Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.

Ülésnapok - 1910-536

Í4 május 6-án, szerdán. 380 556. országos ülés 19 ezeken a sajnálatos állapotokon hivatva van segíteni, az igazságszolgáltatás körébe tartozik, mert hiszen a viszonyoknak teljes szanálását egy jó, megfelelő kereskedelmi törvénytől várjuk. A régi kereskedelmi törvény abban az időben, mikor hozatott, teljesen bevált, de azóta már az életviszonyok végtelenül változtak és különböző gazdasági vállalatok, intézmények ezrével és ezrével létesültek. Hogy ma már ez a kereskedelmi törvény nem válik be, azt annak legszigorúbb birája az élet igazolja. Látjuk ezt különösen ipari vállalatok megalakulásánál. Egy erősen aggasztó tünet az iparvállalatoknál és sajnos, nem is ritka különösen a főváros közgazdasági életében, hogyha már bekövetkezik az a szomorú helyzet egy kereskedő életében, hogy passzívái meghaladják aktíváit, azzal segit magán, hogy részvénytársaságot alapit, mert a közönség jobban bizik a részvénytársaságnak a czégében, nagyobb a hitele és tekintélye. Minthogy a törvényszékek a most fennálló törvény szerint formális szempontokból nézik azt, hogy az alaptőkének 30 százaléka be van-e fizetve, igen gyakran előfordul, hogy az alapító üzletember által behozott aktív vagyont már az alapításkor meglévő passzívák meghaladják s így a létesült intézet már ab ovo irreális. A pénzintézeteknél már szigorúbb az ellenőrzés a formalitás szempontjából, de érdemben itt sem látunk nagyobb eredményt, mert hiszen ma olyan kitaposott utón járnak e tekintetben a szélhámosok és az olyan természetű alakulások, melyek a közönség megkárosítására vannak tervezve, hogy ezek az alakulások sokkal hamarabb érnek czélt, mint a reális alakulások, melyek realitásukban bízva, nem törődnek anynyira a formalitásokkal. Ezekkel a visszaélésekkel szemben a legerősebb orvosság az, amit Hantos Elemér igen t. képviselőtársam mondott, hogy a hozandó törvény akként intézkedjék, hogy a pénzintézetek az alakuláskor az alaptőkét nemcsak teljesen befizessék, de azt hitelt érdemlőleg is igazolják. De kívánja meg a törvény azt is, hogy a czégvalódiság elve megóvassék. E tekintetben teljesen egyetértek Hantos t. képviselőtársammal, mert hiszen az intézetek czégével, czéljával és alaptőkéjével összhangban nem álló vállalkozások kétségtelenül nem egészséges alakulások. Azután szükséges a tartalékalap kötelező képzése, mely az intézet jóhiszemű hitelezőinek biztositékát képezi, mert hiszen az intézetek nagy része a betétekből és a visszleszámitoló hitelintézetek által nyújtott hitelből él s ezzel szemben nekik biztosítékot az intézet alaptőkéje és tartalékalapja nyújt. Végtelen lényeges ez a külföldi tőkék szempontjából is, hogy ezen tőkék kellőkép biztosíttassanak, nemkülönben a kisbetevők érdekében, mert különösen vidéken látjuk, hogy a hitelintézetek talán sokkal nagyobb tekintélyben részesülnek, mint a fővárosban, mert a vidéki kisebb műveltségű földmives lakosság a bankokat hivataloknak tartja és ennek tekintélyével ruházza fel. A pénzintézetek hitelezőinek biztosítására szolgáló azon módokat, amelyekről Hantos képviselőtársam megemlékezett, szintén helyeslem. Nézetem szerint mindazok a kérdések, amelyek itt felvetődtek, legjobban az országos pénzintézeti kamara létesítése által volnának megoldhatók. (Ugy van! jobbfelöl.) Abban én is egyetértek, hogy ez a kamara autonóm alapon volna szervezendő. Ez azonban annyira lényeges, kihatásában annyira jelentős kérdés, hogy részleteibe belebocsátkozni nem kívánok, csak fölhívom a pénzügyminister ur figyelmét erre a rendkívül fontos intézményre. De ezek a közgazdasági kérdések távolabbi vonatkozásban állanak a pénzügyi tárczával. Most foglalkozni akarok a pénzügyi, tárczának azokkal a részeivel, amelyek közelebbi vonatkozásúak, amelyek a pénzügyi bizottság jelentésében is ki vannak domboritva. (Halljuk!) A pénzügyi tárczának azokkal a részeivel, a költségvetés azon tételeivel, amelyek évről-évre ismétlődnek, amelyek a közönség vérébe úgyszólván átmentek, amelyek az eddigi gyakorlat szerint jóknak és helyeseknek bizonyultak, nem akarok foglalkozni, én csupán azzal a részszel kívánok foglalkozni, amely nóvum gyanánt jelentkezik. (Halljuk!) Ilyen természetű nóvum az, amely adóemelésként jelentkezik és amelyet az ellenzéki szempontból biráló közönség és sajtó ugy itél meg, mint szükségtelen, hasztalan, a nép súlyosabb megterhelésére iudokolatlanul irányuló intézkedést. Ez az uj közszolgáltatás a pénzügyi tárczában kétféle alakban jelentkezik; az egyik a szeszadó felemelése, a másik a törvénykezési bélyegilleték megdrágítása. Ami a szeszadó felemelését illeti, erre vonatkozólag annyit akarok megjegyezni, hogy az ellenzéki közvélemény ebben a kérdésben erős megtévesztés alatt áll, mert hiszen a szeszadó felemelése nem olyan természetű emelés, amely az állampolgárokat, az állam lakosságát olyan erősen venné igénybe, amint ezt kiszínezni akarják azok, akik a költségvetésnek állítólag elvi, de mindenesetre ellenzéki szempontból nem hívei. Hogy ezt az állításomat megerősítsem, hivatkozom a magyar közgazdasági életnek egyik első kapaczitására, olyan közgazdasági férfiúra, aki még ellenzéki részen is nagy népszerűséggel bir, Széll Kálmánra, Magyarország volt pénzügyministerére és ministerelnökére. (Halljuk!) O a Pénzintézetek Országos Egyesülésének teljes ülésében a következő kijelentést tette (olvassa): »Az én pénzügyi programmom és politikám egy részét érvényesítették ugyan, amint méltóztatik tudni, de a lényegest, ami nélkül Magyarország pénzügye nem rendezheti