Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.
Ülésnapok - 1910-529
22 53y. országos ülés 1914 április 23-án, csütörtökön. provokátorok hivtak össze. Tehát ezek az emberek mártírok. Kérdezte tőlem, nem volnánk-e hajlandók, mi nemzetiségi képviselők, interpellácziót intézni a kormányhoz ebben az ügyben. Erre én azt mondtam neki, hogy »tisztelt uram, ha ön nekem adatokat szolgáltat, hogy én szint vallhassak s álljam azt, amit mondok, szóval objektíve bebizonyíthatnám állításaimat az adatokkal, akkor, igenis, interpellálnék én, vagy más, mert kötelességemnek tartom, hogy bármely elnyomottért felemeljem szavamat, legyen az nem magyar vagy magyar, legyen az szocziáldemokrata, ruthén vagy akárki. Azt azonban beláthatja, hogy ha nem szolgáltat ilyen anyagot, akkor én nem interpellálhatok«. Erre ez az ur eltávozott, én többé nem láttam. Erre a dologra én már a nemzetiségi vitánál rá akartam térni, sokkal pragmatikusabban, mint ahogy most hamarjában lehetett, de annyi volt az anyagom, hogy rövidíteni kellett beszédemet s igy nem került rá a sor. Most azonban megmondhatom, hogy ez az ur Duliskovies határrendőrségi detektív volt. Ha a ministerelnök ur látni akarja azt a levelet, amelyet ő hozott nekem Gerovszkytól, akkor én ezt a levelet szívesen bemutatom, mert szeretném, ha a ministerelnök ur nem hagyná annyiban a dolgot. Ha kételkedik az én kijelentésemben, amelyet itt az ország szine előtt tettem s inkább hisz Duliskovies urnak, aki, meglehet, liogy denuncziált engem, akkor tessék ugy intézni az ügyet, hogy engem helyeztessen vád alá és szembesitessen Duliskovicscsal és a két Gerovszkyval, akiket talán kétszer-háromszor volt alkalmam látni. Abból azonban, hogy én mint politikus életemben kétszer-háromszor beszéltem velük, nem lehet ellenem azt a vádat konstruálni, mintha én más tendencziákat képviselnék akkor, amikor nem lépek fel nyilvánosan, mint akkor, midőn nyilvánosan helytállók szavaimért, mert hiszen az én politikai multamban sok mindent lehet a szememre hányni, de azt, hogy én nem mertem volna őszintén szint vallani meggyőződésemről, ezt a vádat nem lehet ellenem emelni. Gr. Tisza István ministerelnök: T. ház! Én csak egy dolgot jegyzek meg. Talán a ház holnapi ülésén abban a helyzetben leszek, hogy megmutathatom azt az ajánlólevelet, melyet Gerovszky a képviselő úrhoz intézett. Vajda Sándor: Azt az ajánlólevelet? Az lehetetlen! Gr. Tisza István ministerelnök: Ha misztifikáczió, az ki fog sülni! Vajda Sándor: Az nálam van, kérem! Gr. Tisza István ministerelnök: Hallgassuk ki egymást. Ha akár micsoda helytelen dolog történt, legyen meggyőződve a képviselő ur, tisztába fogjuk hozni a dolgot. Nekünk kezünkben van Gerovszkynak egy ajánlólevele, vagy ajánló névjegye, amelynek tartalma mindenesetre feljogosított engem arra a vádra, amelyet a képviselő úrral szemben felállítottam. Ezt be fogom holnap a háznak mutatni és konstatálhatjuk a tényállást. (Helyeslés.) Elnök: Szólásra ki következik ? Pál Alfréd jegyző: Scitovszky Béla. Scitovszky Béla: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Az egész képviselőháznak, valamennyi képviselőnek egy kötelességünk van ós ezen kötelességünket legjobban a költségvetési vita során érvényesíthetjük. Ennek során tehetjük higgadt és komoly megfontolás tárgyává az országnak közállapotait és jelölhetjük meg az ország közállapotainak javítására, fejlesztésére, előbbrevitelére és igen sok esetben talán orvoslására is a helyes utat. A magam részéről ezen kötelességemnek a költségvetés általános vitája során kívánok eleget tenni. Itt egy oly témát kívánok felhozni, mely ebben az országgyűlésben talán még érintve sem lett és a múlt országgyűléseken sem hallottunk ezen téma felett érdekesebb és nagyobb vitát. (Hallj'tik! HalljuJc!) Ma ott állunk a nagy közigazgatási reformnak küszöbén. Ennek az országgyűlésnek valószínűleg kizárólagosan a törvényhatóságok reformjával lesz csak alkalma foglalkozhatni és igy nem terjeszkedhetik majd ki az általános közigazgatásnak minden egyes terrénumára, mely reformot igényel. A közigazgatás terrénumának másik nagy részével, a községek ügyének reformjával, ez országgyűlésnek minden valószínűség szerint már csak azon okból is, mert az időből kifogy, nehezen lesz alkalma bővebben foglalkozni. Nem is tartanám helyesnek, talán tapintatosnak sem, ha én a közigazgatási reformnak a törvényhatóságokra vonatkozó részével kívánnék a jelen pillanatban foglalkozni, de helyénvalónak tartom, hogy a községek reformjával foglalkozzam. Hiszen lehetetlen a községi reformot egy beszéd keretében kimeríteni; hiszen maga az anyag oly hatalmas, oly nagy, hogy a vele való kísérletezés egy beszéd keretében majdnem a lehetetlenséggel volna határos. Ezért témámul a községi reformnak legfontosabb részét választottam ki, a mely alapja tulajdonképen a megoldandó reformnak és ez a községek háztartásának az ügye. (HalljuJc! HalljuJc!) Előre kell bocsátanom, hogy az az anyag, melyet felölelni kívánok, meglehetősen száraz, de semmi körülmények közt sem érdektelen. Hogyan lehetne érdektelen reánk, kik jóformán mindnyájan tagjai vagyunk egy ilyen háztartásnak ; talán kevesebb tekintetben élvezői, de minden körülmények között e háztartás anyagi részének viselői. Sok tekintetben, amit előadandó vagyok, az újság hatásával birhat. Nem keresem benne a szenzácziót és igy az újság annyival is inkább hathat, mert ezzel a kérdéssel — őszintén szólva — igen kevesen foglalkoztak és maga a nagyközönség és a közvélemény is meglehetősen tájékozatlan. Egyről van tájékozva a nagyközönség és a közvélemény, s ez megnyilvánul
