Képviselőházi napló, 1910. XXIII. kötet • 1914. márczius 13–április 21.

Ülésnapok - 1910-521

521. országos ülés Í9U márczius 13-án, pénteken. 25 a XVIII. századtól napjainkig a román mozgalomnak czélja, tartalma, jellege mindig ugyanaz maradt és a végén bizonyos pesszimizmussal konstatálja, hogy itt illúzió, naivitás javulást várni, mert hiszen az az eltérés, mely az én, szerinte is helyes teóriám és a román teória közt szerinte fennáll, nem félreértésekből, nem az intézmények fogyatékosságából származik, hanem a faji ösztönöknek, az érzéseknek, a vágyaknak, a történelemnek és a nemzeti ideáloknak ellentétességéből fakad, ezeket tehát nem fogja kiegyenlíteni semmi emberi okoskodás sem. Hát ez végtelen pesszimista felfogás, t. képviselő ur. Én csak örömmel konstatálom, hogy ennek a pesszimista felfogásnak konklúzióját a t. képviselő ur sem vonja le. Mert hiszen ha valaki arról van meggyőződve, hogy ezek az évszázados ellentétek nemcsak évszázadokon át változatlanul fennállottak, hanem olyan mélyen gyökereznek az emberi lélekben, hogy azokat semmiféle okoskodás kiirtani nem fogja, akkor mi következik ebből ? Nem következhet egyéb, mint az irtó háború, mint az, hogy igyekezni kell leigázni, elnyomni, elgyengiteni, tehetetlenné tenni azokat, kik minden körülmények közt kiengesztelhetetlen ellenségeink. Erre a következtetésre nem jut a t. képviselő ur és ezzel talán önkénytelenül önmaga is beismeri azt, hogy ez a történelem-filozófiai álláspont legalább is egyoldalú. Hogy egyoldalú, arra nagyon helyesen mutatott reá Désy Zoltán t. képviselő ur tegnapi felszólalásában, aki talán akaratlanul, de igen mélyreható és igen helyes kritikáját adta ennek a felfogásnak, amidőn rámutatott, hogy az a, román mozgalom, melyet a múltból ismerünk, merőben más valami, mint a mostani, hogy az olyan időben, midőn a rendi alkotmány állott fenn, midőn Erdély három nemzetre volt tagolva s midőn a román faj, mint negyedik nemzet nem érvényesült politikailag, sem egyházi téren nem érvényesülhetett, mert a görög-lteleti egyház nem tartozott az elismert egyházak közé, hogy, mondom, akkor ez a küzdelem az egyenjogúságért való küzdelem volt, amely felvette annak a kornak fogalmait és fegyverzetét és beleilleszkedett annak a kornak keretébe, de amely mint egyenjogúság iránti küzdelem emberileg nagyon is érthető volt. És rámutatott arra, hogy mindez az 1848-iki törvényhozással s az azt teljesen valóságra váltó unióval merőben megváltozik, hogy megvan egyházi és politikai téren az egyenjogúság és hogy most minden küzdelem, amelyet a román nemzetiségi párt még folytat, nem a hiányzó egyenjogúságért való küzdelem, mert hisz ez megvan, hanem olyan jogokért való küzdelem, amelyek nem férnek össze az egységes magyar állam nemzeti jellegével. Tévedés tehát az, hogy a történelemben változatlanul ugyanazzal a mozgalommal állunk szemben századokon át. De, hála Istennek, még nagyobb tévedésnek kell tartanom azt a pesszimizmust, amely az ellentétek kiküszöbölését lehetetlennek tartja. Mert mire tanit minket az emberi KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XXIII. KÖTET. élet? Még nagy nemezeknél is, de kisebb nemzeteknél sokkal hatványozott mértékben, mire tanit egyébre, ha nem arra, hogy a faji ösztönöknek; az érzéseknek, a vágyaknak, a nemzeti ideáloknak sokszor meg kell alkudniok, hogy a végletekig hajtott nemzeti ideálok által felidézett ellentéteket ki lehet és ki is kell alfajoknak küszöbölniök, mert különben nem tudnak a reális élet keretébe beilleszkedni, ellentétbe jutnak a brutális valóság erejével és ez keresztülgázol rajtuk, elsepri őket és a történelem napirendre tér felettük? (Helyeslés a jobboldalon.) Hát mit tanit a mi történelmünk a mohácsi vész óta? Abba a kényszerhelyzetbe jutottunk, hogy előbb a török hódoltság, később más konstellácziók folytán csak egy európai nagyhatalom keretében biztosithatjuk fennállásunkat. Mi egyéb ez, mint a faji ösztönöknek, a nemzeti ideáloknak bizonyos sorompók közé szorítása, arra kényszerítése, hogy keressék meg, találják meg azokat a kereteket, amelyekben biztosithatják magukat, fennállhatnak, de bizonyos végső törekvésekről le kell mondanunk? (TJgy van! jobb felől.) A magyar nemzet három hosszú századon keresztül kereste ezeket a kereteket, ha pedig egy nemzet foglalkozik egy ilyen problémával, az nem Doktorenfrage, az nem teoretikus kérdés, ez a tanulmány a verejtéknek, a vérnek, a szenvedésnek, a nyomorúságnak, a halálnak betűivel van a világtörténelembe beirva. (TJgy van! a jobboldalon.) De három hosszú évszázad kinlódása, erős küzdelme megtalálta ezeket a kereteket. Deák Ferencz nem élt hiába. Azok, akik Deák Ferencz művét támogatták és életében keresztülvitték, nem éltek hiába. Mi ma büszkén mondjuk, hogy meg vagyunk elégedve abban a keretben, amelybe beállított minket a világtörténelmet vezető magasabb hatalom, mert ebben a keretben teljesíthetjük világtörténelmi missziónkat, ebben a keretben fentarthatjuk biztonságunkat és kiépíthetjük a magyar nemzeti állam épületét. És ha mi meg vagyunk elégedve ezzel a kerettel, vájjon nem szabad nekünk ugyanezzel a felhívással fordulnunk e haza nem magyar ajkú polgáraihoz ? Nem szabad-e ezzel a felszólítással fordulnunk épen az olyan erős faji öntudattal biró román polgártársainkhoz ? Legyenek ők tisztában a helyzettel. Az érdekegységet, az érdekazonosságot magyar és román faj között a szláv áradat közepében ők is elismerik. Ez az érdekazonosság kívánja, hogy támogassuk egymást, de ez a kölcsönös támogatás lehetetlen mindaddig, mig ők ennek az ezredéves államnak ezredéves magyar jellegével ki nem békülnek. Nekik is kell az ő ideáljaikat bizonyos pontig korlátolniuk, azt elismerem, de korlátolni oly pontig, a meddig bátran korlátolhatok, mert először is itt ebben a közös hazában megtalálják akkor a szabadságnak, a jognak, a szeretetnek, a jólétnek összes áldásait és megmaradhat nekik az a felemelő öntudat, hogy azzal, ha ennek a hazának