Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.

Ülésnapok - 1910-535

535. országos ülés t9ik május 5-én, kedden. 297 oldás stádiumába juthatott és a jövő fejlődés is biztosíttatott. Költségvetésünk egész vitája igen helyes mederbe terelődött, mert hiszen az elismerések mellett az árnyoldalakat is feltüntette. Én magam is egy ilyen árnyoldalra kívánok némi vissza­pillantást vetni és a kormánynak jóindulatát, jó­akaratát erre a kérdésre kikérni. (Halljuk ! Hall­juk !) Az egyházi szolgáltatások terén tapasztalunk olyan igazságtalan, helytelen megoszlásokat, me­lyek egyes vidékekre elviselhetetlen terheket rónak. A párbér kérdése, a kepe kérdése az, melynél — különösen az utóbbiban, a kepében — olyan igaz­ságtalan teher nyilatkozik meg, mely a székely­séget valóságos tönkremenéssel fenyegeti. (Igaz! ügy van !) Joggal tekinthetett a székelység ezen költségvetésre és remélhette, hogy e költségvetés keretében végre-valahára ezen egyházi szolgálta­tások kérdésére is gond fordittatik, mert hiszen a volt vallás- és közoktatásügyi minister, gróf Zichy János az 1913. évi költségvetés tárgyalása alkalmával 1912 deczemberben kijelentette, hogy a párbér és a kepe kérdésében a tárgyalásokat a pénzügyministerrel fel fogja venni és reméli, hogy ezen kérdések rendezése czéljából közelebbről törvényjavaslatot terjeszthet be. Ezen költségvetés 48. ozim 20. rovata alatt csakugyan látunk felvéve 30.000 K-át a párbér dologi terheinek rendezésére. Ezt azonban nem tartom elégségesnek, mert hiszen köztudomású tény az, hogy a ruthének számára oly mérvű ter­het jelent a párbér, amelyen 30.000 koronával könnyíteni nem lehet, ennyivel a rendezésnek még csak megkezdése sem fog sikerülni. A kepe kérdé­sére vonatkozólag semmit sem látunk a költség­vetésben ; pedig ennek a tehernek nagysága már akkora, hogy az erdélyi református egyházkerület az 1848 : XX. t.-cz. alapján nyert alapitványszerü egyházi segélyeit is arra a czélra kénytelen for­dítani, hogy a kepének már elviselhetetlen terhét enyhítse. Elismerem, hogy a kepének s a párbérnek bo­nyolult kérdését igazságosan rendezni igen nehéz, hogy nagy anyagi áldozatot is kivan, de épen ezért időt kell engednünk a kérdés megoldására a kor­mánynak, még abban az esetben is, ha — mint most — teljes jóakarattal kezeli az ügyet. A kepe kérdése a Székelyfőidre való tekintet­tel különösen aktuálissá vált véleményem szerint most, az uj választójogi törvény életbeléptetésé­vel kapcsolatosan. Az uj választói jog az értelmi czenzuson alapulván, természetesen utat nyit a nemzetiségek politikai fejlődésének. Minthogy pe­dig a székelység a magyaroknak erőforrása, a szé­kelység gyengülését nem szabad tűrnünk, hiszen ez az erdélyi magyarság elerőtlenedését jelentené. Épen ezért az én szemeim előtt ennek a kérdésnek rendezése elsőrendű nemzeti feladat. (Élénk he­lyeslés.) Hogy az elvont kérdésbe kissé betekinthes- j sünk, méltóztassék megengedni, hogy a kejaének > KÉPVH, NAPLÓ, 1910—1915. XXIV. KÖTET. történelmi fejlődésével foglalkozva, kimutassam annak a népre való hatását. (Halljuk !) A székelységnek egyik kiváló tulajdonsága az ő faji szívóssága. Ennek tulajdonitható, hogy ez a nemzetiségek közé ékelt kicsiny faj egy évezreden által annyi török és tatár pusztítás közepette is fenntartotta magát teljes magyarságában, (ügy van !) Ennek titkát abban látom, hogy a székely­ség ősi szokásaihoz és ősi intézményeihez tántorít­hatatlanul ragaszkodik. De ennek tulaj donit ható viszont az, hogy a kepe, ez az ősi intézmény, úgy­szólván középkori elavult alakjában napjainkig fenn tudta magát tartani. A székelyföld a székely nemzeté volt, any­nyira, hogyha az egyik község elpusztult, annak vagyona a székely székközönségére szállott vissza. A székelység a maga megmivelhető belső határait nyilakkal osztotta fel, a legelőrészt és az erdő­területeket közös használatra osztatlanul tartotta fenn s ennek tulaj donitható, hogy még az utóbbi évtizedekben is az arányosítás kérdésének rende­zése alkalmával a belső határt háromszorosan meghaladó külső határokat találtunk. Aszerint, amint a török-tatár pusztítások egyes területeket elnéptelenítettek, aszerint, amint benépesedés vagy telepítés történt, a nyilak ujabb és ujabb meg­osztása vált szükségessé, a művelhető föld egymás közt ujabban s ujabban felosztatott, daczára arTnak, hogy évtizedeken, sőt évszázadokon át egy-egy egyén ugyanazt a nyilat mivelte. Vissza­bocsátották és újból felosztatott egymás közt és az egyenlőség érzetének tudatában mintegy természetesen kifejlődött az, hogy a parochiális keretek is mindenben összeesvén a község keretei­vel, (azzal a kis eltéréssel, hogy esetleg több község egy paróchiát képezett) az összes paro­chiális szükségletek fedezetét egyenlő mértékben viselte a székely közönség, annyira, hogy azt a székelyföldet mivelő székely gazda természetben egyenlő mértékben járul a községek parochiális szükségletének fedezéséhez. Amint a népesség szaporodott és a magán­tulajdon idők folytán tért hódított, a nyilak ujabb és ujabb beosztása következtében mind kisebb nyilak jutottak az egyeseknek és a megélhetés szüksége kényszeritette a szervezetet arra, hogy létminimumról gondoskodjék. Ezt a létminimumot akkor ugy állapították meg, hogy az akkor ter­mészetben : búzában, zabban beszolgáltatott ter­mények minimumaként megállapították, hogy aki­nek 12 kalangyánál kevesebb termése volt, az nem volt köteles kepét szolgáltatni. A szükségletek fej­lődése behozta később a félkepe kötelezettségét ; s miután később a félkepe-kötelezettség mellett sem lehetett a parochiális szükségleteket teljesen fedezni, következett be a félkepénél kevesebb, a hat ka­langyánál kevesebb termésüeknek u. n. pénzbeli váltsága, mely az oszpora nevet viselte. Mikor a reformáczió bekövetkezett : termé­szetes, hogy ezen kejDeteher viselése egy bizonyos ! nehézséget idézett elő, mert a különböző felekezetű ' eklézsiák, reformátusok és katholikusok között, 38

Next

/
Thumbnails
Contents