Képviselőházi napló, 1910. XXV. kötet • 1914. junius 24–julius 21.

Ülésnapok - 1910-552

132 552. országos ülés 191Í Julius 9-én, csütörtökön. anyagi hasznot szerezzen és kizárólag és egyedül abban az esetben kötelezze az ügyvédet már akár báromszoros, akár ötszörös felemelt illetéknek a viselésére, hogyha igazolható és igazoltatik az ügyvéd rosszhiszeműsége. (Helyeslés a baloldalon.) Ha most ilyen abnormis méretekben fognak ezek az illetékek kirovatni és beszedetni s az ügyvéd és a fél kénytelen lesz olyan horribilis összegeket előre a per folyama alatt, az ítélet előtt leróni, akkor méltóztassék megelégedni a pénzügyi kormánynak azzal az eredménynyel, amit a törvényjavaslat törvényerőre emelkedésével az illeték fokozott bevételével révén elér, de ne méltóztassék a törvényben ilyen méltánytalanságot és igazságtalanságot továbbra is fentartani. (ügy van ! a baloldalon.) T. képviselőház ! Nem abban a mértékben, mint amilyen mértékben méltánytalan és igazságtalan az én nézetem szerint az illeték behajtására vonatkozó rendelkezés az ügyvédségre nézve, de határozottan szintén méltánytalan és igazságtalan rendelkezés foglaltatik ebben a törvényjavaslatban a birósággal és a birói személyzettel, birói alkalmazottakkal szemben is az illeték behajtására nézve. Mert azt mondja ki a javaslat, hogy felelősek egy bizonyos meghatározhatatlan időpontig, az idők végéig azért a kárért, amit a kincstárnak esetleg okoztak az által, hogy a bélyeglerovást nem kellően ellenőrizték vagy az esedékes bélyeget nem szedték be ott, ahol kellett volna. Szóval a biróság és a birói alkalmazottak a pénzügyigazgatóság által esetről esetre a pénzügyi kormányzat részére megállapítandó kártérítéssel vannak sújtva Ha a 35. §-ban ez a kötelezettség egy bizonyos időre volna megszabva, nevezetesen, mint ahogy szokott, kivételes elévülés lenne, mondjuk három esztendőre megállapítva, ez nem valami kevés, de talán nem is nagyon hosszú idő ; ennyiben lehetne megállapítani azt az időhatárt, amíg ez a kötelezettség fennáll. De én a magam részéről ugyanazt tapasztaltam, hogy rossz utón jár a törvényhozás, midőn az adóerkölcsöt ilyen módon akarja a közönségbe beplántálni, ilyen intézkedésekkel, amelyek egyenesen sértik a jog- és igazságérzetet. (Helyeslés a baloldalon.) Nevezetesen a kincstárnak, amint már előbb is voltam bátor említeni, más érdeke nincs, mint hogy az illetéket, amely a törvényen alapul, megkapja és beszedje. Ennélfogva nem ismerem a jogosultságát annak, hogy a bírósági személyzet kártérítéssel sujtassék valamely illeték beszedésének elmulasztása esetén ; csakis azt ismerhetem el, hogy az illető közeg felelős legyen magáért az illetékért, t. i. ami a kincstárt jogszerűen megillette volna. Ennyi méltányosságot, ennyi igazságosságot ez a két tényező, t. i. az üg3^védi kar és a birói személyzet méltán várhat el a törvényhozástól. Es én a magam részéről nem zárkóznám el az elől, hogy azért a munkáért, amelyet különösen a birói kezelőszemélyzet kifejt a kincstár érdekeinek szempontjából, hogy bizonyos fokozottabb figyelemre és ellenőrzésre indítsuk az ezekkel foglalkozó személyzetet, az bizonyos jutalomban részesüljön. Az illetékből a bevételek oly rohamosan fognak emelkedni, oly nagy bevételi többletre van kilátása a pénzügyi kormánynak, hogy ebből ilyen morzsákat ezért a rendkivüli és különleges munkáért bátran lehetne a pénzügyi kormánynak reszkíroznia. Ami pedig az ügyvédséget illeti, az ügyvédség készséggel teljesiti a képessége és a lehetőség szerint a jövőben is azt a kötelezettségét, amely a betegekben lerovandó illeték beszedésénél rá vonatkozik ; csak azoktól a méltatlanságoktól és igazságtalanságoktól mentse meg a törvényhozás, amelylyel most sujtatik. Az ügyvédi kar teljes elismeréssel és hálával fogadja azt az anyagi jutalmazást, amelyért ebből részesül, nevezetesen, hogy az országos ügyvédi gyám- és nyugdijintézet ezeknek a bevételeknek fokozódásából fog egy igen jelentékeny adományban, évi 500.000 K adományban részesülni az államkormány részéről. Ezt az ügyvédség meg fogja hálálni azzal, hogy a legnagyobb lelkiismeretességgel — természetesen azokról nem beszélek, akiknek részéről visszaélések fordulnak elő az ügyvédség körében is, de ottan a rosszhiszeműség megállapítható és felemelt illetékbirsággal megtorolható, — hanem az ügyvédség legnagyobb része készséggel fogja szolgálni ezután is a kincstár érdekét, amennyiben azon terhektől, veszélyektől és méltatlanságoktól, amelyekben részesült, megszabadul. Még egy dologra vagyok bátor felhivni a t. ház figyelmét, amely már szintén volt megbeszélés tárgya, de annak abnormis voltát eddig kellőleg ki nem domborították. A szegényjogon való perlekedésről kívánok még egy pár megjegyzést tenni. A szegényjogon való perlekedésnél, mint jól méltóztatnak tudni, a bélyegilleték akkor is feljegyzés alá kerül, amikor az illetékmentesség megállapítva nincs. Ha illetékmentesség van megállapítva, akkor is bélyegivet kell vinni, az illetéket fel kell jegyezni, de az akkor behajthatatlan. Ellenben, amennyiben a szegényjogon perlekedő illetékmentességben nem részesül, akkor az illeték, amennyiben behajtható, behajtandó, vagyis a felek az illeték viselésére kötelezve vannak. Azonban itt a törvényjavaslatban egy valóságos képtelenség van kontemplálva, amely azt hiszem, szintén nem kellő vigyázat és nem kellő megfontolás folytán került bele a törvényjavaslatba. (Az elnöki széket Simontsits Elernér alelnök foglalja él.) Nevezetesen a 79. § ötödik bekezdése azt mondja, hogy ha a 75. § második bekezdése szerint illetékmentességben nem részesült szegény fél ellenfele nincs a költségben marasztalva, a feljegyzés alapján kiszabott illetéket a szegény fél köteles megfizetni. Ez jogosult és akezeptábilis.