Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.
Ülésnapok - 1910-534
256 554. országos ülés iülk május %-án, szombaton. terminus technikusokat is magyarosítani akarták, ez egészségtelen dolog volt. Ennek az lett az eredménye, hogy annak a magyar gyermeknek meg kellett tanulnia, midőn valamely fizikai, állattani vagy botanikus dologról volt szó, nemcsak a latin terminusokat, hanem azt a barbár szócsinálmányt is, amit magyarnak neveztek. Grondoljunk csak vissza arra, miféle értelmetlen szavakat magoltattak be velünk állattanban és növénytanban és erre azt mondták, ez magyar elnevezés, amelylyel azonban a nép közé nem mehettem el, mert ennek alkalmazása esetén egy jóravaló magyar ember kinevetett volna engem. Tehát igen, ez egy internaczionális, kulturális fundamentum, alapzat, amelyet mi nem nélkülözhetünk. Nem mondom ezzel azt, hogy mindenki tudja a mindenféle irreguláris igéknek perfektumát, supinumát, vagy pedig a görög aoristosát, ez nem szükséges, de bizonyos általános betekintése a klasszikus nyelvekbe, kell, hogy legyen. Hiszen hányszor beszélünk mi methodusról, szisztémáról! Egészen máskép használja ezeket a szavakat az az ember, aki tudja, amikor methodusról beszél, hogy ebben az útnak, az útmutatásnak fogalma van bent, vagy hogy szisztéma etimologicze annyit jelent, mint összeállítás, rendszerbefoglalás. Hiszen közönséges beszédünk is, tudományos könyveink is telítve vannak ezekkel a kifejezésekkel és hogy ezeket jól is alkalmazza az ember, ahhoz bizony szükséges, hogy valamelyes általános fogalma legyen legalább azokról a nyelvekről, amelyekből ezek véve vannak. De hiszen a nyelvtanítás igen érdekessé is tehető. Magában véve minden nyelv egy kultúrának emlékét foglalja magában, ezer meg ezeréves gondolkozásnak összefoglalatja minden nyelv, és minél több nyelvbe tudunk betekinteni, minél több nyelvnek tudjuk azt a bámulatos szerkezetét megismerni, annál jobban tudjuk megbecsülni a mi saját nyelvünket, annál világosabban, annál öntudatosabban tudunk mi magunk is beszólni. Azért azt óhajtanám, hogy a nyelvtanítás ne legyen a formáknak bemagolására; a nyelvtanítás, — akár ó, akár modern nyelvről van szó — történjék tapasztalati úton-módon, de történjék ugy is, hogy annak a gyermeknek értelmét fejlesszük azáltal, hogy a nyelv szerkezetével megismertetjük őt. Ezáltal egyszersmind az ő ^gondolkodását fogjuk nagyban fejleszteni. Én nagy súlyt helyezek kétségkívül a mathematikára, amelyről már Quintilianus mondotta, hogy abban különbözik a többi tudománj r októl, hogy már akkor hasznunkra válik, amikor tanuljuk, t. i., hogy általa gondolkodó tehetségünk fejlődik: de a helyes nyelvtanítás szintén ezt eredményezi. Persze ne legyen csak folyton arról szó, mi az alany, mi az állítmány; akárhányszor magam is tapasztaltam, hogy nem egy elemi iskolában a nyelvtanítás lélekölő munka. Bizonyos nyelvfilozófiai érzéssel kell a nyelvet tanítani és akkor, merem állítani, a nyelv is magában véve bizonyos mathematika. A nyelv bizonyos formulákat tartalmaz és ha ezek keletkezését vizsgáljuk, azt látjuk, hogy íme csaknem egy mathematikai formulával van dolgunk. Legjobban kitűnik ez a sémi nyelveknél; az arabban, a héberben a benső hangváltozás mintegy mathematikai formulákat fejez ki. De minden nyelvnél el lehet ezt érni, mert a nyelvet ugy kell oktatni, hogy az a gyermekifju bele is tekinthessen a nyelvalakok képződésébe. Hiszen a helyes nyelvtanítással, a genetikai nyelvtanítással oly gj r önyörü pszichológiai ismeretekre tehetünk szert! Ha pl. azt látjuk, hogy a latin animus, spiritus, a görög pneuma, a szláv dúsa ós duch, a magyar lélek, mint ugyanegy gondolatnak, egy metaforának a kifejezése: akkor azt a gyermeket nemcsak a nyelv beszélésére, hanem arra is oktatjuk, hogy a nyelv benső életét megismerje és ezáltal azt öntudatosan kezelje, íme tehát a nyelvtanitásnak nagy fontossága van a műveltségben és a tehetségek fejlesztésében. Humaniórákról beszéltem t. képviselőház és itt meg kell jegyeznem, hogy bizonyos túlzást látok abban, hogy ezalatt sok helyen csak a latin és a görög kultúrát értik, pedig ezen ideális ismeretek körébe sokkal többet akarok foglalni. Hiszen a kultúra fejlődése nem akadt meg a római birodalom összedőlésével és az a másfél ezer esztendő, amely bennünket attól az időtől elválaszt, nem veszett el hiába. Azóta sok szellemi munka gyűlt össze és én aránytalanságot látok abban, ha Ciceróval és Vergiliussal egy éven keresztül vesződik az ifjú, de Dantenak, Shakespearenek még a nevét sem hallja említeni. En szükségesnek tartanám, hogy ne csak a régi kultúrákra szorítkozzunk, hanem a modern kultúrának fejlődését a világirodalomban, a világnak gondolkozásában megismerje ez az ifjú. Es e tekintetben én, igenis, nem akarom gyarapítani még az órákat. Nagyon el tudom képzelni azt, hogy épen a humanisztikus művelődés szempontjából a régi nyelveket ne dobjuk ki, hanem azok tanításának határait szűkebbre szabjuk és e mellett a modern nyelvekbe és a modern irodalmakba vezetnők be az ifjút. Sokszor észleltem, hogy egy felsőbb leányiskolát végzett nő sokkal jobban ismeri a világirodalmat, mint egy érettségizett fiatal ember. Annak az ifjúnak a lelki, szellemi világa Ovidiusszal és a magyar irodalomtörténettel mintegy elzáródik, talán még a német irodalomtörténetből tanult valami keveset, de azt se behatóan és talán azt se értette meg. Ellenben egy felsőbb leányiskolát végzett hölgy, szinte azt mondhatom, előbbre van, többet tud, jobban ismeri a modernek gondolkodását. Az a íiu sokkal nehezebben is tutija magát beleélni a latin klasszikusok ismeretébe, mert hiszen Cicero és
