Képviselőházi napló, 1910. XXIII. kötet • 1914. márczius 13–április 21.

Ülésnapok - 1910-522

522. országos ülés Í9ií márczius 17-én, kedden. 87 be a 48-iki törvényhozás, daczára annak, hogy az urbér-váltságot ugy hajtotta végre a magyar nemzet, hogy azokat a fiait is megterhelte vele, mint pl. a székelyeket, akik soha úrbér alatt nem állottak, mindig szabad emberek voltak, daczára annak, hogy ezt a nagy lépést megtette, ezért az intézkedésért nem a hála volt az eredmény, hanem az eredmény az volt, hogy nagy és nehéz küzdelemben épen nem a szabadságnak, épen nem a magyar nemzeti érdekeknek oldalán találtuk a nemzetiségeket. Ezért azt tartom, t. képviselőház, hogy intézkedésekben kell, hogy a nemzetiségi kérdés enyhülése megtaláltassák. Intézkedésekben gazdasági téren, intézkedésekben egyes személyi vonatkozású dolgokban, mint pl. hogy az országnak olyan részein erősebben alkalmaztassanak esetleg nemzetiségi származású emberek, amely részeken ez a magyar nemzeti érdekek veszélyeztetése nélkül megtörténhetik, intézkedésekben a jólét előmozdításával és azzal, hogy a magyar nemzet azt a helyzetet, amelyet itt geograficze Európa szivében elfoglal, használja fel arra is, hogy élére álljon azoknak a kulturális törekvéseknek, annak a tudományosságnak, amely a Balkán népeire, különösen a mi nemzetiségeinkkel rokon balkáni népekre vonatkozik. Nekünk mintegy hivatást lehet betöltenünk, mi központjai lehetünk annak a kultúrának, amely elterjed a Balkánon. Pedig ma ha valaki érdeklődik a szerb vagy a bolgár nép története vagy irodalma iránt, igen nehezen fog erre a mi tudományosságunk körében felvilágosítást kapni. Ha Budapest odafejlődnék, hogy ezekben a tudományágakban és mindabban, ami ezeket a népeket érdekli, központ, világító fáklya legyen, akkor bizonyára az a hangulat is enyhülne, amely minket ma ezen népektől elválaszt. Én azt hiszem, hogy itt van a kérdés megoldásának egyik, ha nem is egyetlen módja. És azt hiszem, jobb volna, ha a nemzetiségiek is itt, a kölcsönös megértés, azaz együttmunkálkodás terén keresnék a kérdés megoldását, ahelyett, hogy valami politikai Pálfordulásban bizakodjanak, ahelyett, hogy bizakodjanak olyan ígéretekben, amelyeket időről-időre alkalomadtán nem feltétlenül illetékes faktorok hozzájuk intéznek, vagy intéztetnek csábító hangon, de higyjék meg, nem azzá la czélzattal, mintha őket különösen szeretnék, hanem inkább azért, hogy a magyar nemzeti álláspont bosszantassék, vagy tangáltassék. Én nem nagyon hiszem, hogy akár Európának, akár más valamely számottevő faktornak érdeke volna abban, hogy itt a magyar nemzet uralma megbolygattassék. Erről még talán lehetett akadémikusán beszélni, mielőtt a külpolitikai helyzet ugy alakult, mint ahogy legutolsó években, de ma már világos kell hogy legyen mindenki előtt, hogy ezen a területen, ebben a geografikus deskripczióban, amelyet elfoglalunk, a magyar nemzet az egyetlen faj, amely állandó és nyugalmas uralmat biztosit. Én azt hiszem, hogy ez a meggyőződés kifejezésre jut legközelebb és ha ezt a hivatást itt Európa Keletén be is tudjuk tölteni, akkor uralmunk megrenditésére semmiféle segitség nem fog jönni. És erre erőnk is van, akaratunk is van. A határozati javaslatot elfogadom. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök : Ki a következő szónok ? Pál Alfréd jegyző: Giesswein Sándor ! Giesswein Sándor: T. ház ! Levis culpa ! Ezt a két szót mondhatom, midőn a mostani vita lefolyását rezumálni akarnám. Culpának mondom és pedig ugyanabból a szempontból, amelyből az előttem szóló, hogy t. i. az az ügy, amely előttünk volt, amelyet a kormányelnök a román nemzetiségi párttal folytatott, az a paktum, az nemcsak a románok dolga, sőt hozzáteszem, mert ő azt mondotta, hogy az erdélyi képviselőket kellett volna meghallgatni, hogy ez nemcsak az erdélyr.'szi képviselők dolga, nemcsak tisztántúli dolog, hanem ez egész Magyarország dolga. Ez olyan ügy, amely nemcsak egy vidéknek a pártköreit érintheti, hanem amelyhez hozzá kellett volna szólni az egész ország közvéleményének. Azért mondom, hogy levis culpa, mert bár eredménytelen is lett a lépés, azonban épen igy hozták ide a t. ház elé ezt a nagy kérdést, ezt a problémát, amelyről látjuk, hogy fontos dolog és megoldásához hozzá kell fognunk. Látjuk, hogy az eddigi vita folyamán különböző pártok részéről közéletünk legkomolyabb férfiai szólottak a kérdéshez. Azért mondtam, hogy levis culpa, mert a nemzetiségi kérdéssel bizonyos bújósdit játszottunk, olyan noli me tangerének tekintettük. Tekintsünk csak vissza az utolsó évtized eseményeire, megállapít hatjuk, hogy sajtóban és közvéleményben egyik oldalon bizonyos izgatással, a másik oldalon közönyös nemtörődömséggel találkoztunk, mintha a nemzetiségi kérdés olyan volna, amelytől Magyarországon nekünk nem kell félnünk. Szerencsés eredménynek mondom e vitát, mert ez a vita, amely megindult, bebizonyította, hogy egymással tudunk komolyan beszélni, egy olyan magas nivóju vita indult meg az interpelláczió és a reá adott válasz folytán e házban, amilyet régen nem láttunk. Ezt talán magának a kérdésnek komolysága hozta magával. Méltóztassanak azért megengedni, beszédem talán hosszabb lett volna, de tekintettel az előrehaladott időre, a főbb pontokra akarom csak rezumálni beszédem tartalmát. Általánosságban kívánok hozzászólni és mintegy a nemzetiségi kérdésnek természetrajzát, helyesebben psychologiáját akarom röviden vizsgálatom tárgyává tenni, hogy azután néhány vonással rámutassak, milyen módon kell ezen kérdés tárgyalásához és orvoslásához hozzányúlni. (Halljuk ! Halljuk !) A nemzetiségi kérdés nem uj keletű és tegyük hozzá, nemcsak nekünk, magyaroknak van nemzetiségi kérdésünk. Akárhány hely van, a legtöbb államnak megvan a nemzetiségi kérdése, olyan államoknak is, ahol nem gondolunk reá. Azt hisz-