Képviselőházi napló, 1910. XXIII. kötet • 1914. márczius 13–április 21.
Ülésnapok - 1910-521
521. országos ülés 191$ márczius 13-án, pénteken. 23 nemzetiségi párt a maga programmját összhangba hozza a magyar nemzeti politikával, ezt nem találtam volna olyan dolognak, amely meg ne érte volna azt az árt. (Élénk helyeslés'a jobboldalon.) Hát jól van, ez az egy kérdés olyan; ez, mondjuk, ad captandam benevolentiam quasi, mint ellenszolgáltatás állíttatott be, de épen mivel csak ez az egy csekélyebb jelentőségű részletkérdés volt olyan, ez mutatja a legjobban, hogy az egész eszmecsere lényege nem alkudozás, nem a do ut des álláspontja, nem az volt, hogy ott valahogy egy középúton találkozzunk, hanem igenis az volt, hogy én először is igyekeztem a képviselő urakat — vagy nem a képviselő urakat, mert csak egy volt köztük képviselő, de a román nemzetiségi komité megbízottait — meghallgatni; igyekeztem felfogásaikat, óhajtásaikat, állítólagos sérelmeiket megismerni, minden részletkérdést tanulmányoztam, hogy először lássam a kérdést s lássam azt, hogy mit lehet az érdekükben megtenni; másfelől igyekeztem őket megnyugtatni és bennük mindenekelőtt azt az érzést' felkelteni, amelyet remélem, sikerült is felkeltenem, hogy a magyar kormánynál az ország román honpolgárainak minden jogos érdeke, minden méltányos óhajtása és minden sérelme a legjobb akaratú megítélésre talál. És igyekeztem ezen eszmecserék folyamán megérlelni bennük azt a meggyőződést, hogy ők saját érdekükben is akkor járnak el helyesen, ha lemondanak arról a naczionalista politikáról, amely, áruig fentartják, áthághatatlan űrt von köztük és mi közöttünk, — ebben soha félreértés nem foroghatott fenn közöttünk — amelyet ha eliminálnak . . . Holló Lajos: Ha! Gr. Tisza István ministerelnök :. . . amelyet ha kiküszöbölnek, ezzel biztosítják saját maguk részére a békének, az egyetértésnek, a harmóniának, a kölcsönös bizalomnak és a rokonszenvnek áldásait. (Helyeslés jobbfelöl.) Nem arról van szó, hogy konkrét, akár közigazgatási, akár kulturális borravalókat Ígérjek ezért — mondom, az az egy gimnázium kérdése, tegyük fel, hogy ilyennek tűnhetett fel. . . Gr. Bethlen István: Ők is így fogták fel! Gr. Tisza István ministerelnök: Alig hiszem. Gr. Bethlen István: Az ő válaszukból is kitűnik. Gr. Tisza István ministerelnök : Abból abszolúte nem tűnik ki, abból csak az tűnik ki, hogy amit a kormány álláspontjáról elmondottam, illetőleg megtudtak, azt nem találták elegendő oknak programmjuk megváltoztatására. A kérdés mindig e körül forgott. Hiszen az az egész argumentáczió, amelyet a t. képviselő ur „kifejtett, ezen a hamis bázison épült, fel. O azt mondja nekem, hogy elvesztettem a jogezimemet arra, hogy amit helyesnek találtam, azt most utólag megvalósítsam. F.z mind annak a hibás konczepeziónak a következménye. Én sohasem mondtam nekik, hogy mindaz, amit felsoroltam: vallásoktatás, anyanyelv az állami iskoláknál akkor fog megtörténni, ha lemondanak a nemzeti politikáról. Ezeket elmondtam mint a kormány intenczióinak magyarázatát és sohasem azt mondtam, hogy változtassanak programmjukon azért, hogy a kormány ezeket megtegye, hanem azt mondt_nn, hogy változtassanak programmjukon, mert ez az előfeltétele annak, hogy minden jóakarat jjroduktiv legyen, termékeny legyen, gyümölcsöt teremjen, mert addig, amig fennáll a naczionalista programm, addig fennáll a bizalmatlanság, addig fennáll az ellenszenv, addig fenmaradnak a súrlódások; s ezt kiküszöbölni az életből csak akkor fogjuk, ha sikerül programmjukat átalakítani ugy, ahogy azt a nemzeti politikának sarkalatos érdekei megkívánják. (Elénk helyeslés a jobboldalon és a középen.) S ehhez fűztem mindig azt a másik megjegyzésemet is, hogy a naczionalista programm fentartása a legsovinisztább román szempontból is — s erre majd még visszatérek — nem előny, hanem hátrány, nem szolgálja a román — most értem faji szempontból nem az itt lakó románokra, de értem az egész román fajra — a román nemzeti ügyet, ellenkezőleg annak akkor tesznek szolgálatot, ha a teljes lelki egybeforradást a monarchiában lakó román nemzetiség és a magyar nemzet között lehetővé teszik. (Helyeslés jobbfelöl.) Kifelejtettem egy dolgot, méltóztassanak megengedni, hogy itt most beszúrjam: a köztársasági pártra vonatkozólag. Qui bene distinguit, bene docet. A köztársasági párt czélja Magyarországon köztársaság megalapítása, tehát a felséges uralkodóháznak a tróntól való megfosztása, azt hiszem; mert ugyebár köztársaság »mit dem Grossfürsten an der Spitze« még sem képzelhető. (Elénk derültség a jobboldalon.) Polónyi Géza: Dupla lénung, nincs király! (Zaj. Elnök csenget.) Gr. Tisza István ministerelnök: Világos tehát, hogy a köztársasági párt czélja ab ovo a magyar ezredéves alkotmány sarkkövébe, a szentkorona fogalmába ütközik. (Ugy van! Ugy van! jobbfelől.) Egy ilyen párt tehát, ha erre békés eszközökkel törekszik is, semmiféle monarchiában — nézetem szerint — helyesen fenn nem állhat. (Igaz! Ugy van! jobbfelől.) Polónyi Géza: Spanyolországban van! Holló Lajos: Olaszországban van! Gr. Tisza István ministerelnök: Van, de nem helyesen, szerintem. (Zaj.) Elnök: Csendet kérek. Kún Béla: Udvari ebédre is meghívják Spanyolországban! Gr. Tisza István ministerelnök: A román nemzeti párt programmja j>edig szerintem nagyon helytelen; küzdeni is fogok ellene, annak az erdélyi autonómiára vonatkozó része" ellen teljes erővel; de az a programm a magyar állam \
