Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.
Ülésnapok - 1910-534
554. országos ülés 1914 semnek figyelembevételével akkép méltóztassék intézkedni, hogy mindazokban a népoktatási tanintézetekben is, amelyekben a magyar anyanyelvű tanulók szórványosan csekélyebb számban vannak, a magyarajku tanulók mindegyikének hitoktatása ezek anyanyelvén történjék. Nagyon helyes és igazságos. Hogy mennyire fontos ez, azt bizonyítom mindjárt. Egyes újságok, igy a Pesti Hirlap, csipkelődve irták, milyen nagy gondoskodás ez : hazafias frázisokkal kisérni ezt a rendeletet és az egészet beleburkolni a magyar gyermekekről való gondoskodás látszatába. Csakugyan vannak iskolák, ahol mindössze négy-öt magyarajku gyermek akad, ezeknek is joguk van ahhoz, hogy anyanyelvükön tanulják a vallást. Magam tapasztaltam ezt, mikor Pozsonyban voltam. Hogy mennyire nem beszélek nemzetiségi meggyőződésből, hanem tisztán a valláserkölcsi kultúra szempontjából, azt ez a cselekedetem is bizonyítja. Mikor én ott tanítottam, akkor az egész hitoktatás németül folyt, egyszerűén azon tradiczió alapján, hogy inassá est pígra, változások igen nehezen történnek, németül tanítottak a régi időben, igy maradt ez tovább is. Én a nem magyar ember, akiről talán azt gondolják, hogy ugy ellensége vagyok a magyarnak, vagy a magyar nyelvnek, nem tudtam szívelni, hogy az a vasutas gyerek, aki egy szót sem tud németül, német katekizmust tanuljon. Kern a nyelv kérdését láttam ebben, hanem igazán az ő lelke kárát, az ő jogának megnyirbálását és magyar katekizmust adtam kezükbe, ámbár csak hárman-négyen voltak. Ha ezekről a magyar anyanyelvű gyermekekről ilyen lelkiismeretesen gondoskodnak, hogy el ne veszszen egyetlen juhocska sem, azt hiszem, e tekintetben legalább egyenjogú minden gyermek, bármely anyanyelvű, ós épen ezért minden egyes gyermeknek meg kell adni bármelyik vidéken ezt a jogot. Ne határozzon a szám, ne határozzon az, hogy itt harmineznak kell-e lenni, vagy ötvennek. Azt látjuk itt mégis hogy egy uj akadálya bukkant fel ezen rendelet végrehajtásának. Egyik helyen azt mondják, hogy csak 10-en vannak, másik helyen, hogy húszan, negyvenen, ötvenen, mindenütt ugy, ahogyan akarják. De ha a magyar nyelvről igy gondoskodnak, akkor egyformán kellene mindenkiről gondoskodni, hogy minden egyes gyermeknek joga legyen saját anyanyelvű hitoktatásban saját anyanyelvű könyvből részesülni. Akkor a nemzetiségi kérdés politikai momentuma is hatalmas lépéssel haladna előre, mert elveszítené vallás-erkölcsi életét és vallási harcz jellegét. Ha igy tettek volna a rutén, a rusznyák néppel és nem akartak volna egyesek hazafias érdemeket szerezni annak a szegény népnek rovására azért, hogy a szolgabirák vagy a hatóságok jobban istápolják őket a mindenféle május 2-án, szombaton. 279 ajándékok és járandóságok behajtása terén, mikor ezen a réven hazafiaskodtak és behozták a magyar katekizmust, akkor ugy hiszem, nehezen keletkezhetett volna az a mozgalom, amelyet azután természetes, hogy az orthodoxok felhasználtak, mert a né]3 averzióját a hitoktatással, a templommal, a pappal szemben fenntartották és iparkodtak azon melegében átterelni oly irányba, amely hazánkra nézve feltétlenül olyan veszélyes, hogy alapjaiban rendítené azt meg. De ha a minister ur ezt polgári iskolákban, képezd ékben és leányképezdékben olyan fontosnak tartja, akkor nem látom be, miért hagyja ki épen csak a gimnáziumokat. Ez egy kicsit hiányos rendelet volt. Ha áll ez az elv középiskolára, polgári iskolára, tanitóképezdére, leányképezdére, és elemi iskolára, ha igaz, ha helyes, igaz az ezekre, akkor igaz a gimnáziumra nézve is. Ha fontos az az elemi iskolára nézve, ha igaz az, hogy a valláserkölcsi nevelést legjobban az anyanyelvén lehet megadni, akkor ennek igaznak kell lennie minden helyen, minden időben, minden körülmények közt minden egyes emberre nézve. Kérdem a t. minister urat, hogy talán kifelejtette-e ezt a szót a rendeletből, talán nem vette ezt észre s nem lehetne-e utólag ezt az elvet alkalomadtán a gimnáziumokra is kiterjeszteni P Ezzel végeztem volna ezen fontos rendelet tárgyalásával és csak hálámat és elismerésemet kell kifejeznem a minister úrral szemben, mert ebben a lépésében ténynyel bizonyító tanúbizonyságát látom annak, hogy Magyarországon a nemzetiségi kérdés tekintetében mégis csak uj szellem kezd lábrakapni s ez az uj szellem békés utón akarja czélját elérni. 50 esztendő bebizonyította, hogy a nemzetiségieket nem lehet megmagyarositani. Igy fejlődött ki az a helyes felfogás: ha nem lehet őket megmagyarositani, ha a magyarosítás gyűlöletet, ellenszenvet ébreszt, s czélt még sem érünk vele, próbáljuk megnyerni őket. Egyáltalában meg kell nyerni és hozzá kell őket simítani az országhoz, az állameszméhez, megadásával mindannak, ami csakugyan szükséges fentartásukra és lelki szellemi érdekeik előmozdítására. De t. ház, ha az anyanyelvnek olyan fontos szerepe van az oktatásban, amint azt maga a t. ministerelnök ur, valamint a közoktatásügyi minister ur és a földmivelésügyi minister ur is elismerte, — hiszen a földmivclésügyi minister ur szintén az anyanyelven nevelő és oktató földmivelő népiskolát állított fel Sirokán, amit tegnap örömmel és hálával nyugtástam — akkor azt hiszem, hogy a középiskolákban magának a nyelvnek mint tantárgynak a tanítása kulturszempontból is igen fontos és szükséges. E tekintetben, hogy visszatérjek arra az alaptévedésre, amely mint mondottam Earkas Pál t. képviselőtársam fejtegetéseiben foglaltatik, nem helyes a deduktív rendszer, amely
