Képviselőházi napló, 1910. XXV. kötet • 1914. junius 24–julius 21.

Ülésnapok - 1910-552

136 552. országos ülés 1914 július 9-én, csütörtökön. mely érdekét, vagy hozzátartozóinak érdekét érinti és akkor az egy rövidke indokolás keretében valami változtatást, módosítást proponál, sokszor magának a rendszernek rovására, mint ennél a javaslatnál is, s azért hogy csend legyen a kérdésben, hogy minél hamarább készen legyen és a képviselőház elé hozható legyen, a minister természetesen lojáüsan elfogadja azt, mert hiszen csak munkapárti részről történhet és idekerül a ház elé egy bizottsági jelentés, mely a tagok által nem szolgáltatott eszmék hiján rossz kivonatát tartalmazza a ministeri indokolásnak. Azután eljut ide, itt az előadó ur, egyik igy, a másik ugy, többé-kevésbbé megfelelő formában ismét rövid kivonatát adja a bizottsági jelentés indokolásának. (Zaj. Elnök csenget.) Mikor azután itt mi olyan várva-vártan megjelenünk és hozzá kívánunk szólni egy kérdésben az eszmék tisztázásához ... Fernbach Károly : Akkor obstruálunk ! Polónyi Dezső: . . . akkor a második szónoknál már obstruálunk. A túloldalról egyetlen felszólalás sem hangzik el, egyetlen érvnek meggyengítését meg sem kísérlik, csak gyorsan, gyorsan, talpaljuk meg ezt is ! És akkor csodálkoznak, hogy mi ezeket a törvényeket majd nem fogjuk abban a tiszteletben részesíteni, mint amilyenben egy törvénynek részesülni kellene. Tapasztaltuk ezt hosszú időn keresztül. Csak rá akarok mutatni a sajtó-vitában lefolyt jelenségekre, mikor a kapaczitácziónak még a lehetősége is ki volt zárva. (Mozgás jobbfelől.) T. ház ! Ezek nem törvények, ezek egyszerű kormányrendeletek (Igaz! Ugy van! balfelől.), melyek indokolás kapcsán kiadatnak a bizottságnak, a bizottságra rá lesz parancsolva, hogy ezt gyorsan el kell intézni, onnan valami lényegtelen, egyesek érdekében álló módosításokkal idekerül, itt mi falra borsót hányhatunk, beszélhetünk, azon változás nem eshet, itt ideges mindenki, hogy mikor fejezi már be beszédét a szónok, mert hiszen szavazni kell. (Igaz ! Ugy van! balfelől.) Ily viszonyok közt ne méltóztassék csodálkozni, hogy mikor az urak ezt obstrukcziónak vélik feltüntetni, akkor talán hiányozván a vitából az érdekesség, az eszméknek ütközése és csatározása, bizony monotonná lesz a kérdésnek megvitatása és nem tagadom, hiszen emberek vagyunk, hogy unalmassá válhatik már a harmadik vagy negyedik szónoknál is. De ha lehet emiatt valakinek szemrehányást tenni, akkor önök maguknak tegyenek ezért szemrehányást (Elénk helyeslés a baloldalon.) és ne kíséreljék meg bennünket váddal illetni azért, hogy egy ilyen kérdésben mégis több felszólalással merünk itt jelentkezni, azért, hogy óvást emeljünk (Zaj. Halljuk! Halljuk ! balfelől.) és felhívjuk az illetékes társadalmi tényezők figyelmét arra, hogy megint milyen merénylet készül ellenük. Sajnálom, hogy a t. előadó ur éppen most megy ki (Zaj balfelől.), mert éppen vele szemben kívántam bizonyos mértékben kivételt tenni. Mert ilyen rendszer mellett megtörténik, hogy egyik-másik tagja a t. túloldalnak, kiből a tehetség kissé talán kikívánkozik a merevebb formák közül, elszólja magát és kissé többet mer mondani, mint ami a javaslat indokolásában foglaltatik és amit természetesen az előbb megvilágítottak folytán talán mondani sem lett volna szabad. Előáll a t. előadó ur ezzel az illetékjavaslattal és az indokolás keretein kívül azt meri állítani, hogy (olvassa) : »Ez a törvényjavaslat voltaképpen nem egyéb, mint az illetékelvnek megvalósítása ; az illetékelv szerint ugyanis az állam az állampolgároktól az egyesek, de nem az összesség érdekében kifejtett szolgálataiért ellenszolgáltatást követelhet.« Van azután még egy tétele, amely nincs benne sem az indokolásban, sem a bizottsági jelentésben és ez az, hogy ez a javaslat nem agressiv pénzügyi politikát láván folytatni, hanem defensiv politikát, melylyel megóvni kívánja az államháztartás egyensúlyát ezen a ponton. Én nem tudom, hogy mi akar ez lenni. Egyszerű tévedése-e ez az előadó urnak, vagy pedig szándékos elferdítése az illetékelv fogalmának. Méltóztassék megengedni, hogy én is hozzászólhassak ehhez a kérdéshez azok alapján, amiket nekünk az egyetemen annak idején előadtak és rámutassak néhány szóval arra, hogy ez a javaslat minden lehet, csak az illetékelv megvalósítása nem, sőt ennek legtökéletesebb negácziója, fejetetejére állítása. Az állam fő bevételei — a mellékes dolgokról nem beszélek — ugy-e bár az adók és az illetékek. Az adók jogalapjára vonatkozólag ismerünk két teóriát. Az egyik a viszonylagos adóelmélet, a másik az általános adóelmélet. A viszonylagos elmélet hivei az adót ugy tekintik, mint az államtól vett szolgáltatásoknak ellenértékét; példának okáért a merkantilisták azt mondják, hogy az adó az egyesnek szolgáltatott állami oltalomért való ellenérték és ez a jogalapja annak, hogy az állam az egyestől adót szedhessen. Az általános adóelmélet hivei azt mondták, hogy az adó egyedüli jogalapja az adózás szükségessége, hogy az államnak minden körülmények között joga van arra, hogy önfentartásához szükséges eszközeit polgárain behajthassa. A viszonylagos adóelmélet hiveit nevezik az illetéki elvre fektetett adóelmélet híveinek. Már most mi az illeték jogalapja ? Illeték alatt olyan, az állam számára való fizetéseket értünk, amelyeket egyes közhatósági funkcziók elvégzéseért tartoznak az egyesek előre meghatározott arányban szolgáltatni, amely közhatósági funkcziók azonban nemcsak az egyesek, hanem a köz érdekében is végeztetnek. Azt hiszem, ebben teljesen egyetértünk. Teljesen igazságos ugyanis, hogy midőn az egyes a közhatóságnak bizonyas funkczióját kívánja igénybe venni, akkor az az egyes jobban terheltessék meg, s ne ugy, mint a többi. Kétségtelen, hogy ez általános elvül elfogadható, és ez az, amire nézve én az előadó úrral egyetértek.