Képviselőházi napló, 1910. XXIII. kötet • 1914. márczius 13–április 21.

Ülésnapok - 1910-521

522. országos ülés 191í márczins 13-án, pénteken. 17 kényelmessé, lehetőleg kedvessé, lehetőleg előnyössé az életet . . . (Helyeslés és taps a jobboldalon.)' Holló Lajos: Nem bihari módon! Sághy Gyula: Hisz a parlamentben sem bánnak el emberi módon! Elnök (csenget): Csendet kérek! Gr. Tisza István ministerelnök: . . . természetesen pártkülönbség nélkül. Es ha a képviselő urak megkérdeznének bárkit — igazán nem kívánok dicsekedni —, de megkérdeznének bárkit, akinek alkalma volt az én szerény mindennapi életemet künn az otthonomban figyelemmel kisérni, azt fognák hallani, bogy én a magam mindennapi életében is igyekeztem ezt az ügyet hétköznap és vasárnap egyformán szolgálni és igyekeztem azt a befolyást, amelyet talán a körülöttem élő társadalomra, a körülöttem élő közigazgatási tisztikarra gyakorolhattam, arra használni, hogy azt jjrédikáljam minden intelligens embernek, akit sorsa a magyar vidéki társadalom közé vezetett, hogy neki igazán a nép gondviselőjének, a nép vezetőjének és önzetlen barátjának kell lennie. (Tetszés és taps a jobboldalon és a középen.) Holló Lajos: És tartanak egy kortesapparátust! Fernbach Károly (közbeszól). Elnök: Kérem Fernbach képviselő árat, ne zavarja a tárgyalást. Gr. Tisza István ministerelnök: Nagyon örültem — és ezzel közeledem már sajnálatomra az örömkifejezési alkalmak végéhez — a képviselő ur azon kijelentésének is, hogy igen sok bajnak kifolyása az, hogy nálunk mindenki az országot akarja megmenteni, a dijnoktól elkezelve az aljegyzőn és a szolgabirón keresztül, végig és ahol ő megemlékezett arról, hogy egy lelkiismeretes hivatalfőnöknek hányszor kell azt felelnie az alantasának, hogy »az Istenért! ne akarja ön az ezredéves magyar államot megmenteni!* Feltétlenül igy van. Nekem nagyon sokszor jut eszembe Talleyrand-nak az a mondása egy előtte magát roppant buzgalomra kötelező tisztviselőre, hogy: »Tres bien, jeune honimé, et surtout pas de zele«, jól van fiatalember, de kivált semmi buzgalom. Hát meg kell érteni ezt. Buzgalom legyen, kell is, hogy legyen az emberekben, de az a túlbuzgalom, amely minduntalan a magyar állameszme hivatott védelmezőjének tolja fel az illetőt, — nagyon igaza van Désy Zoltán t. képviselő urnak —, sokkal, sokkal több kárt okoz, mint hasznot az országra nézve. (TJgy van! JJgy van! a jobboldalon és a középen.) Megemlékezik a t. képviselő ur a választókerületek beosztásáról is és ott, megvallom, nem egészen értem állásfoglalását, mert ő kifejezi, nagyon helyesen, hogy ezen a téren is egyformán kell mérni magyarnak és nemzetiséginek, a választókerületek beosztását mindenféle tendencziától és mesterkélt kedvezéstől KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XXIII. KÖTET. vagy hátránytól szorosan mentesíteni kell, amivel teljesen egyetértek. De azután azt mondja, hogy az ő politikai krédójában nincsen sem magyar többségű, sem román többségű kerület, Istenem, az nem is a politikai krédóban van, de a tényekben van. Désy Zoltán: Czéljaimban! Gr. Tisza István ministerelnök: Akkor sajtóhiba, bocsánatot kérek, azért nem értettem; igy már egyetértek, mert az én czéljaimban sincsenek. Mi a választókerületi beosztást megcsináltuk &z összes idevágó objektív tekintetek lelkiismeretes figyelembevételével s ennek folytán jönnek létre egyes kisebb román kerületek, egyes nagyobb román kerületek, a végeredmény azután lesz a román kerületek nagyságát illetőleg és hogy azon kerületek nagysága, melyekben a választók többsége román anyanyelvű majdnem hajszálig megfelel a magyar többséggel biró kerületek átlagos nagyságának. Ez a tény jön ki és van csakugyan olyan kerület, amelyikben román többség lesz és amelyikben magyar többség lesz, de, hogy ebben menynyire egyetértünk, hivatkozhatom ép azokra a román politikusokra, akikkel annyit beszéltem és akiknek mindig azt mondtam: Uraim, ez a kérdés nem lehet konszideráczió tárgya, mi itt nemzetiségi szempontokat nem keverünk bele ebbe a kérdésbe; annyi kerületet fognak kapni, ahány kerület objektív szempontból kialakul. Most ez a szám nagyon kedvezőtlen lesz önökre nézve annálfogva, hogy keverten laknak más nemzetiségiekkel sok helyütt és főleg annálfogva, hogy alacsony kulturális fokuknál fogva kevesebb választójuk lesz, mint akár a németeknek, akár a magyaroknak. Ebben a kérdésben a limine elutasítottam bármiféle nemzetiségi tendencziának akár pro, akár kontra való figyelembevételét. (Helyeslés a jobboldalon.) Ezután áttérek a t. képviselő ur beszédének arra a részére, ahol azután nagyon lényeges eltérés van közöttünk a ^nemzetiségi törvény végrehajtása tekintetében. En ezzel a kérdéssel nagyon röviden végeztem eddigi felszólalásaimban. Tettem ezt azért, mert, megvallom, abban a téves hitben voltam, hogy a dologgal foglalkozó magyar emberek között nem lehet nézeteltérés abban a tekintetben, hogy a nemzetiségi törvénynek ma még ujabb törvénynyel meg nem változtatott rendelkezései között is nagyon sok van olyan, amit nem lehet végrehajtani. Megvallom, sajnálom, hogy a t. képviselő uraknak — úgy gróf Bethlen István, mint Désy Zoltán képviselő urnak — ebben a tekintetben elfoglalt és rám nézve annyira meglepő állásfoglalása arra kényszerit, hogy ezen kérdésnek részleteibe menjek bele. (HattjuJc! Halljuk! jobbfelől.) Megvallom, haboztam, hogy ezt megtegyem-e, de megfontolás után jöttem arra a meggyőződésre, hogy helyes dolog, ha nem térek ki ezen kényesnek látszó feladat elől, mert azt tartom, hogy ebben is, mint az egész vonalon, mindenben 3