Képviselőházi napló, 1910. XXIII. kötet • 1914. márczius 13–április 21.
Ülésnapok - 1910-522
522. országos ülés Í91í márczias 17-én, kedden. 83 magyar intelligenczia, — amely alatt én minden művelt embert értek, tekintet nélkül arra, hogy szabad foglalkozásban, vagy községi, állami, avagy felekezeti szolgálatban van-e, ha ez a magyar intelligenczia nem pártoskodik, hanem összetart és karöltve halad az igazságszolgáltatással és a közigazgatással: akkor a következtetés munka révén hozzá fog tudni férkőzni a nép szivéhez és megfogja teremteni a megelégedés azon fokát — hogy gróf Apponyi Albert szavaival éljek, — amelyen a magyar állampolgári érzés nagyobb lesz a faji öntudatnál, a faji érzésnél. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Kern hiu ábránd ez, t. kéj>viselőház, hanem következetes munkával elérhető eredmény, amit számtalan példa igazol ebben az országban: ami talán természetes is, mert hiszen mindazok a programmpontok, amelyek csak az egységes magyar állameszme sérelmével érhetők el, a nagy tömegek részére alig érhetnének valamit. (Ugy van! jobb/elől.) En ugy érzem, hogy annak a megértésnek a szelleme már félig itt lebeg felettünk és egy becsületes, pártatlan, önzetlen államférfiú kezdeményezésének gyümölcse lesz ez a megértés (Élénk helyeslés jobbfelül.) és nem tudom elhinni, hogy a ministerelnök ur meg ne érje a végleges békét és meg ne teremtse azokat a konszolidált állapotokat, amelyekre ennek az országnak szüksége van. Elfogadom Jakabffy Elemér t. képviselőtársam határozati javaslatát, (Elénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon.) Elnök: Ki a következő szónok? Szepesházy Imre: gróf Bánffy Miklós! Gr. Bánffy Miklós: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) A ministerelnök urnak a román nemzetiségi párti képviselőkkel folytatott tárgyalásait a ministerelnök ur felvilágosításai alapján ugy értettem meg, hogy a ministerelnök ur az ő felfogását közölte az átellenben ülő nemzetiségi képviselőkkel, abban a reményben, hogy ha a háznak ezen tagjai megismerik az ő felfogását bizonyos intézkedések tekintetében, amelyeket ő foganatosítani szándékozik, ennek a megismerése azzal a hatással lesz rájuk, hogy intranzigens álláspontjukat feladva, valamely magyar pártba olvadnak be. Ha pedig ez igy áll, akkor én itt nem látom azt a körülményt fenforogni, amelyet különösen ellenzéki padokról hangoztattak, mintha ezek a tárgyalások a do ut des elve alapján folytak volna. (Ugy van! a jobboldalon.) Mert elvégre is, ha egy vezető államférfiú felfogását közli és azt gondolja, hogy felfogásának ez a bizalmas közlése egy bizonyos eredménynyel fog járni, ezt egyezkedési tárgyalásoknak egyáltalán nem is lehet nevezni. (Ugy van! jobbfelöl.) így tehát én ezt egyáltalán nem tudom kifogásolni, sőt azt gondolom, hogy egy vezető államférfiunak kötelessége az, hogy akkor, amikor az ő eljárásának valamely üdvös hatását remélheti, erre minden lehetőt megtegyen. (Ugy van! a jobboldalon.) S nem helyeselhetek egy részletet, amit itt a házban felszólalt igen kedves barátom, gróf Bethlen István emiitett fel, azt mondván, hogy ha már a ministerelnök ur a románokkal tárgyalt, akkor elvárta és követelte volna, hogy az erdélyi magyarsággal, illetőleg annak képviselőivel is tárgyaljon. Plathy György: Igaza volt! Gr. Bánffy Miklós: Én nem tartom, hogy ebben igaza van, mert mint erdélyi ember nem ismerhetem el azt, hogy a házban ülő nemzetiségi képviselő urak egyebet képviselnének, mint az ö kerületüket. (Igaz! Ugy van! jobbfelöl.) Én nem ismerhetem el azt, hogy ők a románságot képviselik; nem ismerem el, hogy egyebet képviselnének, mint kerületeiket. Tehát velük szembe állítani nem lehet azt, hogy az ő meghallgatásuk mellett az erdélyi magyarság képviselői hallgattassanak meg. (Helyeslés jobbfelöl.) Hogy az ő képviseletük mire terjed ki, arra később még rátérek. A tárgyalás tényét tehát én tudomásul veszem, a kezdeményezést helyeslem. Helyeslem azért is, mert bár ők csak kerületeiket képviselik, de képviselnek azonkívül mindenesetre egy irányt, amely irány mögött a választóknak egy tömege áll, szétszórtan más kerületekben is. Azonban egy pontot azokban az előterjesztésekben, amelyeket a ministerelnök ur az interpelláczióra adott válaszában felemlít, határozottan aggodalmasnak kell, hogy tartsak. Ugyanaz a pont ez, amelyet Berzeviczy Albert képviselő ur ö exczellencziája is felemiitett, t. i. az az intézkedés, amely szerint (olvassa): »románok által tömegesebben lakott vidékeken levő középiskolákban a román anyanyelvű tanulók részére a román nyelv mint kötelező tantárgy megfelelő terjedelemben fog tanittatni«. Szélesebben nem kívánok erre kitérni, mert hiszen ezt a nálamnál sokkal illetékesebb ember, t. i. Berzeviczy Albert t. képviselőtársam már megtette; csak arra akarok reámutatni, hogy nem helyeselhetném azt, hogy az iskolába kerülő növendékek, gyermekek mindjárt az oda belépéskor ilyen megkülönböztetésben részesüljenek, hogy már az életnek nagyon is elején, ott a küszöbön megkülönböztessék, hogy te román vagy, te magyar vagy, hogy ott már azzal kezdődjék a nyilvános életbe való belépés, hogy egyikre-másikra másmás bélyeg üttessék és más-más elbánásban részesüljenek. (Helyeslés.) Azt hiszem, ez ellenkezik azzal az egységesítő felfogással, amely a magyar állami eszmét, az egységes magyar nemzeti állam eszméjét mindenekre kiterjesztve, az intézményeknél nem különbözteti meg az egyes polgároknak nyelvét és vallását. Meg kell jegyeznem, hogy a ministerelnök ur ő exczellencziája a 13-iki ülésben adott válaszában ezt az intézkedést egy u*
