Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.

Ülésnapok - 1910-535

314 535. országos ülés 19ÍÍ május 5-én, kedden. akarok erre kitérni ... akkor a czél elérhető nem volna. Ezzel elbúcsúzom a középiskolák kérdésétől és szavaimat Juriga Nándor t. képviselőtársam határozati" javaslatához bátorkodom kapcsolni, melyben sürgeti a pozsonyi egyetemen felállítandó tót tanszéket. E tekintetben, ugy hiszem, nincs oka aggályoskodni t. képviselőtársamnak, mert ez a kérdés amúgy is megoldásra kell hogy jusson. Hogy azonban hol állittassék fel a tanszék, e tekintetben nem óhajtanék a ház határozata által utasítást adni a t. minister urnak. Meg vagyok róla győződve, hogy meg fogja találni a kellő helyet ennek felállítására. Szerény véleményem szerint leghelyesebb volna az ország szivében, a czentrumban, Budapesten ezt felállítani. Hogy visszatérjek azonban a pozsonyi egyetem kérdésére, bátor volnék felhívni a t. minister ur figyelmét az ág. evangélikus egyháznak a múlt évben, vagy talán két évvel ezelőtt tett arra a felterjesztésére, amelyben kérte a t. kormányt, hogy lépjen érintkezésbe az egyházzal oly irányban, hogy vétessék tárgyalás alá az a kérdés, hol állitható fel az evangélikus theológiai fakultás. Az 1848 : XX. t.-czikkben lefektetett viszonosság elvénél fogva akkor, midőn a debreczeni egyetem felállíttatott, már sürgették evangélikus oldalról is az evangélikus theológiai fakultás felállítását. Tudom, hogy ez akkor nehézségekkel járt, Debreczenben a közös fakultás kérdése megoldható nem volt és akkor ezzel kapcsolatban az az idea merült fel, hogy ez a fakultás Pozsonyban állittassék fel. Miután azonban ez a kérdés nagy nehézségekkel, személyi és más nehézségekkel is járna, bátor volnék arra kérni a t. minister urat, hogy kizárólag annak a kérésnek tegyen eleget, hogy lépjen érintkezésbe az autonóm egyházzal. A tárgyalások, a beszélgetések folyamán talán meg fogják találni kellő módját annak, hogy ez a kérdés hogyan és mikópen oldassék meg. Ezzel be is fejeztem szerény felszólalásomat. Amidőn tehát a t. vallás- ós közoktatásügyi minister urat biztosítom arról, hogy teljes bizalommal viseltetem az ő kultúrpolitikája iránt, a költségvetést elfogadom. (Élénk helyeslés.) Elnök: Szólásra következik ? Szepesházy Imre jegyző: Szent-Iványi Miklós ! (Halljuk ! Halljuk !) Szent-Iványi Miklós: Mélyen t. képviselőház! Csak néhány perczig bátorkodom nagybecsű figyelmüket igénybe venni azon szakavatott, alapos és meggyőző felszólalás után, amelyben grőf Lázár István képviselőtársam az erdélyi székelyek múltját felderítő és jelen helyzetét megvilágító beszéd kíséretében az erdélyi római katholikus státus nevében a képviselőháznak és a kormánynak figyelmébe ajánlotta a székelyek vállaira nehezedő, a régi korból, a hűbéri rendszerből származó egyházi kepe országos megváltását. Szász Károly képviselőtársunk, mielőtt hozzáfogott volna igen érdekés és nagy tudásra valló beszédéhez, az erdélyi székely kálomisták nevében szintén hozzájárulását jelentette ki gróf Lázár István képviselőtársunk kéréséhez. Én is, mint egyszerű székely és székely unitárius, a magyar unitárius egyháznak 70.000 lelket számláló székely hivei nevében emelem fel gyenge szavamat, hogy kérjem a kultuszminister ur ő nagyméltóságát, hogy tekintve a székely viszonyokat, az ottani elaprózott csekély kisbirtokokat, amelyeket amúgy is annyi közgazdasági, kulturális, társadalmi és egyházi teher nyom, a székelyek vállaira nehezedő ezt a terhet némileg enyhíteni és a kepe-megváltás által is a Székelyföldön a székely népet segíteni méltóztassék. Csak ezt voltam bátor ugy mint unitárius és ugy is mint székely megjegyezni, hogy az ország szine előtt is legyen nyoma annak, hogy a székelysóget érintő fájdalmak itt felszínre kerülnek. Elfogadom a kultuszminister ur költségvetését. (Elénk helyeslés és éljenzés.) Elnök: Szólásra következik ? Almássy László jegyző: Lukács György! Lukács György: T. ház! Igazán csak pillanatokra akarom igénybe venni az igen t. ház figyelmét és arra, hogy pár perezre kérjem a t. ház engedelmét, hogy két előttem felszólalt t. képviselőtársam megjegyzéseire reflektálhassak. (Halljuk ! Halljuk!) Igen t. barátom Szász Károly az ő nemzeti érzéstől, lángtól és tűztől áthatott beszédét azon igazság köré csoportosította, mely szerint nyelvében él a nemzet. T. barátom Pékár Gyula pedig, amikor a művészetről beszélt, panaszosan jegyezte meg, hogy ha az ember itt, a nemzet szivében, a fővárosban körültekint, igazán nem lát olyan alkotásokat, amelyeket kültűrnemzetnél oly nagy számban lehet találni. Eb*ből a kettőből következtetem én azt, amit a t. minister ur figyelmébe akarok ajánlani. Néhány szót kívánok szólani a nyelvről, a nemzet, a nép nyelvéről, nem arról a nyelvről, amelyről t. barátom emlékezett meg és amelynek kiművelése a nemzeti irodalomban nyilvánul meg, hanem a népnek, a nemzetnek azon másik nyelvéről, amelyben a nemzet művészi értéke nyilatkozik meg, a népnek, u nemzetnek formanyelvéről Minden népnek, minden nemzetnek van egy külön formanyelve, amelybe a maga sajátosságát önti bele. Ha egy nemzetnek vannak olyan hivatott tényezői, akik meg tudják tanulni, meg tudják érteni ezt a forma-nyelvet és ezt bele tudják vinni a képzőművészetekbe, a monumentális művészetekbe, akkor az a nemzet képes alkotni, nemzeti stílusokat és a kultúra terén örökkévalóvá válik. Megsemmisülhet a nemzet, politikailag nem létezővé válhat, sőt