Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.

Ülésnapok - 1910-536

530. országos ülés l'Jíí május 6-án, szerdán 359 (Helyeslés.) mert minél nagyobb erőt reprezentál a honvédség, minél nagyobb a honvédségnek száma és jelentősége az összhadseregben és minél jobban illeszkedik a közös hadsereg mellé, annál több nemzeti erő, nemzeti szellem és nemzeti érzés és elem vitetik bele az összhadseregbe is. (Élénk helyeslés.) T. képviselőház! Tekintettel arra a körülményre, hogy tudomásom szerint a t. ház még a mai nap folyamán a pénzügyi költségvetést is el akarja végezni (Halljuk! Halljuk !),• rövidre fogom felszólalásomat, csak még egy megjegyzést kivánok tenni. A jelen politikai viszonyok mellett, mikcr ugy tűnik fel, mintha Európának békéje számtalan aknákkal volna aláásva és hegy ezek közt egyik vagy másik véletlenül, könnyelműségből vagy pedig szándékos rosszakaratból mikor feg felrobbanni, azt senki sem tudja ; mikor ugy tűnik fel, mintha Európa levegője telítve volna p3stises méreganyaggal és hegy mi az a méreg, nem tudjuk, de annak pusztító és sorvasztó hatását a már állandóvá lett politikai, pénzügyi és gazdasági válságban azt hiszem mindnyájan kivétel nélkül tapssztaljuk és érezzük ; (Igaz ! ügy van !) most, mikor nemzeti létünk, kereskedelmünk és iparunk fejlődése egyenesen szükségessé teszi az erős hadsereget, (Helyeslés.) nemcsak jogos és helyes minden hadseregfejlesztési pditika, hanem egyenesen bűnt követne el és bűit követett volna el az a kormány és az a hatalmon levő többségi párt, mely nem követett volna el mindent a hadsereg fejlesztésére. (Elénk helyeslés.) Mi a teljesített kötelesség magasztos tudatával állhatunk a nemzet elé és büszkén hirdethetjük, hogy a mi pártunk és a mi kormányaink érdeme az, hogy hadseregünk ma olyan állapotban van, hogy nyugodtan nézhetünk a jövő elé. (ügy van ! a jobboldalon.) Különös bizalommal viseltetvén a honvédelmi minister ur iránt, politikai pártállásomnál fogva is, a költségvetést elfogadom. (Elénk helyeslés és taps a jobboldalon. A szónokot többen üdvözlik.) Elnök : Szólásra ki következik ? Almássy László jegyző: Vermes Zoltán ! Vermes Zoltán : T. ház ! Az előttem szólt Molnár Viktor t. barátomnak az az óhaja, hogy a szolgabiróságoknál katonai nyilvántartási Írnoki állások létesíttessenek. Ezt az eszmét én a legnagyobb helyesléssel fogadom, mert én is voltam főszolgabíró és tudom azt, hogy az egyik szolgabírónak úgyszólván egész ideje le van foglalva a katonai teendőkkel, az ilyen állás létesítése tehát felszabadítaná őt a sok munkától, ugy hogy teljes munkaerejét a közigazgatási teendők ellátására fordíthatná. Bár elismerem, hogy olyan egyén, aki egész életét katonai pályán töltötte, a szolgabiróságnál ezeket a katonai teendőket igen jól fogja elintézni, mégis helytelenítenem kell a mai állapotot, amikor az igazolványos altiszteket az állami hivataloknál is, a szolgabírói hivataloknál is, előnyben részesitik. ha kezelői vagy írnoki állás betöltéséről van szó. Ha ugyanis figyelembe méltóztatik' venni, hogy az a szolgabirósági dijnok, aki 10—15 évig szolgál abban a hivatalban, aki úgyszólván ismeri az egész járást, ismeri a nép nyelvét és szokásait, családot alapit, végre odajut, hogy járási Írnokká léphetne elő, de ehelyett az történik, hogy a törvény értelmében az esetleg oláh vidékről jelentkező igazolványos altisztet kell kinevezni, akkor világos, hogy itt igazságtalanság történik. Az igaz, hogy a főispánok minden fortélylyal azon varrnak, hogy az igazolványos altiszteket mellőzzék, de ha mégis megtörténik a kinevezés, a főszolgabíró néhány hét múlva kénytelen az ilyen altisztet, mint teljesen használhatatlan egyént, ki nem ismeri az ottani viszonyokat és az adminisztrácziót, fegyelmi eljárás után hivatalából elmozditatni. Hogy mennyire fontos a járási Írnoki állás, azt egész röviden azzal ecsetelhetem, ha azt mondom, hegy egy ügyes járási Írnok a főszolgabíró jobbkeze. (ügy van !) Hiszen ha a kezelői szolgálatot, a nyilvántartást, az iktatást, szóval az egész adminisztratív munkákat nem vezetik ügyesen, akkor az egész szolgabírói hivatal úgyszólván csődöt mond. Méltóztassék már most elképzelni, hogyha olyan ember kerül erre az Írnoki állásra, aki sem az admmisztráeziót, sem a szokásokat, sem a nép nyelvét nem ismeri, ez nem a főszolgabíró segítségére lesz, hanem épen a hátrányára. (ügy van ! jobbfelöl.) A járási iriiok végzi ugyanis manajjság az összes nyilvántartást, az iktatást, a kezelést, bűnügyi kihallgatásokat kell lefolytatnia, kihágási ügyeket kell elbírálásra előkészítenie, kisebb ügyekben helyszini szemlét kell tartania, egy altiszt tehát, aki ilyen teendőkkel sohasem foglalkozott, kéjűelen lesz ezek ellátására. Epén ezért annak idején, ha majd a közigazgatás államosításáról lesz szó, bátor leszek a belügyminister ur figyelmébe ajánlani, hogy a közigazgatási, különösen pedig a szolgabírói hivataloknál az igazolványos altiszteknek ezt az előnyben részesítését szorítsa meg vagy teljesen szüntesse meg. (Helyeslés jobbjelől.) Ami a katonaság és a polgárság közötti jóviszony kérdését illeti, amelyre, Molnár Viktor t. képviselőtársam hivatkozott, erre beszédem folyamán fogok majd kitérni. Most bátor leszek a honvédelmi tárcza költségvetésének bírálatába bocsátkozni. (Halljuk ! Halljuk !) A hadsereg ellen a legutóbbi időben megmagyarázhatatlan idegenkedés, sőt mondhatnám, ellenszenv uralkodott a polgárság körében. Ennek okai talán az abszolutisztikus idők közelmúlt fájó emlékei, talán a vezényletben használatos idegen nyelv, de még inkább azok az ósdi és régi törvényes intézkedések, amelyek a régi véderőtörvényben vcltak, amelyek túlmerevek voltak és ezáltal nem tudtak alkalmazkodni -a modern élet igényeihez és igy — hogy ugy mondjam — a polgárság és a katonaság felfogása közé mintegy kinai falat vontak. De ez az ellenszenv nemcsak náluk volt meg, hanem — különösen a 80-as és 90-es évek-