Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.

Ülésnapok - 1910-534

260 534, országos ülés 191b május 2-án, szombaton. és tanár között, mikor ugy ére2tük és a szülői házban is azt az utasítást nyertük, hogy mindenki, aki tanit, az ember javát mozdítja elő és azt meg kell becsülnünk, az hozzánk tartozik, az tulajdonképen a családi életbe is befoly, az az igazi embernevelő. Most méltóztassék csak a kultuszminisztériumba elmenni — a kéj>viselő uraknak bizonyára sokszor van ott dolguk — és méltóztassék ott tájékozódni, hogy melyik ügy kihez tartozik. Amit most elmondok, igen tisztelt közoktatásügyi minister ur, az nem a jelenlegi kormánynak, nem is az előzőnek hibájából származott, hanem tudja Isten, ezt ugy az idők nevelték, ez ugy nőtt, nőttében növekedett és ma elérkeztünk oda, hogy a kultuszministerium beosztásában olyan osztályok vannak, amelyek egyike a másikáról abszolúte semmit sem tud. Eltekintve attól, hogy pl. a népoktatási ügyekkel foglalkozók öt-hat tagozódásra oszlanak, hogy maga az elemi iskolaügy községi, állami, azután külön-külön építkezési osztályra oszlik, külön van a középiskolák osztálya, külön a tanítóképzőké, de már bocsánatot kérek, hogy azt ne tudja a községi iskola osztályvezetője, hogy mit csinál a felekezeti népiskolák vezetője, vagy hogy az állami népiskolák vezetője miként gondolkozik a tanügyi adminisztráczió kérdésében, ezt én nem tartom egészséges álla* jxünak. Igaz, hogy ez a rendszer a szerint keletkezett, amint egyes nagyot akaró tisztviselők jobban kívántak érvényesülni, mert hát ez a szokás rendesen, hogy aki ministeri titkárrá lesz, annak okvetlenül kell egy ügyosztály, mert csak ugy tud érvényesülni. így azután lassanként a személyekhez kötötten keletkeztek ügyosztályok, és ma annyira széttagozódtak, hogy a közoktatásügyi miniszternek, mikor átveszi tárczáját és előterjesztik, hogy milyen ügyosztályokat kap, afelett kell gondolkoznia, kivel mikor, hogyan érintkezzék, és afelett tépelődik, mikor ideje van, hogy hogyan igyekezzék konczentrálni azokat, hogy betekintést nyerjen a tárczája keretébe tartozó ügyek elintézési módjába. Ez a kép rávall a külső életre is. Egy tankerületi főigazgató pl. mennyivel kicsinyebbnek tartja az u. n. tanfelügyelőt, kivel semmiféle érintkezési pontja sincs. Mig a tanfelügyelő, ki érintkezik a közönséggel, mégis közelebb áll az élethez, addig a főigazgató az ő begombolt mivoltánál fogva elégségesnek tartja, ha megjelenik középiskolájában; elvégzi ott az utasítása szerint kimért látogatásokat, megtartja a konferencziát és elutazik a legközelebbi vonattal, anélkül, hogy tudomást szerezne arról, hogy ki abban a városban a polgármester vagy a viczeispán, vagy a főispán, akik mégis, azt hiszem, a magyar társadalmat képviselik, akik azt hiszem, a magyar társadalomban kifejezői lehetnek a közérzületnek és akikkel a tanügy vezetőjének mégis kötelessége volna érintkezni, hogy annál jobban és intenzivebben munkálhassa a közoktatás ügyét is. Láttam a költségvetésben, hogy a közoktatásügyi ministerium kebelében ötven olyan berendelt egyén van, kik ott, nem tudom hogyan helyezkednek el. Az én időmben sehogy sem tudtunk elhelyezkedni, mert mikor minket berendeltek a ministeriuniba, tudomásunkra adták, hogy mindenki, az akkor már ottlevő segédfogalmazó, a czimzetes, sőt a gyakornok is megelőz bennünket, csak azután következünk mi. Az ötven közül látok körülbelül 26 olyant, ki a közalapítványok részéről van berendelve; ezeket akczeptálom, ők specziális munkát végeznek, igen helyesen. De huszonkettőről azt látom, hogy van közte tankerületi főigazgató, van öt magasabb állású tanfelügyelő, négy segédtanfelügyelő, ismét két tanfelügyelő, néhány tollnok stb. Nem tudom, hogy ezek a tanfelügyelők a törvény által a budget keretében megállapitott tanfelügyelők létszámában benfoglaltatik-e; olyanok-e, kiknek kellene igazság szerint tankerületet adni, vagy létszámfelettiek és vájjon ezek nem hiányoznak-e ott a külső munkakörben, a honnan elvonattak. Hogy szükség van a ministeriumban ezekre az emberekre, azt én tudom. Hiszen én is eléggé jó munkát végeztem ott, mint számfeletti, s hogy azok is jó munkát végeznek, azt szívesen konstatálom. De abból, hogy szükségük van ilyen specziális szakemberekre, azt következtetem, hogy a kultuszministeriumban a jogászokból lett és az idők folyamán mindig magasabb és magasabb állásba emelkedett tisztviselők nem igyekeztek annyi tudást, annyi ismeretet és gyakorlatot megszerezni az iskolai életből, mint amennyit ezek a berendelt emberek ott nyújtani képesek, mert ezek pótolják a szakszerűséget. Pedig ezt, sem olyan nehéz dolog megszerezni s én nagyon jól tudom, hogy — .a kultuszminiszter ur — legalább egy alkalommal, habár bizalmasan emiitette, — igyekszik ennek az anomáliának útját vágni azáltal, hogy a kinevezendő tisztviselőkot elsőizben kirendeli a tanfelügyelőségekhez, a főigazgatósághoz, hogy ott megtanulják a gyakorlati adminisztrácziót, hogy megismerjék az iskolát, saját szemükkel lássanak, s ha ott ezt megtanulták s bejönnek a ministeriumba, itt fogják értékesíteni a künn szerzett ismereteiket. Nem tudom, mennyiben hajtotta végre a t. kultuszminister ur ezt az igazán okos, helyes és bölcs szándékát. E napokban olvastam egy kinevezést, amelyhez csak gratulálni tudok, mert egy igazán kiváló szakembert kinevezett tanfelügyelőnek, de megadatta neki az osztálytanácsosi czimet és jelleget, ami annyit jelent, hogy ő most már a minister rendeleiéből intézkedhetik, mig, ha csak tanfelügyelő, csak ugy csinálhat valamit, ha elreferálja a maga dolgát az illetékes ministeri tanácsosnak, osztálytanácsosnak vagy titkárnak. Ha ezt folytatni fogja