Képviselőházi napló, 1910. XXV. kötet • 1914. junius 24–julius 21.

Ülésnapok - 1910-552

138 552. országos ülés 191b Julius 9-én, csütörtökön. azokat a folyton fokozódó áUami szükségleteket pénzzel, pénzzel és megint pénzzel kielégíteni . . . Teleszky János pénzügyminister: Hát mivel ? Mivel ? ^ Polónyi Dezső: . . . leszek bátor egy nagyon jó reezeptet adni. (Halljuk ! Halljuk ! a baloldalon.) Hock disztingvált az illetékek kérdésében egy nagyon érdekes szempontból. Külön választotta először azokat az illetékeket, amelyek bizonyos jogok szerzése után voltak az állam részére szedendők és másodszor azokat az illetékeket, amelyeket bizonyos törvényhozási vagy közigazgatási funkczíók elintézése után szedtek. Bizonyos jogok szerzéséért, milyen az udvari tanácsosság, (Igaz ! Ugy van ! Derültség balfdől.) báróság, (Igás ! TJgy van ! baljelöl.) azután privilégiumok. T. pénzügyminister ur, nem visszaélés az a pénzügyi jog szempontjából, hogy ezek a spirituszbárók a százezreket a pártkasszába fizetik ? (Igaz ! TJgy van balfdől.) Hát nem tudnak egy javaslatot ideterjeszteni, amely szerint ezek az adományozások, czimek és privilégiumok megfelelő illetékezés alá esnének ? (Igaz! Ugy van ! bal felől.) Nem tudják azt az ibolyaszerénységgel meghúzódó 4—5 millióeskát ezektől az uraktól elvenni, akikért senkinek ebben az országban nem fájna a feje, akikért senki, egyetlen ellenzéki fel nem szólalna, obstrukcziós színezetű beszédeket nem mondana. (Igaz ! Ugy van! balfelől.) Azért említem ezt fel, mert ha a vágy oly nagy és mohó, miért nem ragadják meg az alkalmat. Én ünnepélyesen kijelentem, hogy minél nagyobb kitüntetés után minél nagyobb illetéket szabnak ki, annál inkább helyeselném, a közelmultak tapasztalataiból okulva, ha itt tág tere lenne a pénzügyminister ur czeruzája kalandozásának. Egy aradi választás költségeiből pl. óriási összeget tudna behozni, amivel az erkölcsnek is jó szolgálatot tenne, mert meggátolná azt a visszaélés alapján fejlődő gyakorlatot, hogy ezek az emberek illetéktelen helyre adják a pénzt. (Igaz ! TJgy van ! balfelől.) Ezek a jogadományozások végre is a királyi felségjogokból származnak, a magyar szent korona eszméjéből, ahonnan minden kiindul. A magyar állam nevében Ö felsége adja a kitüntetéseket és csak visszaélés alapján jött létre az az erkölcstelen gyakorlat, hogy ezekért egy párt követel ellenértéket. Azelőtt, mikor nem voltak a mai értelemben vett adók, a kincstári jövedelmek főrészének forrása a kitüntetések, czimek, rangok, hivatalok adományozása volt. Azután lassan, idők folyamán kifejlődött a dolog a mostani berendezkedésig. De hát miért nem csap le a mai rossz pénzügyi helyzetben a pénzügyiminister ur és miért nem mondja, hogy egy spirituszbáróságért egy milliót kell fizetni % Legyen nyugodt, hogy már holnap négyen-öten fognak jelentkezni. Az bizonyos azonban, hogy ez a munkapárt érdekeit nem szolgálná. Épen azért nyugodtan hajthatjuk le fejünket álomra, mig ilyen javaslatot fogunk látni, mig a pénzügyi viszonyok oly szűkösek lesznek, hogy a pénzügyminiszter ur vágyakozni fog reá, hogj^ ezeket az összegeket az állami szükségletek fedezésére fordítsa. (Igaz! TJgy van ! balfelől.. Elnök csenget.) Ily viszonyok között, mikor sokféle módja lenne a pénzügyminiszter urnak az általunk oly nagyon szeretett nagy bankokkal szemben vagy az ilyen bárósitott urakkal szemben a maga képességeit kifejteni, a czélból, hogy az állam bevételeit fokozza, akkor szomorodott szívvel kell rámutatni arra, hogy az indokolás váltig azt akarja velünk elhitetni, hogy ez a szerencsétlen, amúgy is legjobban megnyomorított alperesi osztály mérsékelt emeléssel kell, hogy meg legyen terhelve és hogy kell burkolt adó formájában újra megnyúzni, olyan indokolás kapcsán, amelyet, bocsánat a kifejezésért, de én a pénzügyminiszter ur helyében, ismerve az ő egyéniségét, szégyeltem volna aláírni. Ez az indokolás a lehetetlenségek, önmagában ellentmondó kifejezések és tételek tömkelege mellett egy légió egyszerű valótlanságot tartalmaz. Akár tetszik ez Farkas Pál képviselő urnak, akár nem tetszik, egyszerű valótlanságokat tartalmaz. Eitner Zsigmond: Talán ő irta ? Polónyi DezsÓ': Egyszerűen nem áll, amit mond; ha tetszik : a homlokegyenest ellenkezője igaz. Ehhez nem kell ám szaktudósnak vagy szocziológusnak lenni, józan észszel kell venni és rögtön látja az ember. (Derültség a baloldalon.) Farkas Pál: Azért sem szólok közbe ! Polónyi Dezső : Méltóztatik kívánni . . . Farkas Pál: Illetékügyből igazán nem csinálunk ügyet. Elnök (csenget): Csendet kérek. Méltóztassék folytatni. Ábrahám Dezső : Ez nem is novella, legfeljebb novelláris javaslat. Farkas Pál: Rémregény ! Polónyi Dezső: Mint már rnásképviselőtársaim is szóvátették, annak a körülménynek a beállítása, hogy a pénzügyminister UT nem tud kitérni az elől, hogy az átalány-rendszer behozatala természetes folyománya lenne a perrendtartás reformjának, önmagában igen jellemző. Nem akarom ismételni azokat, amiket Springer Ferencz t. képviselőtársam olyan szépen kifejtett és kifejtettek előttem felszólalt többi képviselőtársaim, hanem csak leszögezem, hogy a minister ur maga is beismeri, hogy igenis, az átalányrendszer tulajdonképpen a leghelyesebb és a legmegfelelőbb rendszer, a legigazságosabb is, sőt ugy a felek, mint szerintem a bíróságok érdekében is áll. Ennek a minister ur az ellenkezőjét állítja ugyan, de ez már nem áll. Az indokoláson folyton keresztülcsillámlik az a tendenczia, hogy ne csupán a fölemelt illetéket kapja meg a kincstár, hanem módot és alkalmat nyerjen arra is, hogy leletet szabhasson ki. Kitűnik ez az indokolásból már ott, amikor az átalányrendszerrel foglalkozik. Azt mondja (olvassa) : ^Kétségtelenül helyesebb lenne, mert igy ki van zárva a felekre nézve akár a tévedés,