Képviselőházi napló, 1910. XXIII. kötet • 1914. márczius 13–április 21.

Ülésnapok - 1910-522

522. országos ülés IWt márczius 17-én, kedden. 69 radikalizmust állithattunk-e fel, amely Erdélyt koczkáztatta volna ? Elhiszi-e azt, akár a minis­terelnök ur, akár bárki más, hogy bennünk ilyen radikalizmus élt volna. (Igaz! Ugy van! bal­felöl.) Nem, t. liáz, — hiába tereli ide a dolgot a ministerelnök ur — bennünk élt a nemzeti élet olyan megerősítésének a vágya, hogy ne csak a ministerelnök úrral szemben, hanem mindenkivel szemben, aki rá akart volna törni Magyarország alkotmányára, hogy azokkal szemben védbástyákat emeljünk, hogy nemzeti erőt teremtsünk alkotmányunkban. Ez volt a mi radikalizmusunk, amelylyel a ministerelnök ur szembeszállott (Helyeslés bal­felöl.) Neki nem kell egy ilyen, mondjuk köz­nyelven : tiszta magyar alkotmány, amely sem Bécs előtt, sem annak közege előtt meg nem nyitja az utat, hanem a nemzeti uralomnak akar szentelt hajlékot felállítani. Az ilyen al­kotmány neki nem kell; azért nem kellett neki olyan választói jog sem, amely által nincs biz­tosítva az, hogy megvesztegetéssel, terrorral, hozzáféréssel, az osztrák katona'ság megszállásá­val nyerjen szentesítést a mindenkori többség­nek az uralma. így állunk a radikalizmusnak a kérdésével. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) A másik az a parlamenti anarchiával szem­ben való örökös védekezés. A parlamenti anarchia örökösen szerepel a repertoáron; ötször, tízszer, tizenötször emlegette a ministerelnök ur a par­lamenti anarchiát. Mi ellen kellett nekünk azt a hires »parlamenti anarchiát« használni? Ugyebár mi egyes-egyedül hosszú időn keresztül katonai kérdéseknek durva előtérbe helyezésével szemben használtuk azokat a jogo­kat, amelyeket bölcsebb politikusok raktak le ami alkotmányunkban (Igaz! Ugy van! a bal­és a szélsöbaloldahn.) és amelyeket ők kitépni nem engedtek hosszú évtizedeken keresztül, alkotmányunkról pedig ők is bírtak a magyar állam követelményei iránt annyi érzékkel, mint a ministerelnök ur. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) És szembehelyezkedtünk ez ellen miért? Azért, hogy azokat a mérhetlen nagy katonai követe­léseket először is, ami nemzeti erőnk mérvéhez képest redukáljuk, leszállítsuk, továbbá, hogy a nemzetiségekkel szemben is egy kis tá­maszt nyerjünk a katonaság nemzeti szerve­zetében. Hiszen nemcsak azért él egy nemzet a XX. században a földön, hogy feltétlen jiarancs előtt meghajoljon. Vannak nemzeti jogok is, állami jogok. Ha tehát katonai téren ezekből csak egy morzsányi részt keresztül akarunk vinni, hát ezért szembe kell szállani ezzel a küzdelemmel, össze kell törni az alkotmányt, katonaságot kell ezért ideállítani? Ez jogosult és helyes dolog? Tapsokat aratni gyönyörűség. Nincs nagyobb szellemi gyönyör és nem lehet, mint amikor a művész fellép és ami jő az ő lelkéből, alkotó képességéből, azt mind a közönség elé tárja. Az ő nagy alkotásának sikere visszatükröződik azután abban a mámorban, a lelkesedésben és tetszésben, amelyet kivált a lelkekből. De mi ehhez képest az, amikor festett alakkal odaállnak fals hangon, kopott gesztussal és mégis meg­jelenik a taps, a klakk intézményének pénzen behozott emberei megjelennek és oly tapsot végeznek, hogy rengenek a falak, és a jóizlésü közönség jtisszegésre kényszerül. A politikai életnek is lehetnek ily intézményei, amikor ide­állítják a pénzen felfogadott klakkot . . . (ügy van! Ugy van! Taps a bal- és a szélsöbaloldahn.) Elnök (ismételten csenget) : Figyelmeztetem a t. képviselő urat, ne tessék sértő kifejezéseket használni, mert a házszabályok 214. §-a ezt tiltja. Szíveskedjék ily kifejezésektől tartózkodni. (Helyeslés jobbfelöl.) Ábrahám Dezső: Még ha igazak is ? (Zaj.) Kún Béla: Bírói ítélet! Ábrahám Dezső: Politikai Márta-egylet! Egy hang (balfelöl) : Akinek nem inge, ne vegye magára! Holló Lajos: Azt nem lehet ugyanazon mérték alá helyezni. Ha a t. ministerelnök ur a politikai életben őszinte tapsot akart volna kiérdemelni, és nem egyszerűen a Jeszenszky­féle mandátum-elhelyező intézet tapsait akarta volna magának megszerezni, (Mozgás és derült­ség a bal- és a szélsöbaloldahn.) akkor föl kel­lett volna vennie a harezot azon a téren, ahol fegyver áll fegyver ellen, politikus poli­tikus ellen, férfi férfi ellen. Föl lehetett volna vennie a harezot Krístóffy ellen, azon nemzet­ellenes vállalkozás ellen, amely miatt harezban állott az egész nemzet, de nagy sajnálatunkra nélkülöznünk kellett a t. ministerelnök urat abban az időben, mert nem tartotta e küzdel­met móltónak az ő egyéniségéhez Azután, ha nem tetszett neki, mondjuk, a nemzeti alapon álló pártok kormányzása, a koa­liczió, állott volna velünk szembe. Mondta volna meg pl., hogy nekem nem kell az olyan szabad választás, a hol az urak seramit sem köl­tenek, egyetlen hajdút sem kell mozgósítani, nekem olyan választás kell, ahol fegyvert lehet használni és más ily eszközökkel kell dolgozni. Hiszen ez jó terrénum, jó plattform lett volna. Mondhatta volna, hogy neki nem kell az, amit mi nemzetünk érdekében gyönyörrel tettünk, hogy menjünk előre a haladás terén, gazdasági téren, erősítsük az országot politikai téren. Mindezzel szembehelyezkedhetett volna. De ő arra az álláspontra helyezkedett, hogy aklor fogja a politikai küzdelmet felvenni, mikor majd a választásoknál az osztrák határról, nem tu­dom, öt-hat hadtest száll át még az itteniek­nek segítségére, ha a minden oldalról összeszedett milliókat a harcz küzdelmébe beviheti, ha kímé­letlenséget tanúsíthat egyesekkel szemben is. Elvégre a politikai lelkiismeret tág teré­hez tartozik az is, hogy egyéni exisztencziákat tönkre lehet tenni a politikai hatalom czél­jaira. Más ember ettől visszariad, visszatánto-

Next

/
Thumbnails
Contents