Képviselőházi napló, 1910. XXIII. kötet • 1914. márczius 13–április 21.

Ülésnapok - 1910-521

t>21. országos illés i9íi márczius 13-án, pénteken. •:ss (peuple hongrois) össznevezet alatt értetnek. Ezen elnevezés »magyarországi« (hongrois) azért fog használtatni, nehogy a magyar (magyaré) nemzetiség ebből különös hasznot vonhasson vagy befolyást vezethessen le.« (TJgy van! a középen.) »2. A megyékben, községekben és városokban azon nemzetiség tekintendő uralkodónak, mely abszolúte, vagy viszonylagos többségben van.« A többivel már nem fárasztom a t. képviselőházat, azonban azt hiszem, ez a czitátum is elegendő annak a megvilágítására, hogy a nagy függetlenségi pártiak, akik diszei voltak a függetlenségi pártnak, nem voltak annyira kényesek, mint az utódaik, mint a mai függetlenségi párt, amely azt mondja, hogy a zászlajára a demokrácziát irta és ennek daczára fájdalommal kellett hallanunk, ha jól emlékszem, Héderváry Lehel szájából, hogy hiszen a Hieronymi-féle rendelet most is érvényben van. Szégyenkezve kellett hallanunk gróf Tisza István ajkáról a védelmet, hogy ez csak papiroson lehet és nagyon sajnálom, hogy aki a demokráczia szent nevében indul a hadjáratba, azt mondja, hogy a legszentebb jogok az egyesülés, társulás, politikai párttá való alakulás egy egyszerű ministeri rendelet önkényétől függ, elegendő egy ministeri rendelet, hogy eltörüljön népeket, letörüljön politikai szervezeteket. T. képviselőház! Ez minket igen bánt. Programmunk történetét röviden vázolva, igazoltam, hogy mi, mint román nemzeti párt, mindig szerepeltünk és hol a Deák-párttal, hol a függetlenségi párttal szövetkezve küzdöttünk. Tartozom a történelmi hűségnek annak megemlítésével, hogy, mikor zászlót -bontottunk, akkor, mint egészen uj emberek, nagyon természetesen, a parlamenti szokások tekintetében is útmutatást kértünk. Akkor azt tanácsolták nekünk, hogy, amint illik, udvariasan jelentsük be a megalakulást. Be is jelentettük és az akkor kisebbségben levő szabadelvű párt elnöke, báró Podmaniczky Frigyes, igen szíves hangú levélben vette ezt tudomásul. A későbbi koalicziónak a magva, azok, akik akkor egészen uj jegyben jutottak többségre, nem akartak rólunk tudomást venni, mindaddig, amíg egy parlamenti beszédben el nem szólta magát az akkori ministerelnök ur, Wekerle Sándor, aki, amikor a velünk való méltánytalanságot szemére hánytuk, az mondotta: Én abban a meggyőződésben vagyok: cogito ergo sum. Nem helyezkedhetem arra az álláspontra, hogy, aki itt van, az nem létezik. Mivel ők itt vannak, párttá alakulva, feltétlenül léteznek. Később azután a t. koalicziótól is kaptunk meghívást. Meglehet, hogy Kossuth Ferencz elfelejti, de én nem hiszem, hogy ezt a levelét is akkor irta, amikor nagyon sok levelet tettek elibe és nem nézte meg a czimzést. Amikor feloszlatás előtt állott a ház, mielőtt még a Pabritius-féle események bekövetkeztek volna, KÉPVII. NAPLÓ. 1910—1915. XXIII. KÖTET. meginvitálta elnökünket, hogy közösen működjünk közre az alkotmány megmentésére. Akkor is mint párthoz fordult hozzánk. Nem azért hozom fel ezeket, mintha nagyon bántana, hogy az urak nem akarnak pártnak elismerni. Hiszen szinte nevetséges a mai világban, amikor az állam egészen más lendületet vesz, egészen kiragadta magát a régi formulákból, az emberek gondolkodásmódja megváltozott, mikor annyi sok minden kérdés vár megoldásra, akkor mi egy ilyen kicsinyes theorián akadjunk fenn és erkölcsi bizonyítványt kérjünk a pártoktól. Ahogy az urak összeállottak, nem is tudnám, hogy vihetnők ezt keresztül. Mert a demokraták bizonyára akczeptálnának minket, de már azt neben hiszem, hogy a néppárt is akczeptálna. Ilyen körülmények között, t. képviselőház, szinte megdöbbenéssel vettem észre, hogy minden egyes ellenzéki szónok azon kezdi, hogy hogyan állhatott szóba a ministerelnök ur egy ilyen tényezővel. Mi, t. képviselőház, nem arrogálunk magunknak olyan nagy jelentőséget, mert hiába dicsekszem itt azzal, hogy hány millió áll a hátam mögött, ha nem igaz. De talán érzik, hogy annak a nagy tömegnek, amely kint van, a hivatott képviselői mégis itt vannak. És talán érezte Tisza is, hogy komoly faktorokkal áll szóba, mert annyira komoly embernek tartom, hogy egyetlen perczét sem szokta haszontalan dolgokra fecsérelni, tehát tudta, hogy olyanokkal áll szóba, akikhez szólva ezáltal szól népükhez. Ezekután bátor vagyok áttérni gróf Tisza István válaszára és megmagyarázni röviden, hogy miért nem elégített ki minket az ő válasza (Halljak! Halljuk!) Amint voltam bátor felolvasni, kifejtette gróf Tisza István, hogy két politikai természetű konkrét kívánság mutatkozott. Az egyik az, hogy bizonyos garancziák nyújtassanak arra, bogy az országnak túlnyomólag románlakta vidékein román tisztviselők fognak alkalmaztatni, a másik pedig, hogy bizonyos garancziákat kapjanak arra, hogy nagyobb számú választókerületekben a választók túlnyomó többsége román lesz. T. képviselőház! A tárgyalásokból és különösen gróf Tisza István kijelentéseiből önök meggyőződhettek arról, hogy mi nem mandátumokat akartunk, mi nem hajszoltunk mandátumokat. Mi csak az igazságot, az abszolút igazságot akartuk, amelyben semmi kedvezés ne legyen, kértük, hogy amint az Isten bennünket geografiailag elhelyezett, maradjanak meg igy a mi _ kerületeink és ugy állapíttassanak meg, ahogy megfelelnek geográfiai fekvésünknek. Mi nem kívántuk azt, hogy ugy kerekítsék ki, hogy mindenütt mi legyünk többségben, mert az a kikerekités nem a mi javunkra megy, mindaz, ami kikerekittetett, hátrányunkra van, mert megállajúttatott — amint méltóztatnak emlékezni — a kerületek beosztásáról szóló törvény5