Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.

Ülésnapok - 1910-535

535. országos ülés 191í május 5-én, kedden. 299 az állami teherhez viszonyítva az a teher, amelyet a székely gazdának viselnie kell. De ha a legkedvezőbb és legméltányosabb számítást eszközöljük is, akkor is kétségtelen, hogy a székely gazdáknak legalább is 50%-ánál a kepe terhe 300—400%-a az állami adónak és a másik 50%-nál pedig legalább is 100%-ot meghalad. Ha máT most a hozam tekintetében vizsgáljuk e terhet, akkor sem fogunk kedvezőbb eredményre jutni. Mert ha egy holdra a Székelyföldön az ottani éghajlati viszonyok között, az ottani gazdasági rendszer mellett és figyelembe véve azt is, hogy a földnek egyharmada ugarnak marad vissza akkor ezen háromnegyed hold után, ha 24 kalangya termést veszünk, azt hiszem,, hogy számítás dolgában nem csalódtam, és ezen 24 kalangyából 6-ot kötelesek beszolgáltatni kepének. Tehát a bruttó termelésének 25%-át e ozimen szolgáltatja be : azonkívül szolgáltatja a személyi kepeterheket, amely közmunkában, fában, fa-száüitásban és más hasonló kisebb terhekben nyilatkozik meg. Már most a megmaradt 75%-ból kell, hogy fizesse az állami adót, kell, hogy négytagú családját fentartsa és az összes községi terheket, amelyek gyakran többet tesznek ki 100%-nál, kell, hogy fedezze. Természetes, hogy ezen költségeket megszerezni a gazdaságból teljesen képtelen és kénytelen más kereseti források után nézni, amely a szolgálatban, az iparűzésben nyilvánul meg ; és miután sokszor nem talált magának máskép megfelelő megélhetést, kezdett megnyilatkozni a cselédszolgálatnak és a munkának Romániában való keresése. Ilyen viszonyok között önkéntelenül kellett, hogy felmerüljön az a kérdés, hogy ez a székelység hogyan tudott megélni a múltban és amennyiben a múltban képes volt megélni, miért nem tud megélni most is és miért nem tud tovább haladni 1 Erre nézve a magyarázat egyszerű. Mert hiszen 48 előtt a privilégiumoknak egész seregét élvezte a székelység : állami adót egyáltalán nem fizetett —- nemes lévén — és jobbágy nem lévén, ottan az adó ismeretlen fogalom volt. Megvolt a kisüstös szeszfőzdejogosultsága, amelylyel ily szükségleteket fedezni képes volt, továbbá dohánytermelésük volt, ingyen só és mindezekhez közös legelő és erdőterület, amely legelőterületen számottevő állattenyésztésük fejlődött ki, erdőgazdaságukból pedig megfelelő ipart képesek voltak maguknak biztosítani, amely ipar révén Romániának a szükségleteit fedezték. 1848-ban lemondtak a privüégiumokról, önkéntesen vállalták az adóterheket magukra. Az arányosítások rendjén elestek a közös erdőterületektől, megszűnt az iparuk, végső csapást mért rá a romániai vámháboru. Természetes, hogy ennek következménye nem lehet más mint az, hogy a megélhetés nincs biztosítva részükre és hogy a jövendő közeli fejlődésben azt fogjuk látni, hogy ha azok az erdőüzemek, amelyek ma még időközileg megélhetést biztosítanak a székelységnek, meg fognak szűnni, akkor egyáltalában a továbbfejlődés és a továbbhaladás útja el lesz vágva és akkor nem áll előttük más ut mint a kivándorlás. Ha a kivándorlási statisztikát tekintjük, azt látjuk, hogy az utolsó évtizedek alatt a székelység magyarsága 89'8%-ról 79'2%-ra olvadt le és igy a székelységnek a kiszivárgása már is kétségtelen. Ha az iparfelügyelők által jelzett 6—8—10 év alatt a mostani erdőüzemek munkájukat beállítva nem fognak munkaalkalmat nyújtani a , székelységnek, akkor a kivándorlás óriási emelkedésére kell elkészülve lennünk. Felhozzák azt is, hogy a székelység nem szorgalmas, nem végzi munkáját azzal az odaadással, amelyet kötelessége volna teljesíteni. Itt azonban, ha a statisztikát megnézzük, 44% keresőre 55% eltartott esik, addig a székelyföldön 49% keresőre 50% eltartott esik. Ez amellett szól, hogy ők igenis igyekeznek kötelességüket szorgalmasan teljesíteni. Egy azonban kétségtelen s ez az, hogy a velük született és nemesi voltuk büszkeségéből mintegy kifejlődött az, hogy alárendelt munkát nem szívesen teljesítenek és nem teljesítenek szégyenérzetből, mert ők magukat magyar nemeseknek tekintvén, a lealázó munkától, amenynyire csak lehet, igyekeznek magukat távoltartani. Erről azonban természetszerűleg le kell mondaniok, amikor az életben fel kell venniök a küzdelmet. Ez okból ugy gondolom, hogy a székelységet önérzetében és valláserkölcsében támogatni kell és rendezve a kepe ügyét, remélni lehet, hogy ezen terhektől megkönnyebbedve, exisztencziáját inkább biztosithatja. Mindazok a gondoskodások, amelyet a székelyföldi kirendeltség utján gazdasági tekintetben a székelység javára tétetnek és mindazok a törekvések, amelyekkel a református egyházkerület és az erdélyi róm. kath. státus igazgatótanácsa valláserkölcsi tekintetben igyekszik a székelységet előbbre vinni a kepe romboló hatása következtében, ha nem is elimináltatnak, de mindenesetre nagymértékben vesztenek hatásukból. Mindezek után, ha tény az, hogy a székelység az erdélyi magyarságnak erőforrását képezi; ha tény az, hogy a választójog a nemzetiségeknek politikai fejlődését biztosítja ; ha tény, hogy a székelyföld termése az igényeknek megfelelő jövedelmet nem biztosit, mig ezzel szemben a románság az ő napszámbéreivel magának fölös jövedelmet tud biztosítani és igy a székelységet a terület megszerzése tekintetében szoritani képes : akkor, ugy hiszem, nemzeti feladatot teljesítünk, ha ezen fontos keperendezési kérdést kézbe veszszük. (Igaz! ügy van !) Igazságosnak is minősítem e kívánságot azért mert hiszen a székelység magára vállalván az adóterheket a 48-as időkben, úgyszólván anélkül, hogy bármely ellenszolgáltatásban részesült volna, mert jobbágyak nem voltak, kiknek földjét megváltani kellett volna ; de ennek daczára nemcsak az állami adókat, de a földtehermentesitési járulékokat is 60 évet meghaladó időn keresztül biztosították. Ezen földtehermentesitési meg38*