Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.

Ülésnapok - 1910-533

192 5$3 országos ülés 19 lí május 1-én, pénteken. érzékkel biró gondolkodását, meg vagyok győződve arról, hogy a költségvetésnek ilyen alkalmazásával sikerülni fog neki kielégítő eredményeket felmutatni. Részemről szintén csak az életből merített egynéhány kérdésre kivánom szives figyelmét felhívni. (Halljuk ! Halljuk !) Az állami erők tételénél fordul elő egy nagy, 2—3 millióra rugó költségelőirányzattöbblet, amely majdnem a maga egészében az emelkedő üzemi és gazdasági kiadások fedezésére fordittatik. Ebben tehát megnyilvánul a minister urnak az a szándéka, hogy a fatermékek jobb, intenzivebb értékesítésével iparkodjék az erdők jövedelmezőségét emelni. Az erdők ma a nemzetvagyonnak, de a magán vagyonnak is egy értében, jelentőségben és jövedelmezőségben folyton emelkedő részét képezik, sőt merem állítani, hogy egy helyesen berendezett, helyesen kezelt és fatermékeit kellőleg értékesíteni tudó erdőgazdaság ma a legbiztosabb gazdasági ág. Ennélfogva nagyon helyeslem a minister urnak azt a szándékát, hogy ily módon iparkodjék állami erdőinknek, eddig bizony még nem kielégítő, jövedelmezőségét emelni. Az erdészetnek azonban kettős a feladata. Az egyik: rendszeres erdőkezeléssel fentartani és emelni az erdők állagát és lehetőleg értékesebb fanemek termelésével emelni azoknak értékét. A másik feladat a fatermékek kellő értékesítése. Az első bizonyos sablonszerüséggel történik, sőt nem is történhetik máskép és meg vagyok győződve arról, hogy kiváló erdészetünk ennek a feladatának teljes mértékben meg is felel. De már az iránt aggályaim vannak, hogy vájjon az intenzivebb módon proponált értékesítés a bürokratizmus segélyével elérhető-e. Az értékesítés feladatai már nagyon beleütköznek a bürokratizmussal okvetlenül együtt járó nehézségbe, lassúságba formalizmusba (Ugy van ! Ugy van !) és oly üzleti és kereskedelmi szellemet, oly szabad mozgást követelnek, amely a bürokratizmussal össze nem egyeztethető és amely a burokban alig is szerezhető meg. Eddig az értékesítés is meglehetős sablonszerüséggel történt, azonban a gazdaság természetes fejlődése és a faanyagok értékének növekedése természetesen megköveteli az ezekkel való intenzivebb foglalkozást, amikép ez a minister ur indokolásában benne is foglaltatik. Ez feltétlenül helyes, de akkor felteszem a kérdést: nem látja-e időszerűnek a t. minister ur, hogy a faértékesités kérdését, amely tulaj donképen egy ipari és kereskedelmi üzem, kiemelje a bürokratizmus béklyóiból; kiemelje a bürokratizmussal okvetlenül együtt járó formalizmusból, a lassúságból s abban egy olyan üzemi szervezetet és szellemet honosítson meg, mint aminő az államnak egyéb üzemeinél máris megvan és amelyre hogy milyen nagy súlyt fektet a t. kormány, arról épen tegnap győződhettünk meg a kereskedelmi minister ur beszédéből, aki az államvasutaknak nagyobb jövedelmezőségét épen abban látja biztosithatni, hogy az ott már meglevő üzemi szellemet még jobban kiterjeszti. Az állami erdők kérdésével szorosan összefügg az állami kezelésben levő községi erdők és kopárok kérdése. Ez egyike a legnehezebb problémáknak, amelyet ugy megoldani, hogy az mindenkit kielégítsen, tulaj donképen nem is lehet és salamoni bölcsesség szükséges ahhoz, hogy az e kérdésben benfoglalt közérdek és jogos magánérdek kellő kiegyenlítést nyerjen. Az erdők állagának fentartása kétségtelenül közérdek, közérdek klimatikus, közérdek államvagyoni és közérdek különösen árvízvédelmi szempontból. Ezzel a közérdekkel azonban állandóan ellentétben áll az illető erdőtulajdonosnak a fa intenzivebb kihasználása, vagy a legeltetés által érvényesíthető magánérdeke; itt tehát a távol jövőben remélt nagyobb jövedelmezőség áll szemben a jelenben érvényesülhető, közvetlenül látható érdekkel s így azt hiszem, hogy, ha az illető érdekelteket kérdeznők meg, azok túlnyomó része a mai verebet választaná a holnapi túzok helyett. (Igaz! Ugy van!) Azonban épen azért, mivel az állami erdők fentartása ilyen közérdeket képez, nagyon helyes, ha az állam a maga kényszereszközeivel lép közbe és biztosítja azoknak fenmaradását azon, bizony meglevő tendencziával szemben, amely az erdőpüsztitásra nézve megvan a mi lakosainkban és biztosítja azoknak további létét. A legnagyobb érdekellentét, amely itt megnyilvánul, a legeltetés kérdésében rejlik. (Igaz! Ugy van !) A legeltetés fontos mindenütt, egyes vidékeken azonban az ottani lakosság megélhetésének nélkülözhetetlen előfeltételét képezi. (Igaz ! Ugy van !) És itt azután semmiféle, önmagukban bármily helyes elveknek merev alkalmazása által nem szabad lehetetleniteni a népességnek mai megélhetését a távol jövő kedvéért. (Helyeslés.) Ezeket a kérdéseket bürokraticze, központilag, általános merev szabályok alapján elintézni nem lehet, mert ahhoz a helyi viszonyoknak teljes ismerete és ami a fő, egy a mainál nagyobb latitűd szükséges a törvények alkalmazásában, amely lehetővé tegye azoknak a viszonyokhoz való alkalmazkodását. A mai erdőtörvény e tekintetben túlságosan merev, (Igaz ! Ugy van!) nem engedi meg annak megfelelő alkalmazhatóságát. Innen származik azután az a sok elégedetlenség, az a sok esetben tapasztalható elkeseredés, (Igaz! Ugy van!) amelynek jogos voltát néha maguk az eljáró hivatalnokok is érzik anélkül, hogy képesek lennének rajta segiteni. A tisztelt minister ur nagyon jól ismeri ezeket a kérdéseket az életből, s én teljesen meg vagyok nyugodva az iránt, amire különben előbbeni beszédében is rámutatott, hogy a benyújtandó uj erdőtörvényben ezeket a kérdéseket megfelelően és az élethez szabva fogja alkalmazni; a magam részéről csak arra kérem, hogy ezt mielőbb tenni szíveskedjék. (Élénk helyeslés.) Az állami erdőkkel függ még össze a kopárok beültetésének kérdése. Ez tulaj donképen az erdő-