Képviselőházi napló, 1910. XXIII. kötet • 1914. márczius 13–április 21.

Ülésnapok - 1910-521

26 521. országos ülés 1914- márczius 13-án, pénteken. hűséges polgárai, azzal, ka a magyar nemzet akcziójának képességét fokozzák, a független Romániának teszik a legjobb szolgálatot. (Helyeslés a jobboldalon.) Ez az igazi romén politika, ez az igazi naczionalista politika, amelyet nekik követniök kell, ha a múltnak fébeértései és a jelennek bizonyos súrlódásai tiszta belátásukat el nem homályosították ! És hogy ez az évszázados félreértésekből és szenvedésekből alakult homály egy csapásra nem tud eloszlani, azt nem vonom kétségbe. Nem most, de a megbeszélések folyamán ismételve mondtam, hogy egészen bizonytalannak tartom azok sikerét, de dolgozom rajta egész odaadással, dolgozom abban a tudatban, hogy ha most nem érek is el közvetlen sikert, előkészitem a végleges megértés írtját. (Elénk helyeslés és taps a jobboldalon és a közéfen.) Mikor ezt teszem, akkor nem érhet engem joggal az a vád, hogy ezen eszmecserék által, hogy ezen törekvésem által a magyarság rovására tolom el az ország keleti részében az erőviszonyokat. Én kérdem a t. képviselő úrtól, hol, micsoda poziczióját adtam én fel a magyarságnak? Hol, micsoda erőforrása a magyarságnak dugult be ezen megbeszélések folytán és azon akczió folytán, melyet a kormány tovább fog folytatni? Én azt hiszem sehol sem. Gyengülés nem éri a magyar pozicziót, ellenben azt hiszem erősbödik a magyar poziczió az által, hogy ha gyengítem hevében, szenvedélyességében, szertelenségeiben és általánosságban azt a naczionalista irányzatot, amely fájdalom ma még épen az erdélyi románság legnagyobb részét magával ragadja. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) T. képviselő ur, miért annyival kedvezőbb a magyarság helyzete azokban a régi, Erdélyhez nem tartozó megyékben, amelyeknek túlnyomó többsége nem magyar? Azért, mert ott a magyarság tudott már a múltban — ezek történelmi előzmények, ez nem szemrehányás, csak konstatálása a tényeknek — vonzerőt gyakorolni, magához tudta vonni a nem magyarajku polgárok tetemes részét és a naczionalista irány izolálva lett és a nem magyarajku polgárság csak egy részére támaszkodott. Ha el lehet érni Erdélyben is azt, hogy mérséklődik az az irány, hogy elsimulnak az ellentétek, hogy objektívebb felfogás kezdi a szenvedély helyét elfoglalni és ezáltal eléretik a románság közeledése általában és ez a békülékeny és hazafiasán gondolkodó románság, mely higyjék meg nagy számban van Erdélyben és csak a terrortól nem mer nyilatkozni, felszabadul a terror alól: nyugodt lélekkel mondhatom, hogy ezzel nem gyengítettük, hanem erősítettük a magyarság ügyét. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Ebben a hitben kérem a t. ház támogatását azon politikai irány .számára, amelyet, míg felelősségteljes állásunkban vagyunk, teljes odaadással, fáradságot nem ismerve, konzekvensen kiyánunk folytatni. (Hosszantartó élénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon és a középen. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Az ülést egy órára felfüggesztem. (Szünet vián.) Elnök : A felfüggesztett ülést újból megnyitom. Ki a következő szónok ? Mihályi Péter jegyző: Pop Cs. István! Pop Cs. István : T. képviselőház ! Megvallom őszintén, igen nehéz helyzetben vagyok, amidőn a sorrend ugy hozta magával, hogy közvetlenül a ministerelnök után kell felszólalnom. Különösen az a körülmény aggaszt némileg, hogy az ő szónoklatának és talán a szivekhez intézett szavainak varázsa alatt ne befolyásoltassam valamiképen magamat én is és — mondom — kényszerhelyzetben vagyok, mert nagyon kell vigyáznom arra, hogy kizárólag az ész vezessen és nem az érzelmek, mert megvallom őszintén, meg vagyok róla g)*őződve, hogy gróf Tisza István mindenekelőtt, de mindenekelőtt magyar . . . (Igaz! Ugy van I Elénk éljenzés jobbfelől.) Polónyi Géza: Mungó biz az ! (Derültség bal felől.) Pop Cs. István : ... és nem kiméi áldozatot, ha meg tud nyerni — amint ő monda — ellenfeleket. Amióta megindult a román nemzeti komité és gróf Tisza István között az eszmecsere, ezzel egyidejűleg az országban is egy nagy agitáczió fejlődött ki. Különösen az ellenzéki lapok, de nemkülönben ellenzéki képviselők is mindent felhasználtak, hogy oly színben, oly alakban állítsák be ezt a tárgyalást egyrészről, mintha mi, a román nemzeti párt politikájának azok a szerény intézői, személyes érdekeket hajhászva (Ellenmondások a szélsőbaloldalon.) fel akarjuk áldozni nemcsak népünk érdekeit, hanem azt a demokrácziát is, amely a mi politikánk sarkköve volt kezdettől fogva és az mai napig is. A másik oldalról a ministerelnök ur ellen intéztetett az a vád, hogy ilyen lekenyerezéssel akar magának mandátumot biztosítani, illetve embereket szerezni és ily módon akarja pártját gyarajritani. Megvallom, őszintén : megdöbbentő volt az egyes lapok támadása. De hát ezeket a támadásokat megszoktuk. Még megdöbbentőbb volt, hogy kulturegyletek, amelyeknek magasztos hivatása az volna, hogy a kultúrát terjeszszék, hogy a szeretet jegyében az összetartást, a megértést és a közeledést ápolják, csóvát dobtak a közvéleménybe és olyan terrénumra mentek, — nem kulturális térre, hanem a politikának sikamlós terére — ahová szerény véleményünk szerint egy kulturális intézménynek lépnie nem szabad. Egyetemi tanárok, akiknek hivatása volna a tudomány magasztos ismereteit terjeszteni, az ifjakban a magasztos eszmék iránti lelkesedést ápolni, a gyűlölet fáklyájával mentek törvényhatóságról törvényhatóságra, kultúrintézményről kultúrintézményre, hogy megakadályozzanak egy