Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.
Ülésnapok - 1910-533
220 533. országos ülés 191h május 1-én, pénteken. gyón sok példát tudnék felhozni reá, hogy Budapesten vagyonos polgárcsaládok sokat aggodalmaskodnak azon, hogy a társadalmi viszonyok kényszerű alakulása mellett 2—3—4 generáczió alatt az egyenlő örökösödés polgári vagyonukat szétrombolja és fejüket törik, hogy annak birtokát hogyan menthessék meg családjuknak. A régi birtokosok a kormánynak kínálják fel a középbirtokokat, egyiket a másik után, ott az ország keleti részén és a kormány nem tud vele mit csinálni, mert nincs rá vevő. Tessék, használja ki a kormány a helyzetet, hogy vannak polgári családok, akik szívesen biztosítanák családjuk jövőjét, ha hitbizományt tudnának alapítani. Engedjék meg, hogy az ingó vagyon egy részét hitbizománynyá alakithassák, ha ennek fejében nemzetiségi vidéken, Erdélyben és a keleti részeken eladásra kerülő magyar középbirtokot megvesznek és hitbizománynyá alakítanak! A megritkult magyar középosztály sorsát uj erővel, demokratikus erővel lehetne kipótolni és kiegészíteni, mert ezek a családok oda vinnék a tőkét, a kultúrát ezekre az elmaradt országrészekre. A magyar középosztály — nézzünk végig a a történelmen — soha sem volt zárt kaszt, az mindig megújhodott, eleven, életerős, élő társadalmi réteg volt. Tessék megnyitni a hitbizomány intézményét a j)olgári elem részére is most, amikor Magyarországon egy nemzeti katasztrófa előtt áüunk, amikor megszökik földjéről a magyar birtokososztály az ország keleti részein. Erre a reformra nem lehet azt mondani, hogy ez egy reakezionárius, maradi reform, mikor itt a demokratizált, megreformált hitbizományi intézményt az utolsó órában bele tudjak vinni a magyar nemzeti birtokpolitika küzdelmébe és ezzel oly fegyvert tudunk kézbe venni, amelylyel föltétlenül biztosítani és megmenteni tudjuk azt, ami még az utolsó órában megmenthető. (Helyeslés.) Előttem van naplója a 12 év előtti felvidéki kivándorlási kongresszusnak, amelyet Miskolczon tartottunk. Szerencsém volt ezen a felvidéki kivándorlási kongresszuson a minister úrral együtt előadóskodni. A minister ur — azt hiszem — a legeltetésről, az állattenyésztés kérdéséről referált; csekélységem pedig akkor is ezt a témát: a hitbizományi reformot és az örökösödési jogot adta elő. Ez a felvidéki gazdakongresszus egy határozati javaslatot fogadott el a jelenlegi minister ur hozzájárulásával és egyhangúlag, mely határozati javaslat 7. pontja a következőképen szól (olvassa): »Mivel pedig a középbirtokos osztály anyagi helyzete egyrészt az élmult félszázad eseményeinek, másrészt az őt még ma is aránytalan mérvben terhelő társadalmi és nemzeti közkötelességek következtében valamennyi társadalmi osztály közt a legingatagabb, — viszont pedig szerepe nemzeti és szocziális szempontból a nemzet egyetemére nézve a legbecsesebb — kívánatosnak tartja a kongresszus, hogy a jövőben uj hitbizományok alapítása elsősorban a nemzetiségi vidékeken levő középbirtokokon engedtessék meg.« T. ház ! Akkor, amikor kétségtelenül egy hangtalan küzdelem folyik a magyar szupremácziáórt az ország végvidékein; akkor, amikor talán az utolsó generácziót éljük mi, a. ma élő nemzedék, mely félszázad mulasztását és hibáit talán még helyre tudja hozni; akkor, amikor a ministeri székben gróf Tisza István ül, aki 27 évvel ezelőtt ezeket az eszméket propagálta és mikor a földmivelésügyi ministeri székben báró Ghillány Imre ül, aki ugyanezen eszmék mellett volt a felvidéki gazdakongresszuson már tizenkét év előtt, akkor énbennem él az a remény, hogy kérésemet, mondhatnám: kétségbeesett kérésemet meg fogja hallgatni, a kormány és a magyar jiarlament. Kérem önöket, hogy ebben az utolsó küzdelemben, amelyet a magyar szupremácziáért a magyar-középbirtokososztály nemzetiségi vidéken ma folytat, olyan demokratikus reform alá vessük a hitbizományi intézményt, az egységes magyar nemzeti birtokpolitika czéljaira azt eleven erővé, ellenállhatlan fegyverré fogja tenni! Ebben a reményben és a kormány iránti bizalomból elfogadom a költségvetést. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Ki a következő szónok? Szinyei-Merse Félix jegyző: Jakabffy Elemér! Jakabffy Elemér: T. képviselőház! Az előttem szóló igen t. képviselőtársamnak egész beszédéből kisugárzik az a rajongó szeretet, amelylyel a magyar középosztály iránt viseltetik, azon középosztály iránt, amelynek kétségtelenül elsősorban érdeme az, hogy az egységes nemzeti magyar állam ma még létezik. Beszédéből mintegy fájdalmasan hangzik ki a panasz, hogy a középbirtokok pusztulásával ez a középosztály is pusztulásnak indul. (Az elnöki széket Simontsits Elemér foglalja el.) Én azt hiszem, igaza van a t. képviselő urnak, hogy a középbirtokokat fentartani a változott gazdasági viszonyok következtében alig lehet. De meggyőződésem az, hogy ha az a középosztály, amely még félszázad előtt a középbirtokoknak tulajdonosa volt és részben még ma is az, megérti a kor szavát, megérti azt, hogy ma már nemcsak a fölbirtok adhat hatalmat, sőt nem ad egyáltalában hatalmat a középbirtok, inkább csak terhet, hanem hogy a mai kor szelleme igazi hatalmat csak ugy ad, ha az abban küzdők a szellemi fölény minden eszközét igyekeznek maguknak megszerezni, ha a szellemi fölény, a tudás, az akarás, a munkabírás és a munkakedvvel párosított energia eszközeivel állunk a szereplők, a létért való küzdelembe :
