Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.
Ülésnapok - 1910-531
124 531. országos ülés Í9U Ion, a gazdakörökben és legyen szabad hozzátennem, kisgazdáknál és nagyobb gazdáknál egyaránt aggodalmak merülnek fel arra nézve, hogy az akczió behatása alatt hogyan fog alakulni a jövendő tárgyalások képe. Igen bajos egy a jövőben lebonyolítandó állami akczió kereteit és határait már előre megjelölni és igen bajos azt hiszem részletes nyilatkozatot várni e tekintetben azoktól a férfiaktól, akik felelősség mellett fogják e tárgyalásokat vezetni. De azt hiszem, hogy erre a nyugtalanságra az előzmények alapján pártunk és az annak kebeléből kikerült kormány egész kormányzati irányánál fogva semmiféle indok nincs. Volt szerencsénk már itt e házban találkozni a kormány megfelelő nyilatkozataival. Volt alkalmunk a közgazdasági bizottságban hallani a kereskedelemügyi minister ur nézeteit a külkereskedelmi politika irányáról, amidőn a Balkán provizóriumot tárgyaltuk, e nézeteket a földmivelésügyi minister, ur itt a házban bővebben is kifejtette. Azért nyugodtan mondhatjuk azt, hogy kormányunk láthatólag tudatában van annak a nagy kincsnek, amely az agrár vámvédelemben az ország közgazdasága részére biztosítva van és amikor az ipar és kereskedelem boldogulását elő fogja mozdítani, akkor semmi ok sincs feltételezni, hogy ez a mi jogos, istápolandó és mindig bevált agrárpolitikánk és agrár vámvédelmünk rovására történnék. (Helyeslés.) Legyen szabad rámutatnom arra, hogy ennek a politikának az iránya tulajdonképen az elfogulatlan magyar közvéleménynek talán egyhangú állásfoglalásán alapszik. Tudatában vagyunk annak, hogy a régibb múltban épen az ipar fejlesztése érdekében erős vám-védelmi politika követtetett és tudjuk, hogy később, mikor az ország gazdasági fejlődése, a mezőgazdasági üzemeknek intenzivebb tétele megkívánta az agrár vámvédelmet, akkor áttértek az agrár vámvédelem rendszerére és ma, mikor a mezőgazdaság folytatja útját a belterjes gazdálkodás terén ; mikor a naturálgazdaság átmegy a pénzgazdaságba, akkor erős ipari érdekek is angazsálva vannak abban, hogy mezőgazdaságunk helyzete ne gyengittessék. Mert akárminő fényes kiviteli lehetőségeket festünk is kereskedőink és iparosaink elé, az erőteljes belső piaczot pótolni nem tudja senki, amint egyszer egy anketten találóan hallottam épen egy előkelő ipari nagyvállalkozótól, hogy »miért gondolkozunk afelett, hogy a messze külföldön hódítsunk piaczot, mikor tudok egy közelebbi piaczot, melynek meghódítására tessék vállalkozni és ez a piacz Magyarországa (Élénk helyeslés.) Midőn így a magam szempontjából a vámvédelemnek lehető körét elhatároltam, legyen szabad talán felvetnem azt a kérdést, melylyel a mai napnak két szónoka, az igen tisztelt előadó ur és Kálmán Gusztáv mélyen tisztelt képviselőtársam is olyan szakszerűen foglalkoztak, amelyre nézve megnyugtató megoldást is találáprilis 25-én, szombaton. tak, amelyet a magam részéről is csak néhány megjegyzéssel kívánok megvilágítani és ez az a kérdés, hogy daczára annak, hogy mi a fősúlyt elsősorban az agrár vámvédelemre és a mezőgazdasági érdekek védelmére kell hogy helyezzük, vájjon mégis hazánkban az ipari fejlődésnek lehetőségei megvannak-e? Magyarországnak az indusztrializálása ma oly téma, melylyel már a külföldön is jelentékeny mértékben foglalkoznak és amely a világgazdaság problémai között is bizonyos vizsgálatnak tárgyát képezi. Sajnos, a lefolyt évnek gazdasági válsága és a belső konjunktúrák pangása nagy teret ad azoknak a pesszimisztikus felfogásoknak, melyekről az igen tisztelt előadó ur is megemlékezni méltóztatott, és teret adott annak a nézetnek is, hogy tulajdonképen ipari fejlődésünk egy mesterségesen ide beültetett és mesterségesen fejlesztett palánta volna, melynek talán a természeti előfeltételek nem is felelnek meg. Azt hiszem, hogy ez a nézet teljesen és tökéletesen téves. Igaz ugyan, hogy ma a költségvetésnek egy erős fejezete beszámol azokról az összegekről, melyekkel a minister ur azon ipar ágaknak jött segítségére, melyek a válság folytán a legerősebben szenvedtek. Igaz, hogy ez mutatja azt, hogy az ipar nálunk nehézségekkel küzd. Igaz az, hogy mutatja talán azt is, hogy nálunk az ipari hitelnek kérdése, annak rendezettsége sok kívánni valót hagy hátra, mert hiszen talán, ha e téren kielégítők volnának a viszonyok, erre a segítségre esetleg nem lett volna szükség. Azonban mindez csak arra mutat, hogy talán épen az ipari hitelnek kérdését, ha elérkezik annak ideje, vegyük tüzetes vizsgálat és megfontolás alá és azon segítsünk és addig mindenesetre megnyugvással vehetjük tudomásul azon intézkedéseket, melyekről az ipari alap felhasználásáról szóló jelentésében az igen tisztelt kereskedelemügyi miniszter ur a törvényhozásnak beszámol. Természetesen egészen más számlára írandók, mint az előbb emiitett viszonyok, azok a jelentések, amelyeket a minister ur beterjesztett arra vonatkozólag, hogy mely állami üzemeknek, mely iparoknak kedvezményei hosszabbittattak meg. Ez is olyasmi, amit pesszimisztikus felfogással ugy lehet feltüntetni, hogy imc, az egyszer megígért támogatás nem elegendő, ennek meghosszabbítására van szükség. De a t. előadó urnak helyesen méltóztatott rámutatni arra, hogy a jelentésben ott vannak azok a jelentékeny uj befektetések, amelyeknek ellenértékeképen a támogatás meghosszabbítása kívántatik. Ez mutatja azt, hogy igenis megvan a bizalom az iparágak prosperitásában és hogy akadtak vállalkozók, akik ujabb beruházásokkal, ujabb koczkázat vállalásával igenis biztak a magyar ipar fejlődésében s annak munkásaivá szegődtek. (Ugy van!)
