Képviselőházi napló, 1910. XXV. kötet • 1914. junius 24–julius 21.
Ülésnapok - 1910-552
140 552. országos ülés 191b Julius 9-én, csütörtökön. vele : a pénzügyminister ur pénzt akar és nem akarja azt, hogy a perlekedési kedv szüneteljen. Teleszky János pénziigyminister: Az is pénz, ha nem kell a birói személyzetet szaporítani ! (Helyeslés jobbjelől.) Polónyi Dezső: A pénziigyminister ur miért nem kérdezett meg valakit erre nézve ? Hiszen a görögök idejében már Isokrates próbálta, a franeziák idejében Mirabeau, az irodalom és a tudomány azonban agyonütötte és megállapította, hogy lehetetlen dolog. És ma az érv-szegény pénzügyminister ur kénytelen ideállani és kikaparni ezt az érvet. Persze nem számítottak rá, hogy itt a tárgyalásban ellenzéki képviselők is részt fognak venni. (Taps a haloldalon.) Sőt tovább megyek, t. ház, bölcsen elhallgatja a pénzügyminister ur még azt is, hogy az átalányrendszer mellett mennyivel kevesebb adminisztratív munka merül fel, miesoda horribilis megtakarítással jár az, hogy mig ma, ezzel a rendszerrel, — hogy ugy fejezzem ki magamat — szálankint akarják kitépni annak a szerencsétlen alperesnek szakállát s amikor minden egyes kitépéshez kell egy iktató, egy kiadó, egy felülbélyegző, egy rendes és egy pótfináncz és még nem tudom micsoda, addig az átalányrendszer mellett az illetékkel egyszerre ütnék agyon azt a szegény alperest. (Igaz I Ugy van ! halj elől.) T. ház ! Ezek után én csak nagyon röviden, néhány szóval (Felkiáltások balfélől: Halljuk! Halljuk ! Nagyon érdekes !) említem meg még azt, hogy egy ilyen javaslatnál, ahol az indokolás szerint csak enyhe emelésről van szó, ahol a javaslat általános indokolásába veszi be a pénzügyminister ur az arra vonatkozó mosakodást, hogy miért kellett neki megszüntetnie az eddigi szisztémát, amely abban kulminált, hogy egy perben, — bármilyen is volt a kereseti vagy viszontkereseti összeg — annak a pernek végeredménye tétetett illetékezés tárgyává, mondom, ennél a javaslatnál a pénzügyminister ur a saját szempontjából mindig csak a visszáját nézi a dolgoknak és körülményeknek. (Halljuk ! Halljuk ! balfélől.) ö minden perlekedő félben egyrészt hivatalból áldozatot lát, aki neki kényekedvére kiékeli hogy szolgáltatva legyen, másrészt ugyancsak hivatalból mindig csak rosszhiszemű felet lát. A pénzügyminister ur ki akarta egyenliten, azt az anomáliát, ami a régi időben megvolt, hogy t. i. a bélyeggel lerovott illetékeknél bizonyos mértékben külön kellett az embernek a per tárgya után az illetéket lerónia, nem az Ítéletben meghozott marasztalási összeg után és ezért egyenlősíteni akart és kimondja a javaslatban azt az általános elvet, hogy ezentúl mindig a kereseti összeg után kell lefizetni az egész illetéket és azután a beszámítás és az ellenkövetelés után külön-külön is. Itt mindenekelőtt rá akarok mutatni arra, hogy ez horribilis igazságtalanság, mely többnyire a jóhiszemű feleket sújtja. (Igaz l Ugy van ! balidői.) Mert nemcsak rosszhiszemű perlekedők vannak, hanem igen sok a jóhiszemű fél is ; ennek illusztrálására felhozom azt a példát, hogy mondjuk Farkas Pál t. képviselőtársam egyszerre valami örökséghez jut. (Halljuk l Halljuk! balfélől.) Farkas Pál: Hol ? Hol ? Hol ? (Derültség.) Polónyi á Dezső: Talál egy 100.000 koronás kötelezettséget tartalmazó okiratot. . . Farkas Pál: Kellemetlen ! Polónyi Dezső : . . . illetőleg egy 100.000 koronát az ő javára biztosító okiratot. Farkas Pál: Akkor kellemes ! (Derültség.) Polónyi Dezső:... és akkor nem ismervén a körülményeket, kénytelen perrel támadni emiatt. De megjelenik az ellenfél, és azt mondja : kérem, én elismerem, hogy még öt ezer koronával tartozom, azonban kilenczvenötezer koronára beszámítási igényt támasztok, mert az ön jogelődje viszont nekem ennyivel és ennyivel tartozik. Ilyen esetben eddig az történt, hogy az elismerés alapján a bíróság meghozta marasztaló ítéletét ötezer koronára és az illető fizette azt a csekélyke, illetve nem is olyan nagyon csekély, mert hiszen elég nagy volt az is, csak a most, a javaslatban kontemplálttal szemben csekély illetéket. Ma ellenben az történik, hogy képviselőtársamnak le kell rónia az illetéket az egész 100.000 korona után (Igaz! Ugy van ! balfélől.), még pedig a felemelt, fokozatos illetéket s ezenkívül bizonyos beadványok is szükségesek lévén, s mert egyszer, mondjuk, halasztást is kellett igénybe vennie, még kétszer kell illetéket fizetnie és le kell rónia az ellenfélnek a 95.000 K után járó illetéket, nem kevésbé illetéket kell fizetnie külön az ötezer korona után is. Farkas Pál: Szóval meg kell fizetnem az ügyvédi költséget és nem kapok semmit! (Derültség jobbfelől.) Polónyi Dezső : Én tehát ezt a horribilis emelést abszolúte nem tartom méltányosnak. Ez egy olyan helytelen és olyan erősen sújtó rendelkezés, amely az államnak igazán még legfelfokozottabb szükségletével sem indokolható. Közbevetőleg csak azt akarom megjegyezni, hogy, amikor ezeket a kis emeléseket olyan szépen indokolják mindenféle állami szükségletekkei, nem veszik figyelembe sohasem, hogy törvénykezési illetékekről lenne szó, egy árva szóval sem találunk utalást arra vonatkozólag, hogy ezen pluszbevételekből egy fillér is fordíttatnék a bíróságok, a bírósági hivatalnokok és alkalmazottak helyzetének javítására. (Ugy van! balfélől.) Egy árva szó utalást erre A r onatkozólag nem találunk, pedig tudomásom szerint már régen megindult egy később abbamaradt folyamat, amelynek czélja volt az, hogy a bíróságok s bírósági személyzet státus-rendezése czimén helyzetük a kor követelményeinek, ha nem is teljesen megfelelő, de legalább kielégítő módon rendeztessék. Amikor itt a törvénykezési illetékről szóló javaslatot tárgyalják, az igazságszolgáltatás csoportjába vágó eme kérdést, akkor az indoko-
