Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.

Ülésnapok - 1910-535

535. országos ülés Í91í május 5-én, kedden. 309 állania kell, kifogásolom. Elismerem, hogy immorális darabokat a Nemzeti Színház nem hoz színpadjára, de ne felejtsük azt, hogy az immoralitásnál van még valami nagyobb veszedelem és ez a nagyobb veszedelem — a szelídebb képű, de gonoszlelkü amoralitás. Azt pedig mondhatom, hogy a Nemzeti Színház utóbbi éveinek nagyon sok műsordarabjából ez az amoralitás csak ugy dől ki, csak ugy rontja az erkölcsi érzéket, amely, fájdalom, a mai világban már úgyis eléggé meg van támadva, meg van rontva. Ezek ellen a darabok ellen méltóztassék állást foglalni a kormánybiztos urnak. Igaz, én tisztában vagyok azzal, hogy amikor gróf Bánffy Miklós elfogadta a Nemzeti Színház és az Operaház kormánybiztosi állását, az egész közvélemény, bizonyára az intéző körök is, azzal a czélzattal voltak eltelve, hogy gróf Bánffy Miklós elsősorban az Operaház igen bonyodalmas, igen nehéz ügyeit van hivatva rendbehozni. Ez ma is fennáll. En ezt készséggel elismerem, elismerném még akkor is, ha ő a maga gavallér felfogásával nem adna nekem igazat, mert ő bizonyára vállalja a felelősséget a Nemzeti Színház minden dolgáért, én azonban vele szemben állítom azt, hogy tőle, aki annyi szakértelemmel, olyan odaadással, olyan tudással, lelket és testet ölő fáradsággal végzi az Operaház dolgait, tőle, aki ott nemcsak kormánybiztos, hanem igazgató, talán maholnap már a tenort is ő fogja énekelni az Operaházban, annyira ő csinál ott mindent (Derültség), valóban nem lehet emberileg kívánni, hogy a maga irodalmi érzékét, a maga talentumát, a maga nagy tudását még a Nemzeti Színház ügyeinek szolgálatába is állítsa. Ép ezért egész őszintén bevallom, abban a felfogásban vagyok, hogy ha az ő darabjait nem adják elő a Nemzeti Színházban, mig ő a kormánybiztos, akkor inkább hagyja ő ott a Nemzeti Színház kormány biztosságát, tartsa meg az Operaház kormánybiztosi állását, azután irjon históriai darabot a Nemzeti Színház műsora számára, ezzel ő is jól jár, a Nemzeti Színház is jól jár, a magyar dráma is jól jár. Miután így a Nemzeti Színháznak a hazai nyelv és irodalom tekintetében szükséges feladatairól, tevékenységéről és tevékenységének hiányairól kissé sötét képben megemlékeztem, rá kell utalnom — miután sorba akarom venni a Nemzeti Színház összes feladatait — az idegen klasszikusok művelésére irányuló tevékenységre is. Itt már készséggel csatlakozom Pékár Gyula t. barátom fejtegetéseihez, hogy e tekintetben valóban igen érdemes munkát végez a Nemzeti Színház. Es ha itt egy pár hiány van, ezt csak egészen röviden vagyok bátor felemlíteni és a kormánybiztos ur szíves figyelmébe ajánlani. Aischylos Oresteiáját évek óta ígéri a Nemzeti Színház s mindenesetre egyik legméltóbb vállalkozása lenne. Igaz, hogy időközben Leconte de Lisle Erynniszek czimü darabja műsorra került, mely az Orestea nyomán készült, mégis azt hiszem, igazi becsvágya lehetne a színháznak az Oresteiát a maga eredetiségében, a maga finom, megrázó formájában szinrehozni. Érdekes, hogy Moliéret mostanában kezdik lesajnálni. Én abból az iskolából való vagyok, melynek hívei Moheréért rajongtak. Én Moliéren ma is jól mulatok és a Nemzeti Színház színpadi legnagyobb sikereinek egyike épen egyik Moliere darabhoz, a Tartuffehöz fűződik. Ezt a darabot eléggé gyakran és oly jó előadásban adják, hogy valóban kedvet kelthet a vezetőségben arra, hogy az elhanyagolt »Mizantrópot*, »A nők iskolá,ját« és egyéb komédiáit Moherének egy kissé gyakrabban hozza szinre. Ezzel azt hiszem, jó mulatságot szerezne a magyar jjublikumnak és a maga feladatainak teljesítése tekintetében szintén nem végezne meddő munkát. Már most, ha én a színház irodalmi feladatairól beszéltem, ha arra mutattam rá, hogy a Nemzeti Színház mai vezetőségében a nyelvi és az irodalmi szempontok mennyire nem tudnak érvényesülni, akkor rá kell mutatnom arra is, — hozzá teszem, arra is rámutattam, hogy aki erre képes lenne, a kormánybiztos, az az operával való elfoglaltsága miatt, amit teljesen móltánylok, erre nem ér rá — hogy alig marad más hátra, mint valahogy segíteni a dolgon, uj erők beállításával. Sietek kijelenteni, ,hogy én fejekre, személyekre nem utazom. Én a Nemzeti Színház mai igazgatójának kiváló tulajdonait a legnagyobb készséggel elismerem; elismerem, hogy kiváló színházi ember, hogy a Nemzeti Színháznál nagyon hasznos munkát végzett évtizedeken át és végezhet ma is. De őbelőle az irodalmi érzék hiányzik; őneki nincs meg a jártassága mindazokban az irodalmi vonatkozású kérdésekben, a nyelvi kérdésekben, amelyeket én az előbb felemlítettem. Végezze ő hasznos munkáját a Nemzeti Színháznál, de állittassék melléje egy dramaturg, aki irodalmi ember legyen, aki vállalja a felelősséget minden szinrekerült darab nyelvezetéért, aki vállalja a felelősséget minden szinrekerült darab irodalmi értékéért és vállaljon kötelezettséget arra, hogy a magyar irodalom régi termékeit, amelyek ami nemzeti hagyományainkat hivatva vannak fentartani, czéltudatosan, tervszerűen fogja a Nemzeti Színházban szinre hozni. A Nemzeti Színház egy fontos feladatáról : az elsőrangú művészi előadásról kellene még szólanom. Egészen röviden teszem. Én e tekintetben nem tartozom a hékétlenkedők közé. Vannak hangok, amelyek azt mondják, hogy az utolsó években a személyzet kissé elavult és fel kellene frissíteni. Én magam nem vagyok ezen a nézeten. A legkiválóbb tagjai a Nemzeti Színháznak ma is a régi gárda tagjai. (Igaz ! Ugy van !) Én nem akarok neveket említeni, mert azok között elsősorban nőket kellene említenem, akik nem igen köszönnék meg bár-