Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.

Ülésnapok - 1910-539

442 559. országos ülés 19H május 15-én, pénteken. évtizedben 23'7%-ot mutat, annyira alul marad, hogy a kérvény, az indokolás idézett kitétele — sajnos — teljesen tárgyilagosnak tekintendő. A háznak határozatával jelen jelentéssel együtt leendő tárgyalás végett a bizottsághoz utasíttatott Hajdúböszörmény város kérvénye is, amely azt kívánja, hogy ez a város továbbra is önálló választókerület maradjon. A hajdúböszörményi kerület összes választóinak száma 4030, tehát az országos átlagon alul marad és 3058 városi választóval szemben mindössze 972 vidéki választó van, -tehát a városi lakosság teljesen majorizálja a vidéki városi lakosságot, ugy hogy itt is meg kell állapítani, hogy a kerület beosztása teljesen tárgyilagos alapon történt és semmi indok nem mutatkozik arra, hogy e rendelkezés megváltoztassák, miért is a bizottság javasolja, hogy ugy Eger város kérvényét, mint ezen kérvényt méltóztassék az irattárba helyezni. (Helyeslés.) Ezekben ismertetve a kerületek beosztására vonatkozó belügyministeri jelentést, akkor, amikor választójogi rendszerünknek uj alapokra való fektetése munkáján az utolsó simítást végezzük, méltóztassék megengedni, hogy egynéhány rövid szóval visszatérjek azon időkre és körülményekre, amelyek között ez a mai uj választójogi rendszerünk megszületett. (Halljuk/ Halljuk/) Odáig térek vissza mindössze, amikor ez a mai együttülő képviselőház egybegyűlt a cziklus elején. Teljes tárgyilagossággal és igazsággal megállapíthatjuk, hogy akkor a képviselőháznak ugy pártok, mint egyének szerinti többsége a választójog kiterjesztésének egy olyan módját kívánta és akarta, amely bár nagy lépést tesz az általános választójog felé, mégis bizonyos korlátokat és határokat tart be, azért, hogy a magyarságnak, a szellemi felsőbbségnek az uralma és szupremácziája biztosíttassák, hogy a demagógiának, a jelszavakkal való visszaélésnek lehetősége alól a talaj elvonassék. (Ugy van ! Ugy van !) Es most, amikor ezen a reformon túl vagyunk, most a cziklus végén kénytelenek vagyunk konstatálni, hogy a képviselőháznak csakis egyetlen egy pártja, a kormányzó párt áll ezen a régi alapon, ellenben az ellenzék egyhangúlag, tagjai legnagyobb részében eddigi álláspontjának feladásával egy teljesen korlátlan, általános egyenlő és titkos választójogot követel, vagy legalább olyasvalamit, ami ehhez igen közel áll. Akkor a képviselőház ellenzékének, mondhatnám, talán két legtekintélyesebb pártja egy állásponton volt a kormányzó párttal, de kellett is, hogy egy állásponton legyen, mert hiszen rövid idővel azelőtt, amikor ezen pártok felelősség mellett vezették az ország ügyeit, ők maguk voltak azok, akik a legnagyobb gonddal keresték azon korrektivumokat, amelyekkel az általános, korlátlan választói jog veszélyeit elhárítani lehet. És ezek, akik akkor, ugyanazon aggodalmakból kiindulva, amelyek a jelenleg uralmon levő pártot ennek a választójogi rendszernek megteremtésénél vezették, azok támadnak bennünket. Támadnak a liberalizmus nevében, konzervativnek, reakczionáriusnak nevezvén a mi eljárásunkat. (Halljuk! Halljuk!) De hát, t. ház, ezektől, akik elárulták azt, hogy nekik az ország jövendőjéről alkotott ideáljaik ugyanazok, mint a mieink, (Igaz ! ügy van !) ezektől én bátor vagyok azt kérdezni, hogy mi az a liberalizmus és mi az a konzervatizmus ? Liberalizmusnak nevezhető-e minden olyan irányzat, amely egyszerűen valami ujat, valami ismeretlent akar külföldről importálni, vagy idehaza megteremtve megvalósítani és konzervativizmus-e minden olyan irányzat, amely meg akar akadályozni olyasvalamit, aminek egyéb érdeme nincsen csak az, hogy uj, tekintet nélkül arra, hogy az az ország fejlődésére és jövendőjére nézve milyen kihatással lesz ? (Igaz ! Ugy van !) T. ház ! Az én igénytelen nézetem szerint liberalizmusnak csakis az olyan életfelfogást lehet neveznünk, amely olyan ujat akar megteremteni, ami valóban haladásnak tekinthető, ami valóban eszköz arra, hogy az ország jövendő állapotairól alkotott ideálunkat, hacsak egy lépéssel is megközelítsük (Igaz! ügy van!) és konzervativizmusnak, reakcziónak csakis az olyan eljárás nevezhető, amely olyasvalamit akar megakadályozni, ami tényleg az egész ország jövendő fejlődésének és haladásának szolgálatára lehet, s amely ezt a haladást, az ideál megközelítését nem veszélyezteti. (Igaz ! Ugy van !) Én azt hiszem, hogy ebben a házban majdnem kivétel nélkül mindnyájan egyformán képzeljük el a jövendő Magyarországról alkotott ideális képet. Mindnyájan egy erős. összetartó, fegyelmezett, közös munkában haladni tudó Magyarországot képzelünk. (Igaz ! ügy van !) Talán annak a Németországnak példája lebeg előttünk, amelyben a népesség fegyelmezettsége, a hazafias tradicziókhoz való szoros ragaszkodás, a megrostálatlan, a megkritizálatlan újtól való félelem a gazdasági és kulturális téren való fejlődésnek csodálatos képét tárja elénk. (Igaz! ügy van!) Es akkor, t. ház, ha ebben az ideálban egyetértünk, akkor azoknak, akik sok ízben tanúságot tettek arról, hogy ilyen Magyarországot óhajtanak, nincs joguk ahhoz, hogy a liberalizmus nevében kiáltsanak ki bennünket konzervativeknek és reakezionáriusoknak (Igaz! ügy van!) és nincs joguk ahhoz, hogy a liberalizmus nevében nevezzék a megalkotott választójogi reformtörvényhozást reakczionáriusnak. (Igaz ! ügy van !) És, t. ház, ha mégis lennének olyanok, — amint nem hiszem, hogy vannak e ház tagjai között — akik nem igy képzelik el a jövendő Magyarországot, akik talán azért, mert az osztályharezok, az egyéni érdekharezok lehetőségének növekedését látják ezáltal, ezt az országot nem érettnek, de koravénnek szeretnék látni, akik a haladást nem a férfierő teljének kifejlődésében, de az öregség, az elaggódás első szimptornáinak felmerülésében látják, mondom, ha lennének ilyenek, ezek ám dobják ránk az első követ, de