Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.
Ülésnapok - 1910-535
535. országos ülés 1914- május 5-én, kedden. 313 bevezetése az iskolákba. Ebben a tekintetben azonban szintén egy régi bajra kell felhívnom a t. minister ur figyelmét, amennyiben valóságos tankönyvgyártással van dolgunk. Vannak gimnáziumaink, középiskoláink, ahová például egy apának ha három fia jár, egymás után néhány évig, mind a három fiúnak más-más könyvből kell tanulnia. Ebben a tekintetben bizonyos egységesítést lehetne keresztülvinni anélkül, hogy ez a tanügy magasztos elvén, magasztos czéljain csorbát ejtene. Ebben a tekintetben, azt hiszem, a felekezeti középiskolák érdekeit sem sérti, ha autonómiájukat tiszteletben tartva, mégis megkívánjuk tőlük, hogy egy-egy felekezeti határon belül, az összes középiskoláikban azonos tankönyveket használjanak. Ott tartunk jelenleg, hogy az állami középiskolákban is a minister által approbált, vagyis helyesnek elfogadott tankönyvek közül voltaképen a tanári kar szabadon választ. Ez ellen elvi kifogásom nem volna, ha oly gyakran nem cserélnének könyveket; mindig ujabbat és ujabbat választanak. Tudom jól, hogy Barkóczy ministeri tanácsos urnak volt egy terve a minimáltankönyv-rendszer bevezetéséről és ez lett volna előfutárja a tankönyvek egységesítési rendszerének. Korántsem azonosítom magamat Barkóczy tanácsos ur különbeni politikai vagy kultúrpolitikai meggyőződésével, de ebben a tekinben el kell ismernem, hogy szándéka nemes, iiitencziója helyes volt. Ennek az intencziónak továbbfejlesztése, bármily akadályba vagy esetleges ellenszenvbe ütköznék is, igen melegen ajánlom a t. minister ur figyelmébe. Meg lehet róla győződve a tanári kar, hogy belőlem nem az animozitás szól a tanári karral szemben, amelynek működését, nagykultúrái érdemeit nálamnál senki sem méltányolja melegebben. Nem is fogadhatom el teljesen azt a példát, amelyet Farkas Pál t. képviselőtársam hozott fel, hogy Newton egy tantétele helyett Pythagoras tantételét mondta el egy vizsgázó és sem a tanár, sem a főigazgató nem szakították félbe. Ez talán jóindulatból történt, de nem tudatlanságból. És ha elő is fordult, az ily kirívó példákra nem akarok hivatkozni, hogy ezzel ne keltsek fel animozitást oly kiváló testület ellen, mint aminő a tanári kar. Magam is kellemes emlékekkel gondolok vissza azokra az időkre, amelyeket a gimnázium padjain töltöttem ; minden baj nélkül, baleset nélkül éltem át a néhány esztendőt és csak kellemes reminiszczencziák fűződnek ehhez az időhöz. Sivár lélek volna, aki nem gondolna szeretettel vissza ezen korszakra, midőn ifjúságunkban ugy láttuk a világot, hogy voltak ugyan tüskék, de rózsák is termettek. Ha egybenmásban hiányokat tapasztalunk is és ezen hiányok meggyőződésünk szerint kiküszöbölendők, ez nem azt jelenti, hogy mi azon iskolák iránt animozitással viseltetnénk. A bevezető szavaimban utaltam már arra, KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XXIV. KÖTET. hogy milyen dekadencziát okoz a túlterhelés. A pesti fejlődésre e tekintetben elismeréssel kell adóznom középiskoláinknak, melyek kellő gondot fordítanak a testnevelésre, tornászásra, sportolásra. A magam részéről sokkal nagyobb fontosságot tulajdonitok annak, hogy az egészséges testi fejlődés előfeltételeit megadjuk azzal, hogy nem terheljük tul a fiatal agyvelőt, hanem csak annyit nyújtunk, amennyit precipiálni képes, mint arra, hogy túlzott sportolással a világbajnokságra neveljük ifjúságunkat. A legelsőrendü feladat, hogy olyan tanárok lássák el a középiskolai tanítást, kik valóban a helyzet magaslatán állanak. Épen múltkor volt kezemben Eötvös Józsefnek egy beszéde, melyben épen kiemeli, hogy milyen kiválók voltak a protestáns középiskolák és sok évtizeden át ezeké volt a vezető szerep azért, mindig a legkiválóbb tanerők működtek bennük, kik vokáczióval birtak szakmájukra és egész gondolkozásuk bélyegét rásütötték az illető tanintézetre. Ezért mindazokat az előnyöket és javításokat a megélhetés terén, melyekkel a tanárok esetleg találkozhatnak még a kormány részéről, a magam részéről a legmelegebben pártolnám. Attól sem zárkózom el, hogy még a hasonló más hivatalnoki osztályoktól eltérőleg nagyobb kedvezmények adassanak a tanári karnak, mert hiszen ez nemcsak a tanári karnak szól, hanem a tanulóifjúság százezreinek, és kamatostul megtérül kis teher, melyet ezzel az állam magára vállal. Egy kérdés van, melyben a mostani tanári mozgalommal nem értek egyet, s ez a 35 éves korhatár elleni küzdelem. A mai demokratikus világban, mikor a jogegyenlőség és az egyenlő teherviselés elvét valljuk, és mikor e tekintetben a korhatár kiegyenlitőleg állapíttatott meg és mintegy kompromittáltatott a 40 és 30 éves korhatár 35-ben, nem látok ebben semmi sérelmet különösen akkor, mikor ismerjük a minister ur álláspontját, ki az idősebb, talán a tanári pályán már kifáradt elemeket másutt, esetleg a ministeriumban kívánja foglalkoztatni. Ismételten hangsúlyozom, hogy a tanári karral szemben a legmesszebbmenő jóindulattal kívánok viseltetni s ezt várom a minister úrtól is, de viszont olyan esetben, midőn inkorrekt visszaélések fordulnak elő, kérhetjük és várhatjuk a t. kormánytól, hogy a retorzióval ne késedelmeskedjék. Ezen felszólalásomat tulajdonképen interpelláczió formájában is előterjesztettem volna, de nem akarok ilyen kérdéseket személy szerint tárgyalni. De ha általános elv gyanánt kimondja a minister ur azt, hogy a felsőbb oktatásnál bevált szabadelőadási rendszert kizárja a középiskolákból . . . Siegescu József: Nincs is meg! B. Radvánszky Antal: . . . Sok helyen megvan, bebizonyíthatnám t. barátomnak, de nem 40
