Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.

Ülésnapok - 1910-535

810 i)35. országos ülés Wlí május 5-én, kedden. milyen dicsérettel említeném, is nevöket, ka őket a régi gárdába soroznám. (Élénk derültség.) Nekem, t. ház, leginkább a legújabb tagok tekintetében vannak kifogásaim. Ott kell a Nemzeti Színháznak nagyon vigyáznia, hogy holmi statisztákat ne szerződtessen önálló szerepkörre, mert tudjuk, mi következik ebből. Ezek a statiszták ott ragadnak, kapnak később nagyobb szerepeket s ha nem kapnak nagyobb szerepeket, kapnak nagyobb fizetést, elállják az utat s így rontják meg a Nemzeti Színház személyzetének szinvonalat. A Nemzeti Színháznak arra kell vigyáznia, hogy tagjai sorába csak vidéken kipróbált elsőrendű fiatal erőket szerződtessen, akik tartsák megbecsülésnek és tisztességnek, hogy bejuthatnak oda kisebb szerepekre s kik igy tehetségük és buzgalmuk nyomán azután feljebb mehetnek. Végül még egy kérdést kell említenem, mely financziális jellegű s ez a Nemzeti Színház helyárainak kérdése. (Halljuk! Halljuk!) Ebben a tekintetben az én felfogásom az, hogy az egy tarthatatlan helyzet, ami ma a Nemzeti Színháznál van. (Igaz! Ugy van!) Hangsúlyozom ismét, hogy a Nemzeti Színház nem üzleti vállalkozás, a Nemzeti Színház közművelődési intézet, olyan mint az iskola, olyan mint a múzeum. Szeretném én látni azt a közoktatásügyi politikát, mely a tandíj kérdésével hozza kapcsolatba az iskola fejlesztését! Épugy helytelenitenem kellene azt a színházi politikát, melynél az elsőrangú dolog a financziális kérdés. Bizonyos tekintetben legyen üzlet az a Nemzeti Színház, mert ez az üzlet megfelelő formában és mérvben sarkantyúja a közönségnek, a vezetőségnek és a személyzetnek egyaránt. De legyen az a szinház olyan, hogy az a szerényebb jövedelmű polgári osztály, amely rá van utalva, hogy színházba járjon, azt meg is tehesse, mert a Nemzeti Szinház nemcsak szórakozási hely, amint nagyon jól mondta Herczeg Ferencz abban a beszédében ; és ha csak szórakozási, nem pedig közművelődési intézet, akkor én nem vagyok hajlandó megszavazni azokat a százezreket a szinháznak. De igen is, ha az igazán közművelődési intézetté válik, ha annak hely árai kiszállíttatnak, akkor szívesen szavazok meg még százezer, vagy még kétszázezer koronával többet annak a Nemzeti Szinháznak. Ma én, aki a magam nagy családjával, 2—3 gyermekkel akarok járni a Nemzeti Színházba, — pedig akarok, mert azt akarom, hogy az én , fiaim abban a tudatban nőjenek fel, hogy igenis, templom az, ahova bemegyünk, az a magyar nyelvnek, a magyar irodalomnak szentélye, az nem ritkán előkerülő mulatság, hanem igenis kulturális táplálék, amelyre a mi szellemünknek, a mi nemzeti érzésünknek szüksége van — akkor nekenunilliomosnak kell lennem, hogy én a magam nagy családjával a rendes szinliázbajárás kérdését le tudjam bonyolítani, annyi pénzbe kerül a Nemzeti Színház, pedig talán olcsóbb, mint a magánszínházak. De legyen fél olyan olcsó, vagy ha talán azt nem tudják financziális szempontból megcsinálni, legalább a részleges olcsó előadásokat csinálják meg, hetenkinfc kétszer, háromszor. Az azelőtti vezetés alatt, — hiszen épen erre akarok ráutalni — a régi igazgató alatt volt minden hétfőn egy u. n. olcsó klasszikus előadás. En, aki nagy szinházkedvelő vagyok, egyenesen abból a szempontból mentem akkor többször oda, hogy figyeljem a közönséget és lelkem egész örömével láttam, hogy óriási publikum, lelkes ifjúság tölti meg a színházat és az mily nekigyulva tapsol Learnak, Machethnek, Egmontnak. Jött azután az uj igazgató és ezeket a hétfői előadásokat egyszerre megszüntette, ami nagy kár. Nem akarok ebből erimen laesae-t csinálni, csak kérem a kormánybiztos urat, kérem a minister urat, hogy foglalkozzanak egy kicsit a Nemzeti Szinház olcsóbbátételének kérdésével. Ez elsőrangú fontosságú kulturális kérdés, amelyet nem győzők eléggé figyelmükbe ajánlani. • Még egy kérdést akarok felemlíteni: az épités kérdését. Ez már meghaladott álláspont. Itt nekem megint mi a nézetem? Azt hiszem, eddigi felszólalásomban is mint a szinháznak, a a drámai irodalomnak igazi, lelkes barátja mutatkoztam be. Nos tehát, én nem habozom kimondani, hogy én azt a sok milliót, amelybe kerülni fog az uj Nemzeti Szinház, kissé sajnálom. Az én meggyőződésem szerint — ma már, mondom, ezen nem lehet segíteni, mert le van rombolva a Nemzeti Szinház, — annak idején egy 'hat hónapra kiterjesztett nyári szünidővel, néhány százezer korona költséggel a régi Nemzeti Szinház épületét meg lehetett volna menteni az utókornak, meg lehetett volna menteni nemcsak tégláival és falaival, hanem minden nemes hagyományával, emlékével. Itt megint Herczeg Eerenczet idézem. T. barátom ugyanabban a beszédében, amelyet már többször idéztem, szintén erre az álláspontra helyezkedve, mondotta azt, hogy a Nemzeti Színháznál igenis építeni kell, de nem palotát kell feléfiiteni, hanem a szinház régi fényes szinvonalat. Ezen ma már túl vagyunk. Az a szerencsétlen kaland — mert hiszen nem nevezhetem másnak, a Nemzeti Szinház kiakolbólitását és betelepítését abba az óriási hombárba, a Néj)szinház épületébe — ma már természetesen jóvá nem tehető, most már ott kell maradnia a Nemzetinek, mig fel nem épül uj épülete. Természetesen csak arra kérem az igen t. minister urat, hogy ott is azután a szinház éjütésében ne a luxus legyen a vezérmotivum, hanem a czélszerüség, a drámának igazi érdeke. E tekintetben azután Bánffy Miklósnak igen jó hasznát fogja venni, mert ő mint szinpadtervező is elsőrangú tehetség, tehát minden esetre biztosítottnak látom azt, hogy az ő közreműködésével ez az épület megfelelő lesz,