Képviselőházi napló, 1910. XXIII. kötet • 1914. márczius 13–április 21.

Ülésnapok - 1910-522

ö2 522. országos ülés 19ik márczias 17-én, kedden. ságot, nagyobb eredményeket bajosan lehet követelni ezen fiatal intézettől. (Igaz ! Ugy van ! Helyeslés a jobboldalon és a középen.) De, t. képviselőház, hogy a kormány komolyan gondol arra, hogy főleg Erdélyben a közgazdasági válság és az elemi csapások folytán bajba jutott birtokos osztályon segitsen, arra vonatkozólag azt hiszem, a legilletékesebb koronatanú igen t. képviselőtársam, gróf Bethlen István, aki épen az altruista bank keretében igen hatékonyan részt vesz a bajok szanálásában és láthatja, hogy ott milyen nagy szerepe jut a telepitési alapnak. Ezekből is meggyőződhetik t. képviselőtársam, hogy a kormány nem mondott le a telepitési akczióról, mert egészen más dolog volt az, amit a rninisterelnök ur a románság vezetőinek kilátásba helyezett, mint a telepitési akezió beszüntetése. Most rátérve, t. képviselőház, a kérdés gyakorlati oldalára, előrebocsátom, hogy észrevételeim főleg a falusi lakosságra fognak vonatkozni, egyrészt azért, mert hisz nem magyarajku polgártársaink túlnyomó része épen falusi lakos, de másrészt azért is, mert hiszen tulaj donképen nemzetiségi mozgalomról, egyes jelentéktelen eseteket kivéve, nálunk városokban, hála Istennek, szó sincs és szó sem lehet. A vita folyamán t. képviselőtársaim közül már többen felemlítették a gazdasági kérdések fontosságát a nemzetiségi kérdések megítélése tekintetéből. Én azt hiszem, hogy mindannyian, alak a nép lelki világát közvetlen érintkezésből ismerjük, megerősíthetjük azt a tényt, hogy a gazdasági jólét képezi a nagy néprétegek vágyakozását, még pedig nemzetiségi külömbség nélkül. (Igaz ! ügy van ! a jobboldalon és a közéven.) E jólét birtokában bizonyos nyugvópontra helyezkednek a kedélyek s az egyáltalában elérhető megelégedés érzete tölti el a lelkeket és talán csak másodsorban, a megelégedés következményeként jelentkezik a szellemi táplálék utáni szükséglet és a magasabb műveltség megszerzésére irányuló törekvés. És hogy ez igy van, t, képviselőház, erre elég bizonyíték a külföld példája is. Hiszen mindenütt a világon gazdasági keretekben és gazdasági akcziók kapcsán jelentkezik a nemzetiségi agitáczió és talán csak ezen az utón képes fokozni és lentartani érvényesülését. Ha ez áll, akkor kétségtelen, hogy nem egyedül az olcsó, jó és pártatlan igazságszolgáltatás és a lakossággal szemben jóindulattal viselkedő közigazgatás egyedüli orvosszere a nemzetiségi kérdésnek, de talán ezzel karöltve épen olyan fontos a gazdasági fejlődés és haladás is. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Ha ez igy van, akkor nagyon valószínű, hogy áll az a tétel is, hogy viszont semmi esetre sem lehet a nemzetiségi kérdésnek orvosszere a lüktető élet által túlhaladott 1868. évi XLIV. t.-cz. végrehajtása. Mert hiszen hogy áll ez a kerdes ? Mint a ministerelnök ur igen helyesen kifejtette, nálunk ma minden falusi ember nemzetiségi külö:bség nélkül a birói ítélet, végzés megmagyarázására szorul, anyanyelvére való tekintet nélkül és nem az érdekli a falusi embert, hogy fizetett ügyvédje mily nyelven adta be kérvényét, nem az érdekli, hogy a biró milyen nyelven fogalmazta meg az ítéletet, vagy annak indokolását, hanem tisztán az a körülmény bír rá nézve fontossággal, vájjon igazat adott-e neki, helyt adott-e keresetének, vagy elutasította őt, egyáltalán, hogy panaszát, védekezését ítélkezés tárgyává tegyék és megmagyarázzák a neki szóló Ítéletet. Nem irott törvényekben, de inkább a lelkekben, a szivekben kell tehát keresnünk a megértést és eliminálnunk lelkeínkből, egyúttal adminisztratív intézkedések utján, az állami gépezetben mindazt, ami akadálya a megértésnek, ami közeledés helyett távolodásra vezet. Mindazon intézkedések, amelyeket a t. ministerelnök ur elsősorban magyar érdekből kilátásba helyezett, már kevés kivétellel az ország igen sok részében átmentek az életbe ; igy például a keleti tótság lakta vidékeken is ; és talán sokban ezeknek tulaj donitható, hogy minden agitáczió és minden izgatás daczára az ottani lakosság túlnyomó része még ma is büszkén vallja magát magyar állampolgárnak. (Ugy van ! a jobboldalon.) És itt legyen szabad gróf Apponyi Albert t. képviselő urnak január 14-én tartott beszédjére kitérnem és rámutatnom azon tévedésére, mintha nálunk a nagy tömegeket, a naczionalista eszmék lelkesítenék. Jöjjünk tisztába azzal, hogy nálunk, hála Istennek, a nagy tömegeknél nemzetiségi agitátorok nélkül nem lenne nemzetiségi kérdés, és azt hiszem,hogy mindannyian, akik bizalmas, sürü érintkezésben voltunk a legalsóbb néprétegekkel és ezerszámra hallgattuk meg panaszait, megállapíthatjuk, hogy ezen panaszok, még a legtávolabb összefüggésben sem voltak azon faji érzéssel, amelyet gróf Apponyi Albert t. képviselő ur január 14-iki beszédében a megértés áthághatatlan akadályaként állított oda. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) En elismerem a faji összetartozandóságban rejlő nagy erőt; elismerem, hogy sok okos ember ennek a nagy erőnek értékelését túlzásba viszi, innen is onnan is, de meggyőződésem, hogy el kell következnie a higgadt megfontolás korának, amikor igenis meg kell győződnünk arról, hogy az a megértés, amelyet a ministerelnök ur megkisérlett, szükséges dolog, és hogy minden lelkiismeretes embernek kell tennie a kötelességét, hogy a megértés mielőbb valóban bekövetkezzék. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Nem tehetek róla t. ház, de azt hiszem, hogy a nemzetiségi kérdést tulajdonképen mindnyájan fekete színben látjuk és feketén ítéljük meg. Nem foglalkoztunk a kellő alapossággal ezzel a kérdéssel; nem vettük fel a küzdelmet ott, a porondon, ahol talán nem mindig az önzetlen fajszeretet volt az agitátorok irányitója és akeziójuk rugója. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) De meggyőződésem, hogy ha a