Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.

Ülésnapok - 1910-535

298 53-5. országos ülés Í9ib május 5-én, kedden. oszlott az meg. Addig azonban fenn tudták tartani a saját parochiális kereteiket és a szükségleteket fedezni képesek voltak, mig Rákóczi György idejében a kepének hitfelekezetek közti megosztása el nem rendeltetett. Addig a pars major elvénél fogva mindig az egy község keretében ugyanazon parochiális keretben fizették kepetartozásukat. A Rákóczi Györgyféle rendelet következtében azonban oly lehetetlen helyzet állott elő a kepefizetés önkéntes vállalásában, hogy megtörténik az, hogy ennek a súlyos kepének kétszeresét, sőt háromszorosát önként vállalja magára a székelység, csak azért, hogy saját parochiális keretét fentarthassa és önálló papot legyen képes tartani. Sőt odáig mennek el, hogy pl. a marostordamegyei Tompa községben 12 kalangya után 10 kalangya beszolgáltatását rendelik el a községi parochiális szükségletek fedezésére. Természetes, hogy ilyen szertelenségek fejlődvén ki, a guberniumnak bele kellett nyúlnia e kérdés rendezésébe és ezen rendezés következményeképen Mártonffy püspök észrevételének elfogadásával kiadatik a határőrezredek részére a régi jogalapra visszaállított kepeterhek viselésére vonatkozó szabályzat. Ezen szabályzat értelmében minden tizenkét kalangya őszi vetés után három kalangyát és minden tizenkét kalangya tavaszi vetés után szintén három kalangyát kötelesek beszolgáltatni, beállittatván ezen szabályzatba fél kepe és az oszpora szolgáltatása. Ezen terhek mellett mint személyi terhek jelentkeznek az úgynevezett borkepe, fakepe, kenyérkepe és közmunkakepe, amelyek tulaj donképen már kezdik a kepének dologi jellegét elhomályosítani és azáltal, hogy nrnt személyi szolgáltatások is bevonatnak a kepe elnevezése alá, annak első jelenségeként mutatkoznak, hogy a kepe, mint személyi teher a dologi terhekkel összezavartatik. Ennek a kepének két harmadrésze a lelkészt illette, egy harmadrésze pedig a tanitót. Minthogy pedig az 1898 : XIV. t.-czikk fentartotta a tanítók illetményében a természetbeni szolgáltatásokat, természetes, hogy még ma is tulaj donképen ezen terményeknek künn a határban való dézsmálása folyik. Méltóztassék elképzelni, milyen hatással van már magának a kepének megállapítása, kivetése és kirovása, azután annak künn a mezőn a |>ap által történő felhajtása ! Ez oly lehetetlen helyzetet, olyan tűrhetetlen állapotot teremt, a pap és a hivek között annyi kellemetlen vesződésnek kutforrásává válik, hogy valóban állithatom, hogy ebből csak gyűlölség fakad, ugy, hogy ez végre a valláserkölcsi érzetet öli meg a székelységben. (Ugy van f) Feljajdul az a székely tanítóság és az a székely papság ezen keserű kenyér ellen, mert a megélhetésére megszabott legszükségesebb fizetésének nagy részéről kénytelen lemondani, hiszen nem nézheti tétlenül, hogy az ő kis követelése ellenében nap-nap után árverezések történjenek. De ha megfordítjuk és az érem másik oldalát nézzük és vizsgáljuk, hogy milyen hatással van a kepe a népre, akkor látjuk leginkább annak igazságtalanságát, progresszivitását lefelé. Mert az, akinek 12 kalangyán felül akár 2—3000 kalangya termése van, mégis csak 3 kalangyát szolgáltat be ; de akinek 6 kalangyája van, annak is 1%-et be kell szolgáltatnia. Ez az igazságtalanság természetesen akkor fog a legerősebben kitűnni, ha a birtokmegoszlás alapján vizsgáljuk ezt a kérdést. Mielőtt azonban áttérnék a birtokmegoszlás kérdésére, röviden indokolom azt, hogy én kizárólag csak a Székelyföldre terjeszkedem ennek tárgyalásánál, különösen a birtokstatisztikára való hivatkozásnál, mert hiszen — amint már előbb is kifejtettem — a Székelyföldről származik maga a kepe, csakis a Székelyföldet terhelvén, elsősorban is a székely földet érdekli az. Másrészről pedig, ha elviselhetetlennek tartjuk ezen terheket, akár személyi teherként nehezedik rá a székely népre, akár mint dologi teher arra a Székelyföldre; s ha mint elviselhetetlent a székely nép ezt nem bírja, akkor kétségtelen, hogy keresni kell a módokat : miképen lehet ezeket a terheket enyhíteni. Szívesen teszem magamévá az erdélyi római katholikus státus igazgatótanácsának nézetét, amely szerint ne vitassuk ebben a kérdésben, vájjon személyi teher, vagy dologi teher-e az, kétségtelen, hogy az a székelység számára elviselhetetlen, igyekeznünk kell annak enyhítéséről, rendezéséről gondoskodni, mert ez köteleségünk. Ha a birtokmegoszlás alapján teszszük vizsgálat tárgyává a kérdést, azt fogjuk látni, hogy az erdélyi négy székely vármegyében összesen 113.000 gazdaság van, amelyet összesen 220.000 gazdasági kereső művel. Ez a 220.000 gazdasági kereső pedig eltart 220.000 gazdasági nem keresőt. Ennélfogva minden egyes székely gazdaságra tulaj donképen négy léleknek az eltartási kötelezettsége hárul. Ezen 113.000 gazdaság között 55.500 törpe gazdaság van, amelynek átlagterülete egy hold 728 négyzetül; ebből a szántóföld alig tesz ki egy holdat. A kisbirtokosok 50 holdtól lefelé 56.500-an vannak 17 hold átlagos földdel és hét hold szántófölddel. KözéjD- és nagybirtok 50 holdon felül van 1025. Ha a földadó alapján arányosítjuk a terhet, akkor azt fogjuk látni, — hogy egy példát bemutassak — hogy pl. csikménasági gazda Dániel Ferencz fizet 41 hold 774 négyzetméter terület után földadót 7'36 koronát, házosztályadót 1.60 koronát, általános jövedelmi adót 3.04 koronát, öszszesen tehát fizet 12 koronát. Ezzel szemben a papi kepe terhe 12 korona és a tanítói kepe terhe 6 korona ; összesen 18 korona. Tehát egy 41 holdas gazdaságnál az állami egyenes adója tulaj donképen nem nagyobb, mint a kepe terhe. Ha méltóztatnak figyelembe venni azt, hogy a székely gazdáknak 50%-a alig 2 hold földdel bír és hogyha méltóztatnak ennek húszszorosát venni, akkor méltóztatnak rájönni arra, hogy mekkora