Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.

Ülésnapok - 1910-533

218 533. országos ülés 19U európai jogok. A kódexnek zseniális irányítója, Napóleon nagyon jól tudta, liogy mit jelent az egyenlő örökösödési osztály. Politikai ezélja volt vele, az, hogy a Bourbonokhoz szitó régi birtokos osztályt tönkre tegye. Hát ha az a ezélja a magyar kódexnek, amelyet most csinálnak, hogy a magyar birtokos osztályból azt, ami még fennáll, tönkre tegyük, amint Napóleon tönkre akarta tenni a régi birtokos osztályt Francziaországban, akkor folytassuk a Code Napóleon szolgai utánzását. De Napóleon tovább látott. Napóleon tudta, hogy az egyenlő kényszerosztály tönkreteszi a régi franczia birtokosságot, de neki az volt a ezélja, hogy egy hozzá hű, uj birtokososztályt teremtsen. Katonai és politikai érdemek alapján dus adományok utján teremtett egy uj birtokos osztályt és ezek részére behozta a majorátus intézményét, amely az ő kényétől és engedélyétől függött. Megirta ezt maga Napóleon öcscséhez, a nápolyi királyhoz 1806-ban irt levelében. Szórói-szóra felolvasom, amit Napóleon irt: »Honositsd meg Nápolyban a Code Civilt és mindaz, ami nem ragaszkodik hozzád — t. i. a régi birtokosság — pár év alatt szét fog porlani, és mindaz, amit Te fenn akarsz tartani, meg fog fog erősödni, — t. i. majorátusok által. . . Ennek következtében minden birtok szétmállik, amely nem majorátus és mert semmi más család nem marad meg azokon kivül, mint amelyeket, Te, öcsém hűbéresekül fogadsz.« Igaz tehát, amit mondok, hogy társadalmi és közgazdasági lehetetlenség fentartani egy középbirtokot, egy-két nemzedéknél tovább egyenlő örökös osztály mellett, ennek klasszikus tanuja maga a Code Civile szellemi irányitója, nagy Napóleon. T. ház ! Ezen örökösödési jogi szempontokat különösen figyelembe kell venni akkor, amikor uj polgári törvénykönyvet teremtünk Magyarország részére. Azért veszem igénybe a t. ház figyelmét, hogy amikor a magyar magánjogot uj alapokra fektetjük, ne mulaszszuk el a kedvező pillanatot arra, hogy a magyar hitbizományi intézményt is megreformáljuk és egészen uj, modern, a XX. százaimak megfelelő alapokra építsük. Iktassuk be ezúton azon, sajnos, nagyon kevés fegyverünk közé, amelyek még rendelkezésünkre állanak egy magyar nemzeti birtokpolitika czéljaira. Ebben a kérdésben, t. ház, szemben állok oly megjegyzésekkel, hogy antidemokratikus intézmény a hitbizomány. Mai formájában tényleg az, de be fogom bizonyítani, hogy kellő reformok mellett a hitbizomány intézménye is lehet demokratikus, a demokrácziát a szó nemesebb és oly értelemben véve, hogy a demokráczia általános nemzeti társadalmat és általános közczélokat szolgáljon. (Helyeslés.) Kifejtettem, mily szerencsétlenül volt a középbirtokos osztály nevelve a Bach-korszakban, ma is helytelen a gyermekek nevelése egyszerűen azért, mert az egyenlő kényszerosztály mellett mindegyik előtt ott lebeg, mint végső ideál, a hét szilvamájus 1-én, pénteken fa, amely a középbirtok felosztása után 100—200 holdacska alakjában az ő serdülő,, éretlen agyveleje előtt, mint végső azilum lebeg gyermekkorától fogva. Ha serdülő korban elfogja a fiukat a restség, a léha gendolkodás — és ugyan kit nem fog el néha — elernyeszti energiáját ez a kis darabka, meghalni sok, megélni kevés földecske ! Széchenyi Istvánt fogom idézni, hogy az egyenlő kényszerosztály mily demoralizáló hatással van egész nemzedékek nevelésére. Azt hiszem, 1839-ben Pest vármegye székházában mondta Széchenyi István ezt a beszédet és utóbb hírlapi czikkben is kommentálta. Arról beszélt a legnagyobb magyar akkor, hogy a középbirtokra nézve oszthatlan minimumot kell megszabni. Széchenyi István azt mondja, hogy : »Nem szabad majomi szeretettől magamat elcsábíttatni, hogy egyenlő osztály alá vessük a birtokminimumot. Igen jól látom, hogy az ily eldarabolás által a földi létet egyik gyermeknek sem biztosithatom, mert mindegyiket bölcsőjétől fogva hiu reméimiyel mérgezem meg és ekként az egészet, ha egynek hagyom, a másik kettőt ellenben, atyai szivemhez épen olyan közelfekvőt, már kisded korától kezdve azzal ismertetem meg, hogy semmiben a világon ne bízzék, mint egyedül saját veleje és tenyere kiképzésében s erre állítsa minden földi reményét ; amihez képest idomítom, nevelem is őket. Ezt parancsolja atyai szivem.« Hasonló gondolatmenet vezeti gróí Tisza Istvánt, midőn azt mondja 27 év előtti értekezésében, hol elsősorban a középbirtok-hitbizoműny mellett tör lándzsát, hogy (olvassa) : ». . . . a hitbizományokhoz vezet, mely meghagyja a birtokot olyan kiterjedésben, mely birtokosának illő megélhetést biztosit, azokat pedig, kikre ilyen birtok nem juthat, más életpályákra utasítja. Épen a hitbizomány akadályozza meg azon szegény földesurak számát, kik birtokukból meg nem élhetnek, más pályára épen mert földesurak, nem lépnek, de valamely hivatalt vállalnak el, hogy azután se valódi hivatalnokok, se valódi gazdák ne legyenek.« (Helyeslés.) >>Ki azon tudatban nő fel atyja házánál, hogy földesúr lesz ő is, mint atyja volt s ennek társadalmi állása, életmódja át fog szállni reá, s e tudatban más életpályára nem képesiti magát, oda lesz lánczolva azon birtokrészhez, melyet örököl s amely nem elég a megélhetésre és vagy tönkremegy vagy tengődik azon. Mig ellenben elsőszülöttségi örökösödés mellett az ifjabb fiuk első gyermekkoruktól fogva ismerik az előttük álló jövőt, e jövőhöz nevelésük, vágyaik, terveik alkalmazkodhatnak, s menten minden előítélettől kereshetik fel azon becsületes munkát és bőven jutalmazó életpályákat, melyeken ma még csaknem kizárólag a polgári elem uralkodik.* Szerinte tehát épen demokratikus irányba szorítjuk a magyar középosztályt, ha középbirtokos hitbizományok engedélyeztetnek. (Olvassa) : »Megjelenésük ez életpályákon mindkét félre csak előnyös lehet. Közelebb hozza a társadalmi osztá-