Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.

Ülésnapok - 1910-533

5.33. országos ülés Í9ÍÍ T. híz ! Én tőlem, mint gazdától távol áll a szándék, hogy lehetetlenné - akarj am tenni vagy csak meg is akarjam nehezíteni a kisgazdáknak az ő gyümölcsük értékesítésének lehetőségét. De történjék ez oly módon, hogy ez a czél csakugyan eléressék és hogy e mellett ne legyen veszélyez­tetve az egész szeszipar; és, mivel kincstárunk mégis csak rá van utalva a nagyobb jövedelmekre, ne károsodjék a kincstár ilyen- nagy összegekkel nem a köz, nem az általános jó javára, de egyesek érdekei miatt. (Helyeslés.) Ma a gyümölcspálinkát termelési adó szerint termelik, ami azt jelenti, h«gy egy ilyen kisüst lefizet 24 óra alatt bizonyos összeget, amelynek nagyságát ugy számítják ki, hogy annak a kisüst­nek termelőképessége napi háromszori desztillá­lásra vétetik fel és e szerint történik a megadóztatás. Az eredmény pedig az, hogy, mig a kisüstö­sök túlnyomó része, tehát az a bizonyos kisember, akinek érdekében állt ez a kisüstön való főzés, a maga járatlanságában és a berendezés hiányos voltában még háromszor sem képes igénybe venni az ő üstjének termelőképességét, tehát ebből a termelési adóból neki tulaj donképen semmi haszna nincs, addig más, ügyesebb, élelmesebb vállalko­zók már nem háromszor, de talán huszonhárom­szor főznek naponta és igy majdnem ingyen állít­ják elő a szeszmennyiséget. Én azt hiszem, telje­sen lehetetlen állapot, hogy akkor, amidőn az egyik szesz 160 K adót fizet, amidőn az állam kénytelen adózóinak fizetőképességét ujabb szesz­adóemeléssel igénybe venni, hogy ugyanakkor az állam nyújtson módot és lehetőséget arra, hogy ez a szeszadó ne legyen hatályos, hogy azt meg lehessen kerülni és minden szeszadóemeléssel egy ujabb prémiumot nyújtson a szeszadó ily mó­don való kijátszására. (Igaz! Ugy van!) Azt hiszem, még etikai szempontból is hely­telen, hogy a gyümölcspálinkának nyújtott előny ne a köz javára, hanem aszerint érvényesüljön, hogy ki mennyire tudja kijátszni a "törvényt, amire az valódi lehetőséget és módot nyújt. Sür­gős szükségnek tartom tehát, hogy e tekintetben a földmivelésügyi minister ur, természetesen a pénzügyminister úrral együttesen, megtegye in­tézkedéseit. Hogy milyen összegekről és milyen érdekekről van szó, azt legyen szabad egy rövid kimutatással dokumentálnom. Az 1907/8. termelési évadban az összes szeszfogyasztás volt 980.000 hektoliter, a gyümölcsszesztermelés pedig abban az évben — megjegyzendő, hogy nem jó szilvatermő év volt — 45.000 hektoliter. Ez, mondjuk, a normális fogyasztási és termelési viszonyokat tünteti fel. A következő év, az 1908/9. év, rekord-szilvatermő év volt; lássuk ennek hatását. Termelési adóval, vagyis gyümölcspálinkának nem egész kétszerese lett égetve, vagyis 45.000 hektoliterrel szemben csak 84.000 hektoliter, ille­tőleg ennyi lett megadóztatva, tényleg pedig ki lett főzve 400.000 hektoliteren felül és ez került a fogyasztásba, aminek eredménye az, hogy abban május 1-én, pénteken. 191 az évben a szeszfogyasztás az előző év 980.000 hektoliter mennyiségéről egyszerre 738.000-re apad le, vagyis több mint 250.000 hektoliterrel csökkent a fogyasztás az egyik évről a másikra és foglalta el a fogyasztásban az adóval terhelt szesz helyét az adózatlanul kitermelt gyümölcsszesz. (Igaz! Ugy van !) Az állam szempontjából tehát ez 20—30 milliónyi évi összeget jelent, amely elkallódik anél­kül, hogy a tulajdoiiképeni czél, t. i. a gyümölcs­értékesítés el lenne érve. Én tehát igenis szükségesnek és sürgősnek látom azt az intézkedést, hogy adjunk meg minden kedvezményt a gyümölcsszesztermelésnek, de olyan alakban, hogy az igazán oda jusson, ahová azt az állani nyújtani kívánja, (Helyeslés.) annak a bizo­nyos kistermelőnek zsebébe és ne egyesek élelmes­ségét szaporítsa meg nem engedett eszközökkel az állam rovására. (Helyeslés.) Ez az egész rendezés azonban csak akkor fogja éreztetni a maga jótékony hatását, ha Ausztriában is hasonló rendezés történik, mint­hogy Ausztriával közös szeszadótörvényünk van, Ausztriában épen ugy érezhetők ezek az ano­máliák, mint nálunk és igy az érdekeltek részéről, azt hiszem, megvan, vagy meg volna a hajlani ezeknek a szanálására, de őszintén megvallva, magam is kételkedem abban, hogy az ottani parla­menti viszonyok mellett ez a rendezés lehetővé váljék és akkor aztán, ha a kérdés ilyen alakban nem lesz rendezhető, akkor a legközelebbi szeszadó­törvény meghozatalánál rá kell térnünk arra az egyedül lehetséges módra, amely különben a magyar érdekeltségnek már egy régi álláspontja, hogy szeszadótörvényünket, fogyasztási adópoliti­kánkat teljesen elkülönítsük Ausztriától és azt egészen és kizárólag a mi szükségleteink és fogyasz­tási viszonyaink alapján rendezzük. (Helyeslés.) Ezután, t. képviselőház, az ipar és kereskede­lem előttem nagyon szimpatikus mezejétől el­búcsúzva azzal az előszeretettel, amelylyel min­denki főfoglalkozása,és megélhetését nyújtó hiva­tása iránt kell hogy viseltessék, kívánok a szo­rosan mezőgazdasági kérdésekkel és ezek kapcsán a földmivelésügyi minister ur költségvetésével fog­lalkozni. (Halljuk! Halljuk!) A költségvetés az ország súlyos pénzügyi viszonyaira való tekintettel és a józan takarékos­ság elve alapján körülbelül a múlt évi keretekben mozog és nagyobb költségemelkedés tulaj donképen csak az állami erdők tételénél fordul elő, ami azonban c?ak látszólagos, mert csak a fater­mékek intenzivebb kihasználására fordittatik és az ezáltal elért nagyobb értékesítésben rögtön ellenértékét is nyeri. A minister ur tehát azon fel­adat előtt áll, hogy nem ujabb, nagyobb pénzügyi eszközökkel, hanem a régieknek praktikus, czél­szerü és az élethez hozzásimuló alkalmazásával iparkodjék megfelelő eredményeket felmutatni. Ismerve a minister urnak az élettel számoló, nem annyira az elméletre, mint a praktikus életre súlyt fektető és a gazdasági — nemcsak a mező­gazdasági, de a közgazdasági — kérdések iránt is

Next

/
Thumbnails
Contents