagy számával, amelyek valamely nagyobb összegnek meghatározatlan hányada iránt indíttatnak. Példának okáért számtalanszor látjuk az életben azt, hogy valaki követelést támaszt, de nem tudja azt kellő módon értékeim, vagy pedig megegyezésre való utalással csak egy bizonyos arányszámot követel. Kénytelen lesz keresetét ugy beadni, hogy : keresete X. Y.-nak mondjuk 5000 korona vagy 100.000 korona aránylagos része iránt. Kérdem : mi fog ilyenkor alapul vétetni, ha a törvény egyszer ugy rendelkezik, hogy feltétlenül a kereseti összeg tekintendő irányadónak ? P. o. egy praktikus esetet hozok fel, hogy jobban meglássuk a dolgot. (Halljuk ! Halljuk ! balfelöl.) Élőfordult p. o., hogy egy ügyben az ügyvéd díj levelet kapott, mondjuk, 10.000 koronáról, arra az esetre, hogyha sikeresen végzi el a dolgot. Akkor megtörténik az, hogy az ügy időközben megszűnik és mondjuk, az illető fél akár az ügyvéd nélkül vagy annak háta mögött kiegyezik. Most azt mondja az ügyvédi rendtartás, — megjegyzem, hogy fordítva mondja és ebből íolyólag a contrario van a jogszabály is megállapítva — hogy ilyenkor a díj levél összegének aránylagos leszállításáról lehet szó. Most az a fél, minthogy az ügyvéd háta mögött egyezett ki, természetesen nem mondja meg neki azt, hogy miben egyezett ki s az ügyvédnek fogalma nincs arról, hogy megkapta-e a fél az egész kereseti értéket, vagy a fele értéket, a negyedét, vagy a tizedét és akkor beadja a keresetét a következő módon : »Kérem X. Y.-t 10.000 K jutalomdíj aránylagos részének megfizetésére köteleznk.Aránylagos részének megfizetésére ! A bizonyítási eljárástól függ azután annak a megállapítása, hogy az illető fél mennyiben egyezett ki és azon aránynak megfelelőkig állapítja meg azután természetesen a bíró a törvény alapján az ügyvéd járandóságát. Ez az ember természetesen jóhiszeműen járt el és jóhiszemű keresetet adott be. Ha azonban itt azt mondja a javaslat, hogy a »keresetlevél előkészítésének igazolása* stb., akkor azt kérdem: ki fogja azt megállapítani, hogy mii yen összeg után kell neki akkor az illetéket lerónia és főleg Iá lesz annak a birája, hogy ez mikép fog értékeltetni akkor, mikor neki előre kell ezt bélyegjegyekben lerónia és ha nem teszi meg, kiteszi magát a leletnek ? Ez az egyik, t. ház, ami, mondom, a javaslat visszásságai közül az első pontnál a szemembe tűnt, azokon kívül, amiket én természetesen itt újból részletezni nem akarok, de amikre Springer Ferencz t. képviselőtársam oly szépen és oly rendszerbe szedetten reámutatott. Én teljes mértékben hozzájárulok azokhoz a számításokhoz is, amiket ő oly irányban végzett, hogy ez a javaslat és különösen ennek 1. §-a milyen arányú értékemelkedést, milyen arányú adótöbbletet jelent. Láttuk és emlékezünk az ő számításaiból, hogy vannak tételek, amelyeknél az indokolásnál s az előadói értekezéssel ellentétben nem csekély, 20— 25 vagy 30%-os emelkedésről, hanem az illető tételnek 2600%-os emeléséről van szó. Én ehhez hozzájárulok, csupán egy módosítást tennék, t. ház. Springer Ferencz t. képviselőtársam ugyanis a számításait csupán az 1. §. alapján csinálta meg, nem lapozott azonban át ezen számítás kedvéért a második oldalra, a 2. §-hoz, ahol világosan meg van mondva az, hogy mindezen illetékeknek kétszeresét kell megfizetni a felsorolt esetekben, tehát elnajiolás, halasztás esetén stb. ilyen esetekben. Ez pedig azt jelenti, hogy Springer Ferencz t. képviselőtársunk által alkalmazott számítás nem teljes és nem tökéletes, mert igenis, kétségbevonhatatlanul adva van ebben a javaslatban, hogy néhány illetéktétel 5200%-os emelésben fog részesülni. Ez az, t. ház, amit a javaslat indokolása némi csekéby emelésnek, némi (Felkiáltások balfelöl: Enyhe !) enyhe fokozásnak mond. Itt a 2. §-nál, — hogy ennél a 2. §-nál maradjak, — látok megint