Képviselőházi napló, 1910. XXIII. kötet • 1914. márczius 13–április 21.

Ülésnapok - 1910-522

88 522. országos ülés WH szűk a mappán, hogy Britannia, Francziaország, mert egyforma színnel van megrajzolva, egységes nemzeti állam abban az értelemben, mintha ott csak egy nemzetiség léteznék, vagy csak töredékek volnának, amelyek nem számítanak. Inkább azt látjuk, hogy a politikai élet demokratizálódálásával minden országban, ahol előbb nem s gondoltak reá, bizonyos nemzetiségi mozgalmak felébrednek, amelyeket 'gnorálni nem szabad és nem lehet. Hiszen a nemzetiségi kérdés tulaj donképen, mondjuk, a kapitalisztikus liberalizmusnak idealogiájából fejlődött ki, amely az volt, hogy egy állam polgárainak egynyelvüeknek kell lennie. Ez nyilvánult meg itt nálunk II. József császár idejében, aki ugy képzelte magának, hogy legczélszerübb lenne az adminisztráczió és az általános kultúra tekintetéből, hogyha ez az egész kettős monarchia egy nyelvet beszélne és azért ő mindenfelé a német nyelvet erőszakolta. De ime, ennek reakeziója volt azután a nemzetiségi szellem felébredése. Az egyes néprétegek kezdtek szintén ráeszmélni, rágondolni, hogy ősi tradicziójukat nem akarják feladni. Kezdődött elsősorban nálunk Magyarországon a nemzeti reakezió, de ezzel mintegy párhuzamosan kezdődött Magyarország többi nem magyarajku polgárai között szintén az ő nemzeti eszméjük is felébredni. Ez mutatja, hogy ez az ideológia magában véve hamis ideológia volt és én azért nem tudok egészében egyetérteni az előttem beszélt szónokkal, aki csupán csak közgazdasági momentumokra akarja visszavezetni, legalább is elsősorban ezekre a nemzetiségi törekvéseket. Valami sajátságos varázserő van a nemzeti eszmében. Épen igy hibázott a nemzeti eszmével szemben pl. a szocziáldomokráczia, a marxismus, amely azt gondolta, hogy az internaczionálizmus eszméjével lecsapja, letöri, ledönti a nemzeteket elválasztó válaszfalakat, pedig tudjuk, hogy ez nem sikerült neki. Es ha a nagy nemzeteknél, németeknél, francziáknál kevesebb reczenzussal is találkozott az internaczionálizmus eszméje, épen a kisebb nemzeteknél látjuk, pl. a cseheknél, lengyeleknél, hogy azok semmi áron sem kaphatók arra, hogy ők lemondjanak nemzeti törekvéseikről és ha szocziáldemokraták is, inkább ellenkezésbe jönnek a szocziáldemokrata dogmával. Mintegy az önvédelem ösztöne ösztökéli őket, hogy a nemzeti kulturális törekvéseik mellett megmaradjanak. Ez tehát egy olyan kényes, egy olyan szocziális tényező, t. képviselőház, amelyet az állami és a politikai életben nem szabad figyelmen kivül hagyni. Hiszen — hogy p. o. Angolországra utaljak néhány szóval, arra a nagy és hatalmas angol nemzetre — azt gondolná az ember, hogy az el tudja nyelni a többi népfajokat, pedig ime, látjuk, hogy a kelták hogyan ébrednek nemzeti öntudatra. En nem felejtem sohasem, amit Dublinban járva ott láttam. Azt a lelkesedést, amelyet ők az ir nemzeti akadémiának ülésén tanúsítottak. Hogyan tapsoltak meg egyes született angolokat, akik ott ir nyelven szavaltak és előadásokat tartottak ! márczius 17-én, kedden. Egy nagyon érdekes dolog volt, hogy midőn ők bennem felismerték a magyart, örömmel üdvözöltek és azt mondták : Oh, önök a mi mestereink. Ök azt képzelik, hogy mi a homo rulet elnyertük és ők mi utánnunk mennek. És mutattak nekem egy lapot is, félig ir, félig angol nyelven irva, czime Sin Fein, azaz home rule, amelyen Deák Ferencz egy mondása volt a lap élén kinyomatva. Hát ime, ebben a nagy, hatalmas Nagy-Britanniában sem tudják legyőzni egy népfajnak nemzeti öntudatát. Nem tudják azt a gazdasági érdekekkel sem agyonütni. Még Amerikában is találkoztam ir származásuakkal, akiknek az öregapjuk jött be Amerikába és akik már hirét-hamvát sem tudják az ir nyelvnek és akik most azt gondolják magukban, hogy ők hűek akarnak maradni őseik emlékéhez és most kezdik tanulni túl az oczeánon az ir nyelvet, amelynek különben ott semmi hasznát sem fogják venni. Ez tehát egy olyan bizonyos lelkierő, lelki ösztön, amelyet respektálni kell és amelynek elfojtása mindig megboszulja magát az állami és a politikai életben. (Igaz I Ugy van! a bal- és a szélsóbaloldalon.) De, t. képviselőház, épen azért, mivel ez egy olyan fontos tényező, egyrészt nem szabad ezzel visszaélni és másrészt nem szabad azt elfojtani. Meg kell találni a megértés útjait és módjait, (Helyeslés jobbfelöl.) mert ez a legfontosabb dolog, amit mi a mi állami életünk továbbfejlődésében nem mulaszthatunk el. Vannak, akik az asszimiláczió teóriájára helyezkedve azt mondják, hogy vannak példák, ahol látjuk, hogy a hatalmasabb, erősebb, kultiváltabb népfaj elnyeli a kisebbeket. Ez a ritkaságoV, a kivételek közé tartozik ; ott fordul elő leginkább, ahol kultiváratlanabb népek közé jön egy kultúra tekintetében magasan kiemelkedő néjífaj. S különös dolog, hogy az a nyelvhatár, amely a franczia és a germán nyelvek között van, talán ezer esztendőn át nem változott. A flamandok és a vallonok közötti nyelvhatár pl. amely Dimkerktől Brüsszelen keresztül megy, ma is körülbelül ugyanaz, mint ezer esztendő előtt volt. Ime itt két hasonló kultúrájú nép állott egymás mellett különféle régimék alatt, politikailag különféleképen beosztva, de mint néptörzs, mint tribus mégis megmaradt a régi formájában és alakjában. Egy ősi tradiczió mily erővel hat! Hiszen nálunk is a magyarok bejövetelével bizonyos asszimiláczió, bizonyos amalgamáczió jött létre, amelyre Juriga t. képviselőtársam is rámutatott. Én csak bizonyos korrekturát akarok adni, az ő filológiai értekezésének, amennyiben filológiai szempontból először nem áll az, hogy a magyar nyelvnek kétharmadrésze szláv kölcsönvétel. Miklosics mintegy ezer szót mutat ki, mint szláv kölcsönvételt, beleértve a tájszókat is. Igaz, hogy a földmivelésnek fogalmai nagy részt szláv eredetűek, igy rozs és zab szláv eredetűek, árpa, búza pedig ősmagyar, vagy török szavak. Itt amalgamáczió jött létre, de t. képviselőtársam téved,