Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.

Ülésnapok - 1910-533

190 533. országos ülés i91k május 1-én, pénteken. kereskedő és iparos a gazdával együtt sir vagy nevet ! Hogy ez az egyoldalúság helyes-e, ez egy sokat vitatott kérdés. Nálunk azonban, azt hiszem, nem is kérdés, de a természetnek a rendelése és bármennyire fejlődjék is az ipar, — kívánatos is, hogy fejlődjék — ennek sohasem szabad a mezőgazdaság rovására történni, aminek, azt hiszem, eléggé meggyőző példája Németország, mely daczára óriási, az angolokéval vetekedő világiparának és daczára azon körülménynek, hogy lakosságának csak mintegy 36%-a él a mezőgazdaságból, mégis félő gonddal őrködik mezőgazdasága felett és hozza meg ipara rovására is, ha kell, — ezt bizonyítják védvámjai — minden áldozatot mezőgazdaságának felvirágoztatására, mert ebben látja népének valódi erejét, államéletének minden rázkódtatástól ment legfőbb biztositását és alapját. Hála Istennek, már nálunk is meghaladott álláspont a gazdát, mint az ipar és kereskedelem ellenségét tüntetni fel. Hiszen az intenzív gazdálkodás maga is egy neme az iparnak, kapcsolatosan annak számos válfajával és tulajdonképen az értékesítés, vagyis a gazda termékeit a maguk helyén értékesíteni tudó kereskedelem adja egész jövedelmét és merem állítani, hogy a reális kereskedőnek nincs jobb barátja a gazdánál. Ma is fülembe cseng a Tokaj hegyalján szokásos szólásmód : Adjon Isten bő szüretet és — jó kupeczet ! (Derültség.) Az iparágak közül gazdasági szempontból legfontosabbak azok, amelyek a gazdaságnak majdnem nélkülözhetetlen kiegészítését és előfeltételét képezik. Ezek között legfontosabb a ezukor- és szeszipar. Ezeket nem is lehet önálló iparágaknak tekintem, hanem a gazdálkodás egyik nélkülözhetetlen eszközének, a gazda termékei értékesítőjének. Ezeknek tehát minden körülmények között a gazdasághoz kell simulniok. Ez többé-kevésbbé meg is történik, de felmerülnek időnkint bizonyos zavaró körülmények, s akkor szükséges, hogy ezek orvoslást nyerjenek, hogy ez az ipar a maga rendeltetésének, amely a gazdálkodás intenzivitásának előmozdításában és a gazdasági termékek értékesítésében áll, mindenkor képes legyen megfelelni. Itt bátor leszek a t. minister ur figyelmét ilyen zavaró körülmén}Te felhívni, amely sürgős intézkedést igényel és amely a szeszipar terén tapasztalható. (Halljuk ! Halljuk 1) Mindaddig, amíg az ország egy jelentékeny részének egyedüli kapása a burgonya és annak egyedüli értékesítési lehetősége a szeszszé való feldolgozás, mindaddig a szesziparnak ezen vidékekről való eltolódása, avagy a szesz árának olyan mérvű csökkenése, amely a burgonya termelését lehetetlenné tenné, súlyos krízist vonna maga után, súlyos válságot okozna nemcsak gazdasági, de még nemzeti irányban is, mert hiszen a Felvidék középbirtokosainak pusztulása lenne ennek az eredménye. Felesleges tehát ma a kontingentálás helyessége mellett érvelni, de, igenis, feladat minden olyan momentumot, körülményt eliminálni, amely a kontingentálást hatálytalanná alkalmas tenni. Az ex-szesztermelésnél a legutóbb előállott körülmények és a gyümölcspálinka, az a két körülmény, amely egész kontingentálásunkat és ezzel együtt egész szeszadórendszerünket felborítani alkalmas. Még eddig pár évvel ezelőtt senki sem tartotta lehetőnek, hogy ex-szesztermelés tisztán a fogyasztás czéljaira lehetővé legyen. A legkedvezőbb helyeken, a legolcsóbb terményből azonban lehetséges volt ennek a szesznek az előállítása, amely ma az egész ipar nyakába zúdul és amelylyel szemben ma védtelenek vagyunk. A kontingens biztosításáról szóló törvény, mely a múlt évben hozatott, szintén nem alkalmas ezeken a bajokon segíteni. Nem alkalmas, mert hiszen, miként arra már az akkori tárgyalásnál rámutattam, lehetőséget ad, hogy ezek a gyárak termelésüket igen nagy mértékben fokozhassák, amire már tényleges példa is van, mert hiszen ezen gyárak egyik legnagyobbika egyik évről a másikra termelését több mint kétszeresére fokozta, (Ugy van !) sőt, mivel még a termelési évad nincsen befejezve, lehet, hogy háromszorosára fogja fokozni. Másrészt a régi ipari gyárak exszesztermelése sincsen szabályozva. Ma még ezeknek a gyáraknak termelése nem rejt magában veszedelmet ; hiszen ezek maguk is kontingensbirtokosok és igy nem áll érdekükben a kontingensnek teljes lerombolása; ma ezek ép ugy érzik ennek az exszesz-özönnek káros voltát, mint mi, aminek talán legnagyobb bizonyítéka, hogy egymás között már is szabályozták exszesz-termelésüket. Ez azonban nem végleges, nem olyan rendezés, amelytől kellő eredményeket várhatnánk és én azt hiszem, hogy elérkezett az ideje annak, — ha csak nem akarjuk bevárni a szeszipar terén a teljes csődöt — hogy ez a kérdés országosan rendeztessék, ha másképen nem lehet, törvényhozásilag (Helyeslés.) ugy, hogy az összes termelés ugy a régi, mint az uj ipari gyáraknál egyszer s mindenkorra szabályoztassék, még pedig szabályoztassék méltányos alapon, talán az utolsó termelések átlaga szerint. Ez az egész rendezés elkerülhető volna, ha lehetséges lenne a megadóztatott és az adózatlan szesz közötti adókülönbözetet megfelelően emelni. Hiszen az egész czél az, hogy elsősorban csak kontingentált szesz kerüljön fogyasztásra. Ha ezt képesek lennénk elérni a fogyasztási adók közötti különbözet emelésével, akkor természetesen minden további rendezés felesleges lenne. Ez azonban alig lesz lehetséges. (Halljuk I Halljuk!) Természetes, hogy ezen termelési megszorításból ki lenne vonva az a szeszmennyiség, amelyet denaturálásra és külföldre való kivitel czéljaira termelnek, amely mennyiséget mindenki termelhetné ezentúl is ugy, amilyen mértékben azt elhelyezni, illetőleg kivinni képes. Egész szeszadó rendszerünket és a kincstárt is igen élénken érinti pénzügyi szempontból a másik kérdés : a gyümölcspálinka termelésének kérdése.