Képviselőházi napló, 1910. XXIII. kötet • 1914. márczius 13–április 21.

Ülésnapok - 1910-522

522. országos ülés 191í oka ennek, egy természetes oka, melyet azonban roppant kombattánsan használnak. Azt hiszem megerősíti felfogásomat az az összetartás, mely minden gazdasági vagy társadalmi téren vagy életnyilvánulásnál a román intelligencziát összefogja. Összetartanak nemcsak abban az arányban, amennyire egy ideáért, egy általános erkölcsi ideáért tartanak össze az emberek, de összetartanak ugy, mint ahogy öszszctartanak az életfeltételeknek, az életfen tartásnak kedvéért. Hiszen Magyarországon a nemzetiségiek szabadon alakítottak bankokat, senki ezt meg nem akadályozta. A bankjaik teljesen olyan szervezettel, olyan üzemmel működnek, mint amilyennel más bankok és mégis találkoziink-e olyan esettel, hogy pl. egy ilyen nemzetiségi deskripczióju bankba mást, mint nemzetiségi embert beeresztettek volna? Hiszen ha nem az volna az oka ennek, hogy ezek a társadalmi és gazdasági kreácziók azért különültek és zárkóztak el a magyar társadalommal szemben, hogy ott feltétlen biztos unterKúnftot adjanak az ő nemzetiségi intelligencziájuknak, akkor bizonyára találkoznánk azon természetes ténynyel, hogy mondjuk egy nemzetiségi bank valamely magyar vezérigazgatót választana. De ez nem fordul elő és pedig azért, mert ez az egész falanx, mely oly zártan és minden egyébtől magát elkülönitve összeállt, védelmezi mindennapi kenyerét és ebben a természetes törekvé- , seben természetesen elhatárolja magát a magyar társadalomtól. Ez az alapja és innen van az a nagy terror, amelyet kifejtenek sajtójukban minden olyan román emberrel szemben, aki elég merész, elég önálló, hogy a magyarokkal bármiféle irányban összeköttetésbe lép. Mert minden ember, aki a magyarokkal összeköttetésbe lép, aki máskép is tekint a magyar társadalomra, mint valami idegenre, aki azt sajátjának is elismeri, az eo ipso a legnagyobb kiátkozásban részesül, azt kizárják mindenféle összeköttetéseikből és majdnem lehetetlenné teszik. Itt térek vissza arra, hogy a képviselőházban ülő nemzetiségi képviselők nem a román népet képviselik, ahogy előbb is mondottam, hanem igenis képviselik a román intelligenczia igen nagy részét, azt a részét, amelynek érdekei ehhez az eljáráshoz fűződnek. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) Azért hiába szólalnak fel panaszosan, hogy csak négyen vannak, mert ez azt mutatja, hogy csak annyi választó áll a háta mögött ennek a törekvésnek. Mert a választók nagy tömege, az a valóságos nép, az a földmivelő nép, amelyet én jól ismerek, amelyikkel együtt nőttem fel és élek, az a nép igen kis érdeklődést mutat azokért az eszmékért, amelyeket hirdetni méltóztatnak; az a nép igenis fölizgatható, jelszavakkal, mindenféle dolgok hirdetésével félrevezethető, felbuzditható, de azon intézmények és azon dolgok iránt, melyekről a lárczius 17-én, kedden. 85 nemzetiségi párt programmja szól, meglehetősen érzéketlen. Azért csodálkozom, hogy Désy Zoltán képviselőtársam olyan panaszosan eroliti fel, hogy 1887-ben csak Doda Traján képviselte a nemzetiségek ügyét. Nem tudom, hogy az neki miért fáj. Nem lehet elhinni, hogy három milliónyi nép — ahogy ö mondja — egyetlen egy képviselőt tudott volna csak megválasztani és csak az az egyetlen egy képviselő tudta volna képviselni az ő érdekeiket, hogyha ezek az érdekek olyan természetűek volnának, melyek valóban annak a népnek a lelkében élnek. (Helyeslés. Igaz! Ugy van!) Ezt senki sem hiszi el. Egy-egy kerületben, egy-egy ponton lehetséges valami presszió, vesztegetés, lehetséges minden választási visszaélés, helylyel-közzel meghamisítása a választók akaratának, de nagyjában és egészében soha el nem hiszem, hogy akkora tömegnek szándékát és kívánságát ilyen mesterségesen lehessen hamisítani. (Helyeslés a jobboldalon.) A való tény az, hogy nem állanak az urak mögött azok a románok, akikre hivatkoznak. (Mozgás a 7cözépen.) Az a törekvés, mely a nemzetiségi programmban nyilvánul meg, elsősorban arra irányul, hogy alakíttassanak Magyarországon fix nyelvi területek, hol kizárólag csak román embereket szabadjon alkalmazni, hol a közigazgatás és a jurisdictio minden rétegében, minden magaslatán kizárólag csak románok lehessenek. Mit látunk ebben, t. ház? Azt kívánja ez az intézkedés, hogy igazság, hogy méltányosság, hogy a kis embert meghallgató közigazgatás legyen? Nem azt kívánja, hanem azt, hogy a román intelligencziának egy elhelyezési terület biztosíttassák. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) Én azért ezt egész természetesnek- tartom az önök részéről, én ezen nem tudok megbotránkozni, nem is vádképen mondom, csak megvilágitásaképen a helyzetnek; -hanem engedje meg nekem a t. ház, hogy csodálkozásomnak adjak kifejezést, mikor ezen nyelvi elhatárolások iránt helyeslő szavakat találok magyar képviselőnek és pedig erdélyi képviselőnek beszédében. (Halljuk! Halljuk! Mozgás.) Ez t. i. Désy t. képviselőtársam. Elmondván a nemzetiségi pártnak posztulatumait, így folytatja (olvassa) : »Azon posztulátumok közül három, amelyeket önök a ministerelnök urnak előterjesztettek, nem egyebek, mint az 1868. évi XLIV. t.-cz. tárgyalásánál a kisebbségi javaslatnak három kardinális pontja: nemzetiségi terület, nemzetiségi tisztviselők, kontingentált arányban, kontingentált képviselőkkel. Ugyanezt a czélt el tudjuk érni a mai jog alapján, a mai törvényes felfogás alajjján. De nem szabad összezavarni a kérdést ós azokban, kik a kérdés múltját ismerik, azt az aggodalmat kelteni, hogy vissza akarnak térni az általunk lezárt aktákra.« A kérdés belső oldala szintén gazdasági,