Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.
Ülésnapok - 1910-531
531. országos ülés 19lí gyár fejlődésben nem állottak elő ugy, mint az egykorú Közép-Európában, a partikularizmusnak szétbomlasztó hatásai. Talán lehetséges lesz az is, hogy mi a parlamenteknek a jelen korban észlelhető sülyedésével, a parlamenteknek bizonyos mértékben való, Nyugatról jövő hanyatlásával szemben is meg tudjuk őrizni a mi parlamentünk munkaképességét, (Helyeslés.) & mi törvényhozásunk jogalkotó képességét. (Élénk helyeslés.) T. ház! Igaza van a mélyen tisztelt előadó urnak, hogy a törvényhozás jogalkotási módjánál törekednünk kell arra, hogy az a lehetőség szerint világos, egyszerű szabályozással lássa el a mi jogi életünket; törekednünk kell arra, hogy a német jogtudománynak hatása alól kissé emanezipáljuk magunkat. Hiszen egy nemzet sem tudja magát ez alól teljesen felszabadítani; tessék csak a franczia tankönyveket, a franczia tudományos munkákat megnézni és látni fogják, hogy a XIX. század nagy német jogtudmánya hogyan hatott a franczia jogra is; hogy ez a nemzet sem tudta magát ez alól teljesen emanczijíálni. Nekünk azonban azt hiszem, igenis szükségünk van arra, hogy a német jogtudomány hatása alól szabadulva, a franczia jogalkotásnak ezzel szemben kevésbbé doktriner törvényszerkesztési módját kövessük, s hogy ezt természetesen lehetőleg összhangzásba hozzuk a preczizitással is. Azt hiszem, hogy a mi gondolkozásunknak jobban megfelel az a módszer, amely nem ugyan tisztán csak elvi kijelentésekkel, ele kevésbbé részletesen, nem a jogi szubtilitások felállításával látja el jogi életünket szabályaival. Hiszen a német jogalkotásnak ezt a módját már a nagy Ikering éles birálat tárgyává tette. A német Begriffsjurisprudenzre nekünk sincs szükségünk. Azt sem szabad azonban figyelmen kivül hagynunk, hogy a magyar társadalomban megvan az a kívánság, az a szükséglet, hogy az egyes felmerült esetekre szabály állittassék fel. Szabályt keressünk a törvényben minden egyes esetre nézve, és ha nem találunk szabályt, mindjárt megütődünk azon, hogy ime, a törvényhozás nem intézkedett. Igaz, hogy a magyar közvéleményben megvan ez a kívánság is, s ezzel a szükséglettel is számolnunk kell. A nagy elvi, rendszeres jogalkotás, a kodifikáczió mellett szerény nézetem szerint szükségünk van a novelláris jogalkotásokra, ugy, amint az Európaszerte mindenütt megvan. Azok a nagy törvényhozások, a franczia és az angol törvényhozás az ő »Article unique«-ből, egy törvényczikkelyből álló törvényeikkel is nagyon szépen, gazdasági és társadalmi életük viszonyainak megfelelően tudnak eljárni. Miért idegenkedünk mi a novelláris jogalkotástól, attól a jogalkotási módszertől, amely képessé tesz arra, hogy momentán segítsünk a bajokon, siessünk a társadalomnak segítségére? április 25-én, szombaton. 93 Ha mi ezt nem teszszük, akkor, azt hiszem, magunk is megingatjuk a törvényhozásba vetett bizalmat, mert a közönség azt látja, hogy az ő bajaiban hiába vár segítséget, mert a törvényhozás lassú megfontolással követi csak, hosszú, hosszú idők múlva az élet kívánságait. Ha nem is azt mondom ezzel, hogy mi azonnal hozzunk szabályt, de azt hiszem, hogy a másik végletbe sem szabad esnünk, hogy törvényhozásunk a jogélet kívánságaihoz csak ugy, csak akkor simuljon, midőn már senkisem veszi azt valóságos megváltásnak, valóságos jótéteménynek. (Igás! Ugy van!) T. ház! Én bizalommal vagyok igazságügyi kormányzatunk iránt, mert annak ólén oly férfi áll, aki az ő nagy szaktudásával, (Igaz! Ugy van!) páratlan munkabírásával (Elénk éljenzés.) ennek a jogalkotásnak módszerét helyesen és jó értelemben valósítja meg, s azért a költségvetést elfogadom. (Hosszantartó, élénk éljenzés. Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Az igazságügyminister ur kivan szólni. (Halljuk! Halljuk !) Balogh Jenő igazságügyminister: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Épen negyedszázaddal ezelőtt egyik legkiválóbb hivatalbeli elődöm, Szilágyi Dezső igazságügyminister, egy nagyszabású konczepeziót föltáró igazságügyi programmbeszédében, amelylyel első költségvetését a t. háznak bemutatta, évek sorára terjedő munkatervet fejtett ki. Hogy az a szemrehányás, mintha a magyar törvényhozás akár a közelmúltban, akár régebben oly gyorsan dolgoznék, mintha bizonyos lázas törvénygyártás folynék, amelyről az imént, t. barátom, Illés József képviselő ur megemlékezett, mondom, hogy ez a szemrehányás mennyire igaztalan, azt mutatja, hogy most, 25 óv eltelte után, még igen nagy része annak az igazságügyi programúinak nincs megvalósítva. Jóformán csak a két peres eljárási kódex, a büntető- és legújabban a polgári, •— az utóbbi még nincs is hatályba léptetve, — alkottatott meg és mind a többi, amit akkor államférfiúi nagy látókörrel az igazságügyi kormányzat vezetője, mint szükségletet megjelölt, még csak az előkészület szakában van. Hódolok a parlamenti szokásnak is, t. ház, és szívesen kapcsolom bele legközelebbi fejtegetéseimet t. barátomnak, az előttem szólott Illés József t. képviselőtársamnak most előadott beszédébe. Méltóztassék megengedni, hogy mindjárt annak konstatálásával kezdjem, hogy azt a különben régi vitát: kodifikáczió, vagy novelláris törvényalkotás, szokásjogi, vagy kodifikatorius szabályozás legyen-e a jogfejlesztés módja: ezt a régi vitát a gyakorlati élet exisztencziái és az igazságszolgáltatás szükségletei rég eldöntötték. (Ugy van!) Habár a 40-es évek nagy államférfiai, köztük az irodalmilag legnagyobb apparátussal és legbehatóbban működő nagy publiczista, történész és jogtudós, Szalay