Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.

Ülésnapok - 1910-535

300 535. országos ülés 1914 május 5-én, kedden. váltási összegekből lett tulaj donképen megváltva az a. n. erdélyi vármegyékben a papi tized, valamint a szász dézsma is, amely mintegy 11 milliót igényelt, a székely nép filléreiből váltatott meg. ügy biszem, bogy az igazságnak teszünk eleget akkor, amikor ilyen terbek vállalása mellett a székelységről ezen terbeket leveszszük. Tulaj donképen olyan rendkívüli áldozatot . ennek a kérdésnek megoldása nem kivan. Ez óriási megkönnyebbülést jelent reájuk nézve, maga a megváltási teber pedig az 1904. évi összeirási adatok tanúsága szerint tulajdonképen évenként csak mintegy 400.000 K-nyi hozzájárulást igényelne. (Az elnöki széket Simontsits Elemér foglalja el.) Azt biszem, bogy ha ilyen kis anyagi áldozat árán ilyen eredményre lebet számítani, akkor jogosan kérhetjük a t. vallás- és közoktatásügyi minister urat arra, hogy vegye a kezébe ezt a kérdést, emelje ki azt a vitának a tömkelegéből és igyekezzék azt megoldásra juttatni. (Helyeslés.) És kérem a t. pénzügyminister urat, hogy ne tagadja meg ebben a kérdésben az anyagi hozzájárulást, (Élénk helyeslés.) mert a székelységnek óriási érdekeit, óriás mérvű előrehaladását biztosithatjuk azzal, ha ezt a kérdést végre-valahára a rendezés útjára viszszük. (Helyeslés.) Bizalommal lévén a kormány iránt, a költségvetést elfogadom. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök : Ki a következő szónok ? Pál Alfréd jegyző: Brandsch Rudolf! Brandsch Rudolf: T. ház ! (Halljuk!Halljuk!) Ha azt akarjuk, hogy iskoláink megfeleljenek azoknak a czéloknak, amelyeket ugy nagy általánosságban mint állami szempontokból el akarunk érni, akkor szükséges, hogy az iskolák egész iránya ne álljon ellentétben azokkal az elméletekkel, amelyek most az egész művelt világban az iskolai munkának alapját képezik. Iskoláink feladata ugyanis elsősorban az öszszes szellemi és erkölcsi erők fejlesztése és összhangbahozása és azoknak a gondolatköröknek, vagy helyesebben mondva, azoknak a képzeteknek megállapítása és megteremtése, amelyek ezt a czélt szolgálják : tehát nem tudást és ismereteket felhalmozni, hanem öntudatos tevékenységre felhívni, amely egyedül változtathatja szellemi életté a tudást és az ismereteket, ez a tanításnak a czélja. Tény továbbá az, hogy az ember képzelő ereje és tehetsége, amely a természet, a családi nevelés és a történelmi hagyományok eredménye, csakis az anyanyelven juthat kellő kifejezésre s ennélfogva a dolog természetében rejlik, hegy épen az anyanyelv a maga összes eszmetartalmával képezze a tanitás alapját. Ez a felfogás változhatatlan ceterum censeo-ja mindazoknak, akik tudományos alapon és tárgyilagosan foglalkoznak ezekkel a kérdésekkel. Ha a közoktatásügyi tárcza millióit szemügyre veszszük, azt látjuk, hogy ezeknek a pénzösszegeknek csak egy része áll az emiitett czél szolgálatában, minthogy nálunk csakis a magyarajku tanulók részesülnek teljes mértékben anyanyelvi oktatásban. Minden olyan törekvésnek tehát, amely az iskolai ügyek reformálására irányul, ennél a pontnál kell megkezdődnie. Mert mit használ minden egyéb reform, ha ezer meg ezer iskolában hiányzik az a természetes alap, amely nélkül eredményes tanítási sikert elérnünk lehetetlen. Azért első és elkerülhetetlen reform az iskola terén nézetem szerint az anyanyelvi oktatásnak bevezetése az egész vonalon, örömmel láttam, hogy a közoktatásügyi minister ur a népoktatási tanintézetekben a hitoktatás nyelvéről szóló rendeletében egy kis lépést tett ezen a téren. Sértés volna kultuszministerünk iránt, ha azt tenném fel, bogy ez a rendelet csupán politikai okok befolyása alatt adatott ki és nem annak a meggyőződésnek az eredménye, bogy az anyanyelvi oktatásnak épen a népoktatási tanintézetekben van helye elsősorban és hogy az anyanyelvi oktatás nélkül ezekben a tanintézetekben tanítási sikert elérni és a hazafias nevelésnek eredményes voltát biztosítani tiszta lehetetlenség. Amikor 1911-ben a költségvetés tárgyalása során a fennálló törvények értelmében az anyanyelvi tanításnak behozatalát követeltem, utánam gróf Apponyi Albert szólalt fel s ha jól emlékszem, azt hangsúlyozta, hogy ez a kérdés nemcsak és nem elsősorban iskolai és pedagógiai kérdés, hanem erősen politikai jellegű és hogy épen politikai szempontokból az anyanyelvi oktatás. bevezetése nem volna kívánatos és lehetséges. En már akkor is nagyon csodálkoztam, hogy egy olyan államférfiú, mint gróf Apponyi Albert, épen ezeket hozta fel az anyanyelvi oktatás ellen, holott mindenki tudja és könnyen bebizonyíthatja, hogy a dolog épen ellenkezőleg áll, hogy az országnak politikai viszonyai követelik ennek a reformnak behozatalát. Azt hiszem, nem lehet nézeteltérés közöttünk abban, hogy a nemzetiségi kérdés megoldása ugy bel-, mint külpolitikai szempontokból nagyon sürgős és mindenesetre áll az is, hogy ennek a kérdésnek a súlypontja az iskola terén van. Ha különböző nemzetiségeink követeléseit és a nemzetiségi pártok programmjait áttanulmányozzuk, látjuk, bogy a fősul}^ kulturális dolgokra és különösen az anyanyelvi oktatás szabadságára fektették. Ha ezeknek a kérdéseknek szerencsés megoldása sikerül, akkor mindenesetre nagy lépést teszünk az egész nemzetiségi probléma rendezésére. Hogy ez a megoldás csakis az anyanyelvi tanitás bevezetésében keresendő, az az ügy természetében rejlik és az én nézetem szerint egyszersmind az állam kiváló érdeke. Mert mi tulaj donképen a következménye a mostani iskolai tanításnak ? Az a következménye, hogy az állampolgároknak nagy része kulturális erejében fogy, a mi természetes és magától értetődő, mert kivétel az olyan ember, aki valaha életében pótolni tudná azokat a nagy hiányokat, amelyek abból származnak, ha egész életében nem élvezett anyanyelvi oktatást.