Képviselőházi napló, 1910. XXIII. kötet • 1914. márczius 13–április 21.

Ülésnapok - 1910-521

34 5SJ. országos ülés 19U javaslat tárgyalása folyamán, hogy itt különösen a székelység és egyes magyar szigetek voltak azok, amelyeket különösen favorizáltak. Nagyon helyesen mondja Désy t. képviselőtársam és mi is azon az állásponton vagyunk, tessék a természetes állapotot, ahogy vagyunk, megtartani, tessék egyenlő mértéket alkalmazni és meg vagyunk elégedve. Hogy mandátumokat nem akartunk biztosítani magunknak, azt hiszem, ez a kérdés is eléggé meg van világítva. Hogy mi az anyagi választójogi törvénynyel nem voltunk megelégedve, engedje meg a t. ellenzék, hogy megállapítsam azt a tényt, miszerint az anyagi választói jog ellen kizárólag ezen padokról . . . Giesswein Sándor: Nem igaz ! Pop Cs. István : Az egyesült ellenzéket értem, amelynek méltóságod nem tagja. Az egyesült ellenzék nem vett részt a vitában, mi voltunk, akik résztvettünk és szerény tehetségünkből küzdöttünk. Mi vagyunk ellenesei és ma is kijelentjük, hogy nem vagyunk megelégedve, ma is kijelentjük, hogy demokratikus választójogot akarunk és követelünk, mi vagyunk, akik ezt minden alkalommal megmondjuk. Gróf Tisza Istvánnak egy törvényjavaslatot is átadtunk, amely itt fekszik a ház asztalán. Minket tehát népünk előtt ezen a czimen befeketíteni nem lehet, de nem is volna méltányos. T. képviselőház ! Fontos ez a kérdés annyiban, mert összefüggésben van a programmváltoztatással. Mit akartunk mi azáltal, hogy jogaink biztosíttassanak az anyagi választói jogban és a kerületek beosztásaiban? Azt, hogy biztosittassék politikai befolyásunk és érvényesülésünk. Ha ez bármilyen mértékben is biztosíttatik, akkor nagyon természetesen lehet beszélni programmváltoztatásról. (Ugy van! a középen.) Mi ezt őszintén megmondottuk a ministerelnök urnak és — méltóztassék az ő szavait elolvasni — a ministerelnök ur méltányolja is álláspontunkat, mert igen természetesen lehetetlen nekünk beadni a dereKúnkat akkor, mikor magának a ministerelnök urnak kijelentései szerint is a maival szemben rosszabb állapot teremtetett volna reánk nézve, (Ugy van! a középen.) A mi a tisztviselők alkalmazását illeti, itt azonnal meg lehet érteni a ministerelnök ur álláspontját, ha összefüggésbe hozzuk azt azon kijelentésével, hogy a nemzetiségi törvénynek még azok a szakaszai is, amelyek más törvények által nincsenek hatályon kivül helyezve, nem hajthatók végre és nem is hajlandó azokat végrehajtani, részben azért, mert elavultak, obszolétekké váltak, részben pedig azért, mert a mai közigazgatási állapotokkal össze nem egyeztethetők. T. ház! Bátor vagyok immorálni ennél a tételnél és mindenekelőtt nagy sajnálatomnak adok kifejezést azon kijelentések felett, amelyek a ministerelnök ur és Berzeviczy Albert t. képviselőtársam részéről elhangzottak. Gróf Tisza István nem habozott többször kimárcíius 13-án, péntekén. jelenteni az Apponyi-féle iskolai törvényre vonatkozólag, hogy mivel a törvény törvény, ő azt feltétlenül végre fogja hajtani. Ipsissima verba ; ezt mondotta. Én azt hiszem, hogy a nemzetiségi törvényre is áll ugyanez az elv, hogy törvény törvény: végre kell hajtani. (Igaz! ügy van! a középen.) És e tekintetben legyen szabad felemlítenem, hogy nagyon tévesen és a románsággal szemben igazságtalanul indokolja a ministerelnök ur a nemzetiségi törvény végre nem hajtását. Mindenekelőtt megállapítom, hogy ez a törvény nem volt őszinte. Ennek a törvénynek intézkedései, amelyre vonatkozólag kijelentették, hogy tartalmuk inkább deklaratorius, mint imperativ természetű s ahol imperativ, ott is nyitott ajtót hagy a lehetőségeknek, nem volt őszinte alkotás és végrehajtását sohasem is akarták őszintén. Hiszen e törvény keletkezése után két évvel, 1870ben a köztörvényhatóságokról szóló törvényben életbeléptetik a virilizmust, ami a nemzetiségeknek a törvényhatóságokban való érvényesülését teljesen illuzoriussá tette és teszi. Nem a románság magatartása okozta ennek a törvénynek végre nem hajtását, hiszen a románok azon része, amely nem volt. megelégedve ezzel a törvénynyel, passzivitásba ment át és reábízta a többiekre a munka folytatását. De nagyon természetes, hogy azok közül sokan folytatták, mert már 1874-ben annyi román közjegyző lett kinevezve, mint soha azóta; 40 év alatt nem lett együttesen annyi kinevezve, mint akkor, nagyon természetes, hogy azok le lettek kenyerezve s így ez a különben is rendkívül kis intelligencziában maradt nép passzivitásra volt kárhoztatva. Nem ia történt akkor semmi esemény. Hiszen Tisza Kálmán ministerelnöksége alatt tartottunk mi Szebenben nemzetgyűléseket, képviselve volt ott a hatóság, határozatot is hoztunk és ő megtűrte ezt, mert nagyon szerették, hogy abban az időben passzivitásban voltunk. Nem voltak ott égbekiáltó dolgok és nem követett el a román intelligenczia, még kevésbbé a román nép oly tényeket, oly dolgokat, amelyeknek az lehetett volna a követezménye, hogy ez a törvény végre ne hajtassék, de nem volt meg a komoly szándék és ez megboszszulta magát. Mert, t. képviselőház, igaz ugyan, hogy az agitáczió megmaradt s odáig jutott, hogy a komité a vádlottak padjára került, de ez csak üldöztetés volt. Hallották itt t. képviselőtársaim és gróf Bethlen István szavaiból megállapíthatták, hogy akkor is törhetetlenek maradtak a komité tagjai és inkább választották a börtönt, mintsem azokat a kegyeket, amelyeket nekik felajánlottak, mert akkor is személyi kérdésekkel, személyi előnyökkel akarták a dolgot elintézni, nem pedig intézményszerüleg és a népnek adandó jogokkal. (Igaz ! JJgy van ! a középen.) Én azt hiszem, hogy gróf Tisza István ministerelnök ur igen tévedett akkor, amidőn azt mondotta, hogy ennek a törvénynek végrehajtása magyar szempontból öngyilkosság.