Képviselőházi napló, 1910. XXIII. kötet • 1914. márczius 13–április 21.

Ülésnapok - 1910-522

70 522. országos ülés 191k märczius 17-én, kedden. rodik. De mondom, csak a politikai lelkiismeret kérdése az, ha valaki azt sem tartja kizártnak, azt is használatba veszi, hogy magyar honfi­társakkal szemben az erőszak és terror eszkö­zeit használja. A fegyvertár minősége szerint változik ez. Lehet, hogy valaki ekként gondolkodik: meg­nézem, hogy fegyvertáramban milyen eszközök vannak? Azt látom, hogy vannak a hatalom megszerzésének fegyverei és vannak a hatalom megtartásának fegyverei. Mindezek pedig arra vannak bazirozódva, hogy hogyan lehet felfelé tetsző politikát folytatni és hogyan lehet lefelő egy erőszakos politikának irányát követni. De ezek jók lehetnek a hatalom megszerzésére, de nem orvosszerek a nemzeti veszedelem elhárítá­sára, még ha a ministerelnök ur ezerszer feláll is és itt elmenydörgi, hogyan mentette meg az országot, hogyan mentette meg az erdélyieket a gróf Bethlen István-féle uraktól, hogyan men­tette meg az országot a radikalizmustól, hogyan mentette meg tőlünk, kik ezen országban a ka­tonai követelések túlzásai ellen szerény gátakat emeltünk. (Igaz! Ugy van! hal felől.) Mi csak, ismételem, azon biztosítékokat használtuk fel, melyeket bölcs elődök raktak le és a nemzeti Összetartás erejénél fogva már-már czélt is ér­tünk azon terrénumon, amely eddig ridegen el volt zárva a nemzeti élet elől. Ezek nem orvosszerei a nemzetiségekkel való kibékülésnek. A nemzetiségekkel való kibé­külésnek orvosszereit ott kell találni a jog és igazság talaján, a nemzeti jogok és alkotmány megerősítése talaján. Erre mi segitségül hívjuk igen t. nemzetiségi honfitársainkat is. Tes­sék odaállni a magyar nemzeti álláspont mellé! Az nem szép dolog: a jogokból, az egyenlőség­ből kivenni a maguk részét, de azután az udvari jtolitikának szolgálatába szegődve, csak azt nézni, hogy ki nyer felülről a hatalomnak tetsző meg­bízatást. Es ha észreveszik, hogy az a megbíza­tás a hatalomnak ellenére van, akkor már vissza­húzódnak; sőt a nemzeti kormányzás idején itt ellenállást is fejtettek ki. De rögtön megszűnik az ő ellenállásuk, ha jogokat tipornak, csendőr­rel jönnek a választásra s akkor ők rögtön oda­állnak az erőszak oldalára. Erre hívjuk mi fel a nemzetiségiek figyel­mét. Mi készséggel elismerjük az igazaikat. A magyar nemzet soha ellenük gyűlölséggel el­telve nem volt, megosztotta szabadságának hir­tokállományát mindenkivel e hazában. De jöjje­nek egyszer a magyar álláspont támogatására is! Miért kell nekik örökké a nemzeti álláspont ellen, a bécsi, politika cselszövései által vezetve, bennünket magunkra hagyva egyszerűen csak tétlenül nézni küzdelmeinket?! Velünk a nem­zeti alapon álló pártokkal szövetkezve, együtt élve, egy gondolkodásban építsük ki és védel­mezzük meg az állam minden rangú, minden fajú, minden nyelvű polgárának jogait, szabad­ságát, anyagi érdekeit! így építhetjük ki a nemzetiségi békét is és nem azzal, hogy kicsinyeskedve külpolitikai és másféle nyomásokra hallgatunk. Hiszen, ha ilyenek irányadók lehetnek, akkor ezen erőnyo­mások nem szűnnek meg. Ha egyszer egy Czernin így nyilatkozik, máskor más fog igy nyilatkozni és ha a magyar ministerelnöknél mindenik csak meghajlásra és támogatásra talál, akkor ne higyje senki, hogy ezek ismétlődni és fokozódni nem fognak. Igenis fognak, még pedig fokozott erővel ismétlődni, épen azért, mert hiszen egyszer már eredményt értek el. (igaz! Ugy van! balfelöl.) Ezért ítéljük el mi az ilyen kedvezgető, kicsinyeskedő politikát. Ehelyett követeljük, hogy rátérjünk azon igazi útra, melyet a magyar nem­zet a szabadságok kiküzdésénél, a jogok meg­osztásánál mindig követett a múltban és követnie kell a jövőben is. Nem fogadom el a t. minis­terelnök ur válaszát. (Élénk helyeslés és taps a baloldalon, a szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Az ülést egy órára felfüggesztem. (Szünet után.) (Az, elnöki széket Szász Károly foglalja el.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Ki a következő szónok? Szász Pál jegyző: Kállay Tamás! Kállay Tamás: T. ház ! Méltóztassék nekem megengedni, hogy a szóbanforgó kérdéshez én is pár rövid megjegyzést tegyek. (Halljuk! Halljuk !) Az előttem felszólalt Holló Lajos t. kép­viselőtársam beszédével nem foglalkozhatom hosszasabban; sem szónoki készségem, sem ebben a tárgyban tudásom nem engedi meg, hogy ilyen nagyszabású beszédnek minden egyes részletébe belemélyedjem, azzal tüzetesebben foglalkozzam, de két megjegyzést mégis tennék a t. kéjjviselö ur beszédére. Először is örömmel veszem tudomásul, hogy ő gróf Tisza István ministerelnök urnak el­ismeréssel adózik azért, amiért ezt a kérdést ide a ház elé hozta. A második dolog, amire rá kívánok mu­tatni, — s amit nem helyeslek — az, hogy ebben a házban hosszú történeti fejtegetések alapján igyekezett több szónok kimutatni az ellentéteket a románság és a magyarság között a múltban és a jelenben. Én azt hiszem, hogy amikor ezt a kérdést olyan komoly tényező vetette fel, mint a mi­nisterelnök ur, ő csak a jelennek eseményeivel s körülményeivel akart számolni, leginkább azonban a jövőnek helyes megoldását r tüzte ki czéljául. (Ügy van! a jobboldalon.) En tehát az ellentéteknek olyan felemlitését, amely — mondjuk — a faji gyűlöletet vagy faji elkese­redést még nagyobbra emeli, a megegyezést még nehezebbé teszi, a vita mai stádiumában helyes­nek nem tartom. (Helyeslés a jobboldalon.)

Next

/
Thumbnails
Contents