Képviselőházi napló, 1910. XXIII. kötet • 1914. márczius 13–április 21.

Ülésnapok - 1910-522

84 522. országos ülés 19U távolabbi jövőbe, sőt egy nagyon bizonytalan jövőbe helyezte el, azt mondván hogy (olvassa) : »Én csak arra utalok, hogyha azt akarjuk, hogy a magyar fiatalság megtanuljon valamely nemzetiségi nyelvet annyira, amennyire azt a gyakorlati élet igényei kívánják, ez egészen más valami feladat, mint hogyha azokat, akiknek anyanyelvük ez a nyelv, abban az anyanyelvben intézményileg oktatásban részesítsük. Az elsőt sürgősnek tartom stb. a második kérdéshez csak akkor szabad nyúlni, ha teljesen megjavult a helyzet«. Plathy György: A románoknak kellene magyarul megtanulni! Gr. Bánffy Miklós: Én nagyon helyeslem azt, ha a középiskolákban módjában van az illető szülőknek, hogy a gyermeket egy nemzetiségi nyelvre megtaníttassák; hiszen magam is nagyon éreztem s érzem mindig annak hiányát, mert erdélyi ember vagyok, hogy románul kellő módon nem tudok. Törekedtem is pótolni, de felnőtt korban nagyon nehéz. Azért helyeslem, hogy fakultative lehetséges legyen, hogy a gyermekek ott ily irányban a kellő oktatásban részesüljenek; de a kötelező megkülönböztetését a növendékeknek mindenképen perhorreskálom. Ugyanakkor azonban, amikor a népiskolákkal foglalkozunk, azt hiszem, helyes volna gondoskodnunk arról, hogy az 1907-iki törvényczikk intézkedései, ha már praktikus okokból rögtön végre nem hajthatók is, mentől rövidebb idő múlva végrehajtassanak abban a tekintetben, hogy csak képesített tanítók legyenek alkalmazhatók az iskolákban. Ha azt konstatáljuk a jelen esetben, hogy nincs elég képesített tanitó arra, hogy az összes iskolákban az állások kellő módon betöltessenek, akkor azt hiszem, e megismerésnek konklúziója az volna, hogy az állami tanítóképzés által törekedjünk e hiányok betöltésére és a vallásfelekezeti képesítést is vállalja magára az állam. Akkor azután el fogjuk érni, hogy rövid időn belül elég képzett tanerő lesz rendelkezésre. Az iskoláknál legyen szabad még egy megjegyzést tennem. Minél előnyösebbnek tartom, hogy a magyar középiskolákba a román nyelvű tanítás is felvétessék, annál előnytelenebbnek tartom, hogy hivatalos megkülönböztetés is történjék a gyermekek között. Középiskoláinknak megvan az a hibájuk a nemzetiségi nyelvű tanulókkal szemben, hogy tanulás közben a magyar gyermekek tömege közt még aszerint is megkülönböztetik a gyermekeket, hogy magyarok-e vagy nemzetiségiek és ha magyar gyermek nem tud valamit, akkor a tanár azt mondja; szamár vagy fiam, ülj le, de .ha román gyermek nem tud, akkor az orra alá dörgölik, hogy ő nem tartozik az uralkodó fajhoz, (Ugy van! Ugy van!) Ezt igen helytelen rendszernek tartom. (Ugy van!) Hiszen be van bizonyítva, hogy alig akadunk oly legszélsőbb álláspontu nemmárczius 17-én, kedden. zetiségü vezérférfiura, aki nem nálunk végezte volna iskoláit. (Mozgás balfelöl.) Azért arra kérném a közoktatásügyi minister urat, hogy ugyanakkor, amikor megvalósulnak e legközelebbi rendelkezések, ugyanakkor) arra, hogy a gyermekek lehető egyenlő elbánásban részesittessenek az iskolákban, különös gond és ellenőrzés fordittassék. (Helyeslés.) Minthogy e vita nemcsak a ministerelnök urnak pragmatikus pontozataira terjed ki, hanem kiterjed a nemzetiségi kérdés egész komplexusára, engedje meg a t. ház, hogy áttérjek arra a területre, amelyet az imént a földmivelésügyi minister ur is érintett, de amelyet az előző felszólalásokban nem világított meg. Ez t. i. az a meggyőződésem, hogy a nemzetiségi kérdésnek az élessége, jobban mondva a nemzetiségi kérdésnek maga, ugy a hogy előttünk áll, nem is annyira faji és nyelvi kérdés önmagában véve, hanem inkább szocziális és gazdasági kérdés. (Ugy van!) Elsősorban azért, mert a jelen gazdasági és társadalmi fejlődés oly eltorlodásait idézte elő a társadalmi rétegeknek nemcsak nálunk, de az egész világon, hogy azok minálunk és speczíälisan Erdélyben most már nemcsak társadalmi alakjukban, de nemzetiségi alakjukban is jönnek kifejezésre. (Helyeslés. Halljuk! Halljuk!) Egyik igen nagy jelensége ennek a törekvésnek az, hogy a jelenlegi magyar társadalomnak túlságosan nagy az akadémiai képzettségű anyaga, melyet azonban elhelyezni igen nehezen tud. Az államnak elhelyező képességét végre is a szükséglet kell hogy szabályozza, a szabad foglalkozásokban pedig a verseny oly élességre emelkedett, hogy ezt ki-ki a maga módján éseszközeivel törekszik a maga javára kihasználni. Már most a nélkül, hogy kétségbe kívánnám vonni azon kiváló tulajdonságokat, melyek a román nemzetiségi férfiakban is megvannak, konstatálni kell és azt hiszem senki sem fogja tagadni, hogy mégis román nemzetiségi emberek, kik az iskolából és egyetemről kikerülnek, bizonyos természetes hátrányban vannak az onnan kikerülő magyar anyaggal szemben. Hátrányban vannak már nyelvileg, de hátrányban vannak azáltal is, ami az imponderabiliája egy kultúrának, hogy mindenesetre a magyar nyelvű emberek, mint régibb kultúrának birtokosai, az érintkezési formájukban, a könnyedségekben, mindenben határozottan nagyobb előnyben vannak. Már most ezt az előnyt ellensúlyoznikívánják a nemzetiségiek és abban a struggle for lifeben ők segédeszközül veszik a nemzetiségi gondolatot. A felekkel szemben, akár orvos, akár ügyvéd legyen az illető, aki a szabad foglalkozásokra megy, a maga közönségét nemcsak az ő kitűnő ügyvédi vagy kitűnő orvosi mivoltával akarja .magához vonzani, hanem azzal a jelszóval, hogy elsősorban hozzá jöjjenek azok a felek, mert ő annak a fajnak az embere, (Igaz! Ugy van!) A klientélának a keresése az egyik