Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.

Ülésnapok - 1910-536

536. országos ülés 1914 május 6-án, szerdán. 379 közgazdasági szempontból nézzük ezt a befolyást, négy reláezióval fogunk találkozni. Az első: kivitelünk Németországba az állattenyésztés és a nyerstermények terén; a második viszont: a német birodalomnak bevitele hazánkba; a harmadik reláczió az, ahol a német birodalom a Balkánon mint versenytársunk jelentkezik; végül a negyedik reláczió, amely egyúttal talán a legfontosabb is, az, ahol arról van szó, hogy a német pénz is erősen táplálja közgazdasági életünket. Ami az első relácziót illeti, kétségtelen az, hogy a mi kivitelünket meg kell könnyíteni és minden erre vonatkozó tényezőt hatalmunkhoz, befolyásunkhoz és tehetségünkhöz képest akként kell alakitani, hogy a mi befolyásunk, amely talán az utóbbi időben gyengült a német birodalomban, a külkivitel szempontjából a német birodalom területére erősbödjék. (Helyeslés.) Ami különösen a pénzügyi szempontokat illeti, a legutóbbi időben láttuk azt, hogy államkölcsöneink igen jelentékeny része, igy legutóbb a járadékkölcsön, az osztrák törlesztési kincstári jegykölcsön, a bosnyák kölcsön, Budapest székesfőváros kölcsöne, mind a német piaczon nyertek kielégítést. Kétségtelen, hogy a pénzügyi szempontoknál elsősorban az üzleti érdekek dominálnak és azok a szempontok, amelyek a szerződő .felek érdekeit kölcsönösen kielégítik. Nem lehet tehát pénzügyi kérdéseket tisztán hazafias szempontból tárgyalni és ebből a szempontból nézve a dolgot, csak helyeselhetjük azt, hogy a német birodalom a mi pénzügyi szükségleteinket megfelelő, sőt relatíve előnyösebb feltételek mellett látta el hitelszükségleteinket, mint hogyha a hazai bankoktól szereztük volna meg a szükséges kölcsönöket. (Igazi Ugy van!) Hogy azonban mi ez összeköttetést igazán előnyössé, gazdaságossá és értékessé tegyük, ahhoz feltétlenül szükséges, amit a Hantos Elemér t. képviselőtársam beszédében hangsúlyozott, hogy erősítsük gazdasági életünket. Es itt kell nekem szintén kiterjeszkednem az elmúlt évek közgazdasági nehézségeire és ha e kérdésről beszélek és meg akarom állapítani azokat az okokat, amelyeknek következménye volt az, hogy pénzintézeteink némely része, ha nem is a csőd, de mindenesetre a devalváczió lejtőjére sülyedt, akkor különösen két szempontot kell felemlítenem. (Halljuk! Halljuk!) Az egyik szempont, amelyet Hantos Elemér t. képviselőtársam is kiemelt az, hogy nem abban a bekövetkezett válságban és a nehéz pénzügyi helyzetben volt az egyedüli ok, amelynek folytán némely pénzintézetek károsodása, talán romlása bekövetkezett. De magában a pénzintézetekben is volt hiba s az olyan épület, amelynek gerendázata nem elég erős, fundamentuma rossz, kétségtelen, hogy az első szélviharra összedől. És ott az első feladat, az első orvosság az, hogy az épületet magát kell megerősíteni. (Igaz! Ugy van!) De a másik indok, amelyet itt meg kell találnunk, amikor egyes pénzintézetek bajbajutásáról és közgazdasági súlyosabb helyzetéről kell beszélnünk, magában a pénzintézetek természetében fekszik. Mert hiszen a pénzintézetek vagyona nem áll egyébből, mint követeléseikből, a követeléseik pedig ki vannak helyezve a hitelkereső közönségnél. Kétségtelen, hogy e követelések, a pénzintézetek e vagyona immobil, viszont ők a hitelszükségleteiket ugy szerzik be, pénzük betétek és visszleszámitolás utján szerzik be és ezek a hitelnyújtások oly természetűek, amelyeknek kifizetésére az intézeteknek mindig készen kell lenniök. Ha e kettőt nézzük, anélkül, hogy a pénzintézetnek gyengeségére kellene következtetni, maga ez a körülmény magával hozza, hogy a pénzintézet a lehető legjobb viszonyok közt is lehet — nenl értem itt az általános pénzügyi viszonyok jóságát, de magának a pénzintézetnek szolidságát, jóságát és reális voltát, — mondom, még ily esetben is, ott, ahol a pénzintézetet megrohanják, vagy a betevők, vagy a visszámitoló intézetek, még ha az intézet elég erős, teljes szolid, reális és elég jó a követelésekre, akkor is válságos helyzetbe kell kerülnie, mert lehetetlen, hogy a maga követeléseit, még ha elsőrendű jelzálogi fedezettel is vannak biztosítva, a közönségtől vissza tudja szerezni, attól a közönségtől, amely közönség eddig a jiénzt használta. (Igaz! Ugy van!) Ezt az ellentétet kell tehát kiegyenlíteni s azt a károsodást kell megelőzni alkalmas intézmény kreálása, vagy alkalmas eszköz feltalálása által, amely a fentiek szerint a pénzintézetek vagyonának, követeléseinek inmobílitása s az ő tartozásainak mobilitása folytán előáll akkor, ha a pénzintézetet hitelezői rapid megtámadják. De meg kell emlékeznünk arról, amit Szász Pál t. képviselőtársam, a földmivelési tárcza körül folyt vitában előhozott: a nagy bankok szerepéről az elmúlt közgazdasági válságban. Itt azt tapasztaltuk, hogy a bankokat e közgazdasági válságban elsősorban a saját érdekük vezette. (Igaz! Ugy van!) Ez különben csak természetes, ez nem baj, de ennek az érdekápolásnak nem lett volna szabad olyannak lenni, mely a nehéz helyzetben is elsősorban a nagy osztalék adására és a nagy rezervák gyűjtésében nyilatkozott meg. (Igaz! Ugy van!) Hiszen ezek a nagy intézetek a maguk erős álláspontját és reális anyagi bázisukat megőrizhették volna abban az esetben is, ha nem törekedtek volna mindenek felett a nagy osztalékok adására és a rezervák forszírozott erősítésére, hanem a rendkívüli kamatokkal terhelt nép érdekeit s az általános közgazdasági helyzet szomorú voltát is figyelembe véve, ha nem is altruisztikus alapra, de mégis saját érdekeik megvédése mellett bizonyos méltányos és humánus alapra helyezkedve élni és élni hagyni elvet respektálták volna. (Helyeslés.) Az a része a pénzintézeti reformnak, amely 48'