Képviselőházi napló, 1910. XXIII. kötet • 1914. márczius 13–április 21.

Ülésnapok - 1910-521

521. Országos ülés Í9ií márczws l3-án, pénteken. lü meg kell nyíltan mondani, hogy ez a törvény rendelkezéseibe ütközik. (Helyeslés jobbfelöl.) De jön itt még egy pont, amelyben az van mondva, hogy a tanítás nyelvét a közoktatásügyi minister határozza meg, amennyiben a törvény erről nem rendelkezik. Már most, ha felnyitom az 1868. évi népoktatási törvényt, abból azt konstatálhatom, hogy tulajdonképen az az állami népiskolák nyelvéről rendelkezik. A 80. §. szerint ugyanis az állami népoktatási tanintézeteket a kormány a 23—78. §-okban megszabott módon szervezi. Tehát a 23—78. §-ig menő, a községiiskolákra vonatkozó rendelkezések kiterjednek az állami népiskolákra is. Ezen rendelkezések pedig az 58. §-ban azt mondják, hogy minden növendék a maga anyanyelvén nyeri az oktatást, amennyiben ez a községben divatozó nyelvek egyike. íme, ha mi a nemzetiségi törvény álláspontjára helyezkedünk, az állami népiskolákban a község többsége által beszélt nyelvet kellene tanítási nyelvvé tenni. Azt hiszem, ezt nem tehetjük; nagyon helyes is, hogy nem teszszük. Lett is volna alkalom ezt ujabb törvénynyel rendezni. A Berzeviczy-féle törvényjavaslatba öntudatosan vettük bele azt a rendelkezést és megvallom, nagyon mélyen sajnálom azt, hogy Apponyi Albert t. képviselőtársam ezt a rendelkezést a törvényből kihagyta — kihagyta azért, hogy magának bizonyos latitüdöt tartson fenn e szabályok alól való kivételek engedélyezésére. Ezt a latitüdöt én is helyeslem; ebben egyetértünk. De azt hiszem, ennek helyes módja;, az volt, amelyet mi kontemjdálunk és én nagyon sajnálom, mélyen sajnálom, hogy gróf Apponyi Albert t. képviselő ur nem használta fel ezt az alkalmat arra, hogy a nemzetiségi törvénynek ezt a legflagránsabb sérelmét nem orvosolta, hogy törvénykönyvünkből ezt a rendelkezést ki nem küszöbölte. (Igaz! Ugy van! jobbfelöl.) És méltóztassanak nekem megengedni, hogy ha nekem akkor, mikor gróf Apponyi Albert t. képviselő ur közoktatásügyi politikájával foglalkoztam, bizonyos gúnyos éllel kicsúszott a számon az angyalkákra vonatkozó kifejezés — hát én igazán azt hiszem, nekem talán még sem kell védekeznem azon vád ellen, hogy én az ország czimere iránt kellő tisztelettel nem viseltetem. (Elénk helyeslés. Ugy van! Ugy van! jobbfelöl. 'Mozgás balfelöl. Elnök csenget.) Kern tagadom, jól esett és örömömre szolgált, hogy ugy gróf Bethlen István, mint Désy Zoltán t. képviselő urak méltóságukon alulinak tartották ezt a kérdést szóvá tenni. (Helyeslés és tetszés jobbfelöl.) Ez egyszerűen a számon kicsúszott kifejezés volt, amelynek gúnyos éle nem az ország czimere, hanem az ellen a törvényalkotás ellen irányult, amely kihagyta a törvényből a legbecsesebb lényeget és ahelyett beállított egy teljesen . gyakorlati érték nélküli külsőséget. (Igaz! Ugy van! jobbfelöl. Ellenmondások a szélsöbaloldalon. Zaj. Elnök csenget.) Sághy Gyula: Az lényegtelen? Az ország czimere lényegtelen? (Zaj.) Gr. Tisza István ministerelnök: És különben hogy Sághy Gyula képviselő urat kegyesebben hangoljam magam iránt, kész vagyok még azt is kijelenteni, hogy amely perezben ezt a kifejezést használtam, eszembe jutott, hogy ezt lehetne bárkinek is olybá feltüntetnie, mint hogy ha én nem kellő tisztelettel viseltetném az ország czimere iránt. Én tehát igen sajnáltam ós most is igen sajnálom, hogy ez a kifejezés az ajkamon kicsúszott. (Helyeslés jobbról és a közéjben. Mozgás haltelöl. Elnök csenget.) Talán méltóztatnak ezzel megelégedni. (Zaj és élénk közbeszólások a szélsöbaloldalon.) Elnök: Kérem Bikádi képviselő urat, ne tessék állandóan közbeszólni. (Zaj.) Ráth Endre: Ne haragudjon! (Zaj.) . Elnök: Ráth Endre képviselő urat rendreutasítom. Ráth Endre: Személyes ügybe nem lehet beleszólni! Elnök: Ráth Endre képviselő urat másodszor is rendreutasítom. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Csendet kérek képviselő urak! Gr. Tisza István ministerelnök: Most már t. ház, végezhetek ezzel a kérdéssel, amelyre vonatkozó fejtegetéseim ugy Désy Zoltán, mint grőf Bethlen István képviselő urak beszédeire vonatkoztak és áttérhetek gróf Bethlen István beszédére. Itt talán helyesen járok el akkor, ha mindenekelőtt az általa felhozott egyes konkrét kérdéseket igyekszem megvilágítani, mielőtt magának a beszédének, hogy ugy mondjam, történelem-filozófiai alapgondolatával foglalkoznám. A t. képviselő ur számos konkrét megjegyzést tesz, de engedje meg nekem, hogy annak a nézetemnek adjak kifejezést, hogy ezekben mindenekelőtt azért nem szerencsés, mert az én felszólalásomat — akaratlanul, hiszen az ember ilyenről nem tehet — bizonyos gyanakvó szemmel nézi és abba nagyon sok helyen magyarázott bele olyan tenclencziákat, amelyek tőlem abszolúte távol állanak. Mindenekelőtt — ez nem annyira ebbe a kategóriába tartozik, de engedjen meg nekem a t. képviselő ur, bizonyos tájékozatlanságot árul el akkor, amikor azt mondja, hogy mindaz, amit én az interpelláczióra adott válaszomban a nem magyar nyelvnek a közigazgatás terén való használatáról mondottam, első betörés volna ezen a téren. T. képviselőtársam nagy csalódásban van, mert ez annyira nem az első betörés, hogy ez sokkal kevesebb, mint amennyi ma azon vármegyék legnagyobb részében tényleg életben van, amelynek lakossága túlnyomó részben nem magyarajku. Az összes erdélyi vármegyékben, a székelységet kivéve, sokkal messzebbmenő jogokat gyakorolnak, sokkal messzebbmenő érvényesülése van ma a nem magyar nyelvnek, mint aminőt ez a rendelkezés kontemplál. Mert hiszen nem