Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.

Ülésnapok - 1910-534

53í. országos ülés 191í május 2-án, szombaton. 271 szellemben történik, német tankönyvek szerint. Sikeres, vagy kevésbbé sikeres fordítások révén Neugeboren Emil: Nem baj! Farkas Pál: Neugeboren Emil t. barátomat megnyugtathatom, hogyha valaki a germán szellemet és a germán műveltséget mélyen tiszteli és szereti, ugy az én vagyok. De hogy mi miért tanuljuk a középkori történelmet ugy, hogy a Hohenstauffok ideális hősök voltak, Anjou Károly pedig, ami Anjouink őse, aki Magyarország történelmének legnagyobb királyait adta, Róbert Károlyt és Nagy Lajost, bitorló és trónpretendens volt, aki a legnagyobb alávalóságot vitte véghez, — ahogy ezt a német, história teljes joggal tanítja — azt nem értem. Mert az ö szempontjukból a Hohenstauffok birodalmának összeomlása Délolaszországban egy, a német imperialisztikus törekvéssel ellenkező dolog volt, de hozzánk elvégre az Anjouk mégis közelebb állnak, mint a Hohenstauffok; hiszen ha Anjou Károly nem ment volna le mint pretendens Nápolyba, akkor Róbert Károly és Nagy Lajos nem szolgáltathatták volna a magyar történelem legdicsőségesebb lapjait. Pekár Gyula: Azért nem lehet a történelmet meghamisítani. Farkas Pál: Én nem óhajtottam ezen térre menni, de ha Pékár Gyula t. képviselőtársam azt mondja, hogy nem lehet a történelmet meghamisítani, akkor én azt válaszolom, hogy Isten mentsen, hogy a történelmet meghamisítsuk, de viszont nem szabad a történelmet egyoldalúan előadni. 0 éjjen olyan jól tudja, mint én, hogy a Hohenstauffoknak jogczime Délolaszországra és Szicziliára .épen olyan kevés volt, mint az Anjouknak. VI. Henrik ép ugy kergette ki a normanokat Szicziliából, ép oly kegyetlenül üldözte őket és záratta be az utolsó normán fejedelem özvegyét és leányait, mint ahogy az Anjou fejedelem kivégeztette az utolsó Hohenstauffit, Konradint. Ezek a középkornak általános szokásai voltak, s én igazán nem akarom a házat most történelmi szakelőadásokkal untatni, (Halljuk! Halljuk!) de ha erről a kérdésről beszélünk, ugyebár minden kornak megvan a maga világfelfogása. A Hohenstauffok lejöttek mint hóditó uralkodók, elfoglalták e jogon Szieziliát és Nápolyt és megalkották ott birodalmukat. Most jön nagy harezuk a papsággal. A pápa Anjou Károlynak adja át Nápolyt, mint feudumot és jön Anjou Károly, aki ezen a jogon elfoglalja Nápolyt. Ez egyformán jogos, vagy jogtalan volt, de hozzánk mindenesetre az Anjouk állnak közelebb. Én igazán nem azért akartam ezt elmondani, hogy most a középkorra térjek át, mert ez a legnagyobb figyelmetlenség volna a ház idejével szemben, de konstatálom, hogy benne van ez a német szellem a mi történeti előadásainkban. Ezt nem veszem rossz néven egy Gregoroviustól, kinek szemében a Hohenstauffok a jónak, az Anjouk a rossznak a princzipiuma, de azt már csodálom, hogy Pékár Gyula t. barátom a történelem meghamisítását látná abban, ha valaki az objektív igazságot adná elő. A történelem oktatásának kérdése mellett méltóztassanak megengedni, hogy a földrajzi oktatásnak óriási fontosságára is felhívjam az igen t. minister ur figyelmét. Ha az igen t. minister ur bármely érettségi vizsgán mint amatőr kormánybiztos jelen volna, és ott a középiskolai ifjúság földrajzi tudására vonatkozólag tenne invesztigáló kérdéseket, akkor olyan megdöbbentő eredményekre jutna, melyek azt hiszem nemcsak elszomoritanák, de a legnagyobb fokú tevékenységre is biztatnák ezen irányban. A földrajzot a legalsóbb gimnáziumban tanulják és pedig egy régi rendszer szerint, hogy neveknek egész komplexum át gyűrik a tanuló fejébe. Az Alpesek csoportjai: a magas Tauern, az alacsony Tauern, a Brentadolomit és tíz tizenkét más név, de nincs fogalma arról, hogy mik azok a dolomitok, mi a Tauern stb. Tanul egy csomó hegyet, hegy- és vízrajzi fogalmat, folyókat és helyeket, és végül ideája sincs, hogy a Magas-Tauern Braziliában van-e, vagy Montenegróban. Ha kihívják, hogy mutasd meg a térképen, hogy hol a Gross-Glockner, akkor rámutat a Fekete-hegyekre Czetinje körül, mire azt mondják: nincs ott, kicsit feljebb van, de ez ugy sem fontos. (Derültség.) Ma, mikor a kereskedelmi és ipari internaczionális kommercziális élet a földrajznak legnagyobb támogatására van utalva; ma, amikor minden külföldi nagy államban tengerentúli területekre irányítják rá a figyelmet; amikor a középiskolai hallgatónak tisztában kell lennie Venezuelával és Columbiával, vagy a ma annyit emlegett Kilikiával, ahol Columbia ós Kilikia az ő számára nem jelentenek pusztán halott neveket, hanem jelentenek az ő állania számára közgazdasági lehetőségeket, jelentik azt a lehetőséget, hogy a maga tőkéje, a maga munkája, a maga szorgalma révén termelési és fogyasztási területeket szerez; ma mindezt komolyan kell venni, t. ház. Nálunk — sajnos — a kereskedelmi és ipari szellem felkeltése kissé a magyar kultúra általános hibájába, a bankett- és tesztrendszerbe esett. Mi időről-időre mondunk egy tósztot arra, hogy kereskedelmi és ipari életet kell teremteni, mondunk egy tósztot, hogy az ország uj fejlődését azok fogják megteremteni, akik a közgazdasági kérdésekkel foglalkoznak, de mikor azután azt kérdik az illetőtől, hogy a fiát milyen pályára adja, azt feleli: az idősebbet a ministeriumba, a fiatalabbikat a jogira. Ha azután megkérdik, hogy miért nem adja kereskedelmi pályára, az a válasz, hogy uri embernek mégis nehéz ilyen pályára menni. (Ugy van!)