Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.
Ülésnapok - 1910-535
535. országos ülés Í91í május 5-én, kedden. 315 fizikailag is elenyészhet: a nemzeti stílusok nagy alkotásai azonban örökkévalók. A magyar népnek, a magyar nemzetnek is van ilyen külön formanyelve. Azokkal a szkeptikusokkal szemben, akik irtóznak az ilyenszerü újításoktól, amelyek a nemzet formanyelvét kifejezni alkalmasak, csak arra vagyok bátor hivatkozni, hogy ez a formanyelv nem csupán a képzőművészetekben nyilvánul meg, hanem az élet minden terén. Csak egy példára utalok röviden, a ruházkodásra. A ruházkodásban is a magyar népnek a külön formaérzéke nyilvánul meg és idők folyamán sikerült megalkotni a magyar nemzeti diszöltönyt, amely mint befejezett művészi egész jelentkezik és amely egyetemesen, világszerte elismert művészi formája az öltözködésnek. Hasonlóképen nyilvánul meg a nemzeti géniusz alkotó ereje, sajátossága a nemzeti művészet minden terén. Nemzeti kötelességünk tehát ápolni a nemzet formanyelvének konzerváló elemeit és ha lehet, bevinni a képzőművészetbe, a monumentális művészetbe és megalkotni a nemzeti stílust. Ezt a kérdést azért említem fel, mert azt látom a kultuszminister ur budgetjéból, hogy a kultuszministerium elhelyezése évenként 165.000 K-jába kerül az államnak. El van pedig helyezve, mint bölcsen méltóztatnak tudni, szétszórt rossz épületekben, amelyek előbb bérházak voltak, amelyek nem hivatali czélokra épültek, amelyek egymástól távol esnek és annyi lótás-futást, annyi aktaczipelést igényelnek, hogy majdnem lehetetlenné teszik, vagy legalább is megnehezitik a jó és gyors adminisztrácziót. Kerül pedig ez az elhelyezés, amely igazán nem méltó ahhoz a ministeriumhoz, amely a nemzet művészetét van hivatva istápolni, kerül pedig ez a nyomorúságos elhelyezés az államnak nagy pénzébe, olyan nagy pénzébe, amelyet ha tőkésítünk, három millión felüli összeget kapunk, amely tőkével kényelmesen megépithetnők a kultuszmininisterium palotáját. Konstatálom tehát, hogy a rossz, minden kritikán aluli elhelyezés az adminisztrácziót, annak jóságát, gyorsaságát, ha nem is lehetetlenné teszi, de mindenesetre megnehezíti; konstatálom másfelől, hogy finanszírozva van már az uj nemzeti kultuszministerium palotájának építkezése. Annak idején, midőn a nemzeti kultúra aktiv tényezője voltam, igyekeztem e kérdést megoldásra juttatni, sőt a magyar kultuszministerium palotájának épitésével már meg is bíztuk egyik ihletett építőművészünket. En _ nemcsak az elhelyezés kérdésére fektetem a súlyt, nemcsak arra a nívóra, amelyet igényel a művészetekkel foglalkozó ministerium külső elhelyezése, hanem kiválóan súlyt fektetek arra, hogy a kultuszministerium épületének megépítésével nagy nemzeti művészeti czélokat vigyünk a megvalósulás felé, nevezetesen közremunkálhatnánk arra, hogy a magyar nemzeti építészeti stilus kifejlődését előmozdítsuk. Mai korunk pedig a legalkalmasabb erre, mert hiszen méltóztatnak tudni, hogy ma az épitészetben a vas- és czementkonstrukezióknak egészen uj korszakát éljük; ez az idő alkalmas tehát arra, hogy az építőművészeibe uj mozzanatokat vigyünk bele, hogy abban uj formákat keressünk, hogy a nép nyelvét átültessük a nemzeti építőművészeibe is. Én akkoriban ugy kontempláltam a kultuszministerium építkezését, hogy ez kapcsolatos volna egy építészeti mesteriskolának minden költség nélkül, szinte önmagától való létesítésével. Építészeti mesteriskolára különben is igen nagy szükségünk van, mert hiszen építészeink a műegyetemen tudományosan kiképeztetnek ugyan, képzőművészeti gyakorlati szempontból azonban nem nyernek kiképzést. Szükség van tehát erre a pótló gyakorlati kiképzésre is. Ennek az iskolának élére állítottam volna azt az ójfitőmű vészt, aki a ministerium épületének építésével megbízatott, aki, mint köztudomású, nemcsak felismerte a magyar nép formanyelvét, nemcsak kikutatta annak sajátosságait, nemcsak átlátta annak szabályait, hanem a gyakorlatban is bemutatta kéjiességét arra, hogy ezt a nemzeti formanyelvet, amely él, amely ma is konzerválva van, képes belevinni a magasabb monumentális épitőművészetbe. utalhatok itt az ijjarművészeti palotára, a kőbányai templomra, a kecskeméti városházára, a pozsonyi templomra, a Ferencz József templom most ismert terveire. Ez az építőművész, épúgy mint annak idején Szókratész a filozófiára gyakorlatilag oktatta az ifjúságot, szintén gyakorlatilag tanította volna a magyar épitőművészotet és tanította volna a magyar nép formanyelvét, közölte volna ennek a nyelvnek szabályait, melyeket felfedezett és egyúttal igyekezett volna mélyebben is belevinni ennek a magyar népnek formanyelvét a magyar épitőművészetbe, amiáltal lefektettük volna alapjait a magyar nemzeti épitőművészetnek és azt továbbfejlesztettük volna. Ezzel a gyakorlati együttmunkálkodással, az éjjitőművészeti mesteriskolának ilyenformán való létesítésével együttesen egyéb feladatokat is lehetett volna megoldani, igy pl. a képzőművészetek összeharmonizálásának munkáját is. Tudjuk, hogy a képzőművészetek egymásra vannak utalva és ép az anyaképzőművészet szolgálatában áll a többi művészet, a festészet és szobrászat is. Olyan monumentális épületnél tehát, mint amilyen a magyar kultúrának palotája volna, ezeknek a képzőművészeteknek összemunkálniok volna szükséges. A gyakorlati építészeti mesteriskola pedig gyakorló iskolája lett volna a képzőművészetek összemunkálásának is. Ekképen képzeltem én akkoriban a magyar kultúra palotájának megéjDitését és erre a kezdeményező lépéseket meg is tettem. Sajnálatomra, nagyon nagy sajnálatomra, a koalicziós 40*
