Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.

Ülésnapok - 1910-534

280 534. országos ülés 191í május 2-án, szombaton. szerint különféle idegen nyelveket, francziát, angolt kell tanítani. Jó, hogy még a japán, vagy a kinai nyelv tanítását nem hozzák be Magyarországon. Hát az induktív rendszerrel hogyan állunk? A velem szomszédos községben nem is tudják, hogy vannak tótok, van tót nyelv, tót irodalom, hogy van román, német, szerb. Mintha á fejük be volna dögönyözve, nem is látják, hogy körülöttük vannak ezek a népek, és itt angol, franczia nyelvről álmodoznak. Farkas Pál igen t. képviselő ur az induktív rendszert pláne empirikus alapon kívánja alkalmazni. Én természetesen azt a módját az ismeretszerzésnek alkalmaznám, hogy mint a kis gyermek tovább tapogatóznám és ami körülöttem van, azt sajátítanám el: először megtanulnék magyarul, tótul, németül, románul s majd azután, ha ráérek, francziául, angolul, kínaiul, japánul, kinek ahogy tetszik. De a természetes fejlődés, a természetes növekvés evidensen az, hogy először is a hazai nyelvet tudja minden ember. Miesoda tudatlannak tűnik fel egy intelligens ember más anyanyelvű nép előtt, ha látják, hogy itt nőtt fel vagy itt élt 5 évig és még tótul sem tud. (Zaj.) Tudatlannak, butának tartják azt az urat, aki magyarul tud csak, pedig iskolákat is járt, míg más megtanul a katonaságnál valahogy németül is. És ez bizonyos tekintetben jogos és helyes következtetés, mert ez csakugyan vagy tudatlanságra, vagy gyenge tehetségre, vagy hanyagságra vall. Hiszen, ha én két-három évig élnék a hotentották között, már csak a kíváncsiság és tudásvágy miatt sem tudnám megállani, hogy ezt a nyelvet meg ne tanuljam, restelleném, ha nem tudnék azzal a hotentottával beszélni; ugy amint megtanultam például a budaőrsi svábok között alaposan németül (Zaj.), csak azért, hogy szivéhez és lelkéhez tudjak férni. S az, aki esetleg hallott volna engem velük beszélgetni, azt gondolta volna, hogy ez valami nagy sváb káplán. (Derültség.) A szó a társadalmi és politikai működésem is sokszor kulcsa, a népre való hatásnak eszköze •és módja. Épen ezért becsüljük meg a hazai nemzetiségek nyelvét. Azt mondjuk, hogy fejlesszük a hazai ipart, pártoljuk a szegedi paprikát, ezt vagy azt a káposztát, a nyelveket azonban — hisz vannak hazai nyelvek is — lebecsülik, azt akarják, hogy ezt ne tudjuk, ennek nem is szabad napvilágra jutni, ezt el kell ásni a földbe, hogy nem is tudja a világ, hogy Magyarországon ily szellemi produkezió, az emberi léleknek ily kijegeczesodése, kikristályosodása is létezik. Nagy szellemi, nagy kultur kincs ez, amelyet Magyarországon minden nyelv reprezentál a magyarság számára is, csak volna legalább oly élelmes, hogy hozzányúljon, hogy elsajátítsa. Mert hiszen, amint igen szépen említette Giesswein t. képviselő ur az ethnografiai múzeum kérdésénél, a mi országunk tulajdonképen katlana a különböző kultúráknak, mintegy kaleidoskopban összegyűlnek és kiegyenlítődnek itt a keleti, a nyugati, a szláv, a turáni, a germán, a bizanezi és a római kultúra, és ennek az ethnografiai múzeumnak kellene gyakorlatilag is kifejezést adnia annak, hogy mily szépen megférünk. Ki vagyunk állítva egy ethnografiai múzeumban; szívjuk fel a különböző kultúrák jó tulajdonságait, ez az igazi kulturhivatása Magyarországnak és a magyarságnak, hogy minden kultúrából a jót, azt, ami itt van a szomszédban, ami itt van a kezemben, amihez csak hozzá kell nyúlnom, vegye át a tóttól, a romántól, a némettől, bármely kultúrából; csak a jót, a rosszat pedig hagyja meg neki; az maradjon meg abban az illető kultúrában, a magyarság pedig teremtse meg, frissítse fel a saját kultúráját. És e módszer alapján ahelyett, hogy csupa ellenséget szerezne magának a különféle nyelvek üldözése révén, sok jóbarátot nyer, mert kaleidoskop lesz az ország kultúrája és az erős oszlopot nyújt magának ámagyar fajnak és nemzetnek. Elsajátítja igy a magyar ember a szomszédos nyelvet is, ezzel intelligensebb lesz, mintha csak magyarul tud. Ez evidens, mert ahány nyelvet beszélsz, annyi embert érsz és azonkívül minden nyelv elsajátításával egy hatalmas kultureszközt szerez a magyarság magának. Tanuljuk a német nyelvet a középiskolában és a nagy német literaturához, a tudományos világhoz nyerünk ezzel utat. így kellene tótul is megtanulni. Nagyon is lebecsülik ezt a hamupipőkét, a Tátrának ezt a gyönyörű leányát, de ha ismernék szépségeit és gyönyörűségeit Tátra tündérének, ha ismernék hasznát és előnyeit, akkor jobban szeretnék ós már régen tanulták volna. Nem tetszik tudni, hogy tót nyelvvel megérthetik a csehet ? A tót nyelvvel a horvátot egykét hét alatt könnyen megérthetik! Jtt van Evetovics t. barátom, nagyon jól megértjük egymást, mert ő tud bunyeváczul, én pedig tótul. (Mozgás és derültség. Felkiáttásolc: Pártpolitikáikig is!) A pártpolitikai szempont, az más, de a nyelvi megértés sokszor a jiártpolitikai szempontot is áthidalja legalább társadalmi téren, ha nem is politikai téren. A tót nyelv megkönnyíti a lengyel, az orosz, a szlovén vagy a bolgár nyelv megtanulását, az mint egy kulcs a szláv nyelvekhez és azért ha valaki tótul tud, igen könnyen egy-két hónap alatt bármely szláv nyelvű irodalmi munkát olvashat. Méltóztassék megpróbálni, aki tótul tud, akármilyen cseh könyvet bátran olvashat. Eleinte az ember nem ért meg néhány szót, de kéthárom hét alatt ugy bele jön, hogy észre sem veszi. Hasonlóképen vagyunk a lengyel nyelvvel. Ha leküzdi az ábéczének, a czirillikus betűknek nehézségét, két hónap alatt igen könnyen megtanulhat oroszul, szerbül, horvátul. Micsoda kincs ez abban a Tátrában elásva! Hiszen iga-