Képviselőházi napló, 1910. XXIII. kötet • 1914. márczius 13–április 21.

Ülésnapok - 1910-521

18 521. országos ülés 191í márczius 13-án, pénteken. mentől kényesebb problémával állunk szemben annál paranesolóbb szükség a teljes őszinteség. (Helyeslés a jobboldalon.) Én azt tartom, hogy ha mi azt a törvényt nem tartjuk végrehajthatónak, mondjuk meg, de ne állítsuk azt, hogy végrehajtjuk ezt a törvényt, ha azután ugy, ahogy a törvény tartalma kívánja, nem vagyunk hajlandók azt végrehajtani. Mindenekelőtt megjegyzem, hogy olyan államokban, melyekben organikus közjogi fejlődés van, hol nem kodifikált alkotmányok jöttek létre, hanem a közjogi törvényhozás is lépésről lépésre követte az élet változó igényeit és a nemzeti fejlődés problémáit, minden lépten előfordul, hogy egyes törvények obszolétokká válnak. Az angol törvénykönyv tele van obszolét statútumokkal, melyek végrehajtására nem gondol senki sem. Nem látok tebát semmi szégyelni valót abban, ha azt mondjuk, hogy a magyar nemzet ezelőtt egy fél századdal meghozta azt a törvényt, azok a várakozások, amelyeket hozzáfűzött, nem váltak be; azok a nem magyarajku polgárok, akiket meg akart nyerni ez a törvény, az első percztől fogva a legvehemensebb ellentétbehelyezkedtek nemcsak a törvénynyel, de a magyar állam és a magyar nemzet létfeltételeivel. Ilyen körülmények között ez a törvény nem mehetett át az életbe; ilyen körülmények között nem lehet egy félszázados fejlődést elfújni a föld színéről és ma már ennek a törvénynek végrehajtására nem, hanem csakis arra gondolhatunk, — amiben igazat adok a képviselő urnak — hogy nem egy ujabb nemzetiségi törvénynyel persze, — hiszen azt hiszem, ő sem erre gondolt — hanem esetről-esetre, amint konkrét feladatok merülnek fel, ugy ahogy az már több vonatkozásban meg is történt, ujabb törvényes rendelkezésekkel pótoljuk ennek a törvénynek elavult rendelkezéseit. (Élénk helyeslés jobbfelöl.) Ennek előrebocsátása után bátor vagyok mindenekelőtt megjegyezni azt, hogy ennek a törvénynek bevezetése semmi tekintetben nem feltételeket szab, hanem indokokat állapit meg, ugy hogy ennek a törvénynek bevezetéséből egyáltalán nem lehet azt a következtetést levonni, mintha mindazok a rendelkezések, melyek az egyes szakaszokban foglaltatnak, feltételekhez volnának kötve. Magukban ezekben a szakaszokban, persze vannak egyesek, amelyeknél az illető rendelkezés a lehetőséghez köttetik. Már most, méltóztassék megengedni, hogy csak néhányat említsek a törvény meg nem változtatott rendelkezései közül. A 6. §. azt mondja (olvassa) : »A törvényhatósági tisztviselők saját törvényhatóságaik területén a községekkel, gyülekezetekkel, egyesületekkel, intézetekkel és magánosokkal való érintkezéseikben a lehetőségig ezek nyelvét használják«. Azt hiszem, ezt a lehetőséget itt nem lehet máskép érteni, mint ugy, hogy: ha tudják azt a nyelvet; de ha tudják azt a nyelvet, a törvény szerint használniok is kell. Azután a 18. §. azt mondja (olvassa) : »Azon kerületeken létező vagy felállítandó állami közép- és felső-tanodákban, amelyeken egynél több nyelv divatozik, azon nyelvek mindenikének részére nyelv- s irodalmi tanszékek állítandók. Azt hiszem, messze túlmeunénk a czélon, ha olyan vidékeken, ahol vegyesen együtt lakik három-négy nem magyarajku nemzetisége az országnak, minden középiskolában ilyen tanszéket állítanánk fel«. De fontosabb, ami ezután következik. A 20. §. azt mondja: »A községi gyűlések maguk választják jegyzőkönyvük és ügyvitelük nyelvét«. (Az elnöki széket Szász Károly foglalja el.) A 22. §. szerint: »A község saját törvényhatóságához, annak közegeihez és az államkormányhoz intézett beadványaiban az állam hivatalos vagy saját ügykezelési nyelvét használja«. A 23. §. szerint: »Az ország minden polgára saját községéhez, egyházi hatóságához és törvényhatóságához, annak közegeihez s az államkormányhoz intézett beadványait anyanyelvén nyújthatja be«. A 25. §. azután azt mondja (olvassa): »Ha magánosok, egyházak, magántársulatok, magántanintézetek és törvényhatósági joggal nem biró községek a kormányhoz intézett beadványaiknál nem az állam hivatalos nyelvét használnák, az ily beadványokra hozott végzés eredeti magyar szövegéhez a beadvány nyelvén eszközlött hiteles forditás is melléklendő*. Világosan olyan polyglott közigazgatás ez, amely a modern államéletben igazán keresztülvihetetlen is volna, közigazgatásunkat még a mainál is sokkal költségesebbé, lassúbbá és roszszabbá tenné, magukat az ország nem magyarajku polgárait is károsítaná. Talán legfontosabb és legaggályosabb a törvény 17. §-a, amely azt mondja (olvassa): »Az állam s illetőleg a kormány által már állított, vagy a szükséghez képest állítandó tanintézetekben a tanítási nyelvnek meghatározása, amennyiben erről a törvény nem rendelkezik, a közoktatásügyi minister teendőihez tartozik. De a közoktatás sikere, a közművelődés és közjólét szempontjából .... köteles az állam az állami tanintézetekben a lehetőségig gondoskodni arról, hogy a hon bármely nemzetiségű, nagyobb tömegekben együttélő polgárai az általuk lakott vidék közelében anyanyelvükön képezhessék magukat egészen addig, hol a magasabb akadémiai képzés kezdődik«. Az igaz, itt benne van »a lehetőségig«. De lehet-e ezt a rendelkezést hona fide úgy értelmezni, hogy »a lehetőségig* azt is teszi, hogy épen semmi se történjék ? Természetesen ma a középiskolák terén épen semmi sem történik arra, hogy anyanyelvükön nyerhessenek az illetők oktatást. Helyes is, hogy így van; nem is kívánnék rajta változtatni, nem is tartanám lehetségesnek, hogy az állami középiskolák ne magyar tannyelvüek legyenek, de akkor