Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.

Ülésnapok - 1910-538

418 538. országos ülés 19íí május lí-én, csütörtökön. költségvetésben még tovább is jobban próbára akarnók tenni. Ezt én is egyenesen mint fenyegető veszélyt állitanám oda, mert azt tartom, hogy a közeli években ennek a két és egynegyed milliárdos főösszegnek változatlannak kellene maradni mindaddig, mig az állami pénztári készletek felhalmozódása meg nem mutatja a további fejlesztés útját. (Helyeslés.) Ami már most az egyes tárczáknál tapasztalt haladást illeti, e tekintetben különösen két tárczát kivánok kiemelni. Első helyre teszem a kultusztározát, — bár tudom, hogy itt is még nagyobb összeget jól fel tudna használni a kultuszkormány — de itt a haladás valósággal örvendetesnek mondható. Ha valaki a költségvetés politikáját vizsgálja, szemébe kell, hogy tűnjék, hogy a jelen kormány a művelődés kérdésére, a szellemi kultúrára helyezi a legnagyobb súlyt és ennél, hogy ugy mondjam, teljesen lépést tart az igen nagymérvű hadügyi költségekkel. Nagy fejlődést látunk a többi tárczáknál is, de nem állapithatom meg teljes mértékben ezt a nagy haladást a földmivelésiigyi tárczánál. Már évtizedes sajnos tapasztalat, hogy a földmivelésügyi tárcza a költségvetésben nem tudja magának azt a helyet kivivni, amely őt egy par excellence mezőgazdasági államban megilleti. Akármilyen érdemes vezetői vannak is e tárczának, — mint a jelenben is — e tárcza kivánalmai és szükségletei legjobban megérzik a nehéz pénzügyi viszonyokat. Pedig közgazdasági szempontból nem képzelek el hasznosabb befektetést, mint a földmivelésügyi tárcza dologi kiadásainak magasabb dotálását. Itt megemlíteni bátorkodom, hogy az utolsó években e tárcza költségvetését a többtermelés kérdése dominálta. (Helyeslés.) Ezen általánosan elismert szükségletnek indirekté való támogatására az előző kormány például az állattenyésztés emelésére két millió többletet állított be. Hogy minden oldalról minő örömmel fogadtatott ez, annak szemtanúi voltunk, de ugyanakkor már megállapittatott az, hogy ez még nem elegendő a jelzett czél elérésére. Bátor voltam annak idején e kérdéshez hozzászólni és rámutatni, hogy az elérhető többtermelés összege több száz millió korona évi többletbevételt jelent, ami a nemzeti vagyon emelkedését természetesen óriási mértékben fokozná. Nem akarok részletekbe és ismétlésekbe bocsátkozni, csak felemlítem, hogyha épp ugy, mint a kereskedelmi tárczánál évekkel ezelőtt öt millió állíttatott be iparpártolás czimén — ez az u. n. ipari szubvenczió — ha a földmivelési tárcza költségvetésénél állítanánk be öt millió koronát az e érhető többteimelés fokozása czimén, méltóztassanak elhinni, hogy ez a második öt millió korona sokkal több hasznot hajtana az államnak, mint az első ; ezzel természetesen nem akarom az ipari termelésre szükséges összeg fontosságát kétségbevonni. Itt bocsánatot kérek a pénzügyminister úrtól, hogy többköltségekről beszélek, mikor pár perez előtt magam is a legnagyobb takarékosság elvét hangoztattam; ezt én a jelenlegi budget keretében vélném megoldhatónak, másrészt különben is azt tartom, hogy ez az 5 millió befektetés egy évben többet hozna meg, mint amenynyit maga a tőke kitesz. (Ugy van! ügy van!) Legyen szabad még néhány olyan közgazdasági kérdést érintenem, amely a legközelebb, 1915-ben Ausztriával meginduló kiegyezési tárgyalásokkal és részben a német kereskedelmi szerződéssel függ össze. Alig lesz alkalom arra, hogy e kérdéssel 1915 elején itt bővebben foglalkozzunk ; én mégis csak néhány részletkérdésre kívánnám felhívni a t. kormány figyelmét, amely kérdések főleg mezőgazdaságunkat érdeklik. (Halijuk ! Halljuk !) Jól tudom, hogy a t. kormánynak nehéz helyzete lesz akkor, amikor az utolsó tiz évre megkötött, Ausztriával fennálló kiegyezés hibás tételeit, mondjuk megromlott tételeit kireparálni lesz a feladata és a régi múlttal szemben bizonyos haladást is kell és kivan majd produkálni. Ennek daczára azt tartom, hogy talán mégsem lehet és kell a siker reményéről lemondanunk, mert ne méltóztassék elfelejteni, hogy az utolsó kiegyezésnél a magyar állam részéről oly szeretetreméltósággal felajánlott 2%-os kvótaemelés a közben felmerült óriási közös költségek folytán olyan nagy összegre rug, aminőt az osztrák kormány sem remélhetett. Tehát ma, amikor ezen kvótaemelésnek az eredménye olyan bőségesen mutatkozik az osztrákok javára, legyen szabad remélnem, hogy az osztrák kormány a jövőben több belátással lesz mezőgazdaságunk irányában, mint volt a múltban. Hiszen az ő mezőgazdasága csaknem vetekszik már a miénkkel, tehát az ő nagy érdekeikről van szó. Azt hiszem, hogy azok az ipari védvámok, amelyek a múlt kiegyezés alkalmával beállittattak és a külkereskedelmi szerződésnél Németországra vonatkozólag fentartattak, aligha fognak megszűnni. Hogy csak egyet említsek, ha a posztóra vonatkozólag, amely a vámkülföldről behozatik, az eddigi vám a jövőre is fenn fog maradni, akkor talán elkövetkezett az ideje annak, hogy a nyersanyagnak behozatala többé vámmentes ne legyen. A lenről, a kenderről nem is szólva, csak a gyapjút emelem ki és azt tartom, hogy talán még sem tartható fenn ez az állapot, hogy Ausztriából gyapjút vámmentesen lehessen ezután is behozni Magyarországba. Erre a védvámra nekünk állattenyésztésünk fejlesztése, tehát épen a többtermelés fokozása szempontjából feltétlenül szükségünk van, mert igy redukált birkatenyésztésünk sem tartható fenn. Szabad legyen állattenyésztésünk egy másik ágára is rátérnem, amely igen fontos és ez a sertéstenyésztés. Ezt nagyban érinti a jövőben Németországai kötendő szerződés mikénti megoldása. Azt tartom, hogy követelni kell, ugy a magyar, mint az osztrák kormánynak, hogy Németország