Képviselőházi napló, 1910. XXIII. kötet • 1914. márczius 13–április 21.

Ülésnapok - 1910-521

52/. országos ülés lylí märczius 13-án, pénteken. 15 azonban, hogy a tények igazat fognak nekem adni. Ezek a megbeszélések eredménytelenül végződtek, de azért egyáltalában nem adtam fel a reményt, hogy Romániával való barátságos viszonyunk nemcsak fenmarad, de szilárdulni is fog. (Felkiáltások balfélol: Romániával ? Zaj. Halljuk ! Halljuk! jobbfelől.) Elnök (csenget): Csendet kérek, képviselő urak. Gr. Tisza István ministerelnök: T. képviselőház ! Én azt hiszem, hogy mi azokat az, elismerem teljesen objektív és parlamentáris fejtegetéseket, amelyeket a túloldali padokról hallottunk, teljes csendben hallgattuk meg és azt hiszem, megkívánná az ügy fontossága, hogy a t3képviselő urak ugyanezzel az előzékenységgel szíveskednének bennünket megajándékozni. (Helyeslés jobbfelől.) Polónyi Géza: Előzékenységet kivannak, mikor kidobják az embert. Tessék előzékenynek lenni ! B. Tallián Béla: Azok voltunk ! Elnök (csenget) : Kérem Polónyi Géza képviselő urat, szíveskedjék csendben lenni. (Folytonos zaj a baloldalon. Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) Elnök (csenget) : Csendet kérek, képviselő urak ! Gr. Tisza István ministerelnök: A gróf Czernin-féle inczidensre nem szándékozom többet visszatérni. (Mozgás és zaj a bal- és a szélsőbaloldalon.) A t. képviselő urak nagyon sokszor igyekeznek olybá feltüntetni az én csekély személyemet, mintha én, nem tudom, ilyen vagy olyan bátorságommal kérkednék, amiben igazán ártatlan vagyok. Azt hiszem, a magam bátorságáról igazán nem szoktam beszélni. De egyet mindenesetre : az erkölcsi bátorságnak azt a mértékét, amely szükséges arra, hogy az ember ezt a felelősségteljes állást a közérdekhez hiven és állásához méltón töltse, be, ezt, igenis, vindikálom magamnak, (Élénk helyeslés jobbfelől.) azt az erkölcsi bátorságot, hogy, ha én valamiben meggyőződtem arról, hogy az ország érdeke tőlem mit kivan, semmiféle gúnyolódás, semmiféle támadás nem fog engem ettől a helyes úttól eltéríteni. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon és a középen. Mozgás a baloldalon.) Héderváry Lehel: Hogy Lukácsot fedezze ! Elnök (csenget): Kérem Héderváry Lehel képviselő urat, ne szóljon közbe. Gr. Tisza István ministerelnök: Most már, t. képviselőház, méltóztassék megengedni, hogy, áttérve magára a vita tárgyára, az általam elmondottakat az eddig elhangzott nevezetes beszédek tartalmához fűzzem és csak egész röviden emlékezzem meg mélyen tisztelt barátomnak (Mozgás a szélsőbaloldalon. Felkiáltások : Lukács!) és régi munkatársamnak, egy bajtársamnak, Berzeviczy Albertnek (Éljenzés a jobboldalon.) tegnapi beszédéről, amelynek méltatása nem lehet hivatásom, de amely nem is szorul méltatásra. Méltóztassék megengedni, hogy egész röviden érintsem azt az egy-két részletkérdést, amelyben felfogásunk nem teljesen egyezik. Polónyi Géza : Elhiszem ! Gr. Tisza István ministerelnök: Ez is egy jele annak, hogy e meggyőződésnélküli munkapártban még régi, vállvetett küzdelemben megedzett barátok között is mindenki követi a maga és tiszteli a más meggyőződését. (Élénk helyeslés jobbfelől. Zaj a bal- és a szélsőbaloldalon.) Bakonyi Samu : Ennek nem nagyon örülnek az urak ! Polónyi Géza: Lesznek ott többen is ! (Mozgás a szélsőbaloldalon.) Kún Béla (közbeszól). Elnök: Kún Béla képviselő urat rendreutasítom. Gr. Tisza István ministerelnök: T. barátom bírálata főleg a középiskolákra vonatkozik és igy kettős irányban nyilvánul meg : az egyik az országban beszélt nemzetiségi nyelveknek a középiskolákban való tanítása. Nem akarok e dolog részleteibe belemenni, hiszen tényleg vannak ennek szorosan tanügyi olyan részletkérdései, amelyeket nálamnál sokkal hivatottabb szakemberek fognak eldönteni. Ilyen például az a kérdés, hogy a görögpótló helyett helyes lesz-e valamely nemzetiségi nyelvet tanítani. Azt elismerem, hogy a görög irodalommal szemben ez ugyanolyan paedagogiai hasznot, értéket nem nyújt, de nem tudom, hogy paedagogiai szempontból is, de mindenesetre gyakorlati szempontból nem ér-e sokkal többet annál az anyagnál, amelyet az úgynevezett görögpótló tananyag gyanánt ma adnak az ifjúságnak. De mondom, ezt rábízom a tanférfiakra. Én csak arra utalok, hogy, ha azt akarjuk, hogy a magyar fiatalság megtanuljon valamely nemzetiségi nyelvet annyira, amennyire azt a gyakorlati élet igényei kívánják, — ez egészen más valami feladat, mint hogy ha azokat, akiknek anyanyelvük ez a nyelv, ebben az anyanyelvben intézményileg oktatásban részesítsük, ugy, hogy azt hiszem, ez mindenesetre kettős feladat. Az elsőt sürgősnek tartom, mert eminens nemzeti érdeknek tartom, hogy a magyar intelligenczia, amely állami és társadalmi téren kilép az életbe, a nem magyarajku néppel annak nyelvén érintkezzék. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Ebben eminens, sürgős nemzeti érdeket látok. A másik kérdés, a nem magyarnyelvüeknek, az illető anyanyelvű tanulók részére való intenzivebb oktatás, nézetem szerint is oly kérdés, amelyhez csak akkor szabad nyúlni, ha teljesen megjavult a helyzet a tekintetben, hogy bizonyos, a nemzeti politika sarkköve ellen irányuló tendencziák kiküszöböltessenek. Ami pedig a vallástanitást illeti, elismerem., hogy a gimnáziumban, kivált a gimnázium felsőbb osztályaiban az ifjak valamennyien tudnak annyit magyarul, hogy a vallást magyarul is tanulhatják. De nem ez a vezető szempont, amint beszédemben kifejtettem. Előttem a nemzetiségi probléma összes vonatkozásainál az egyedüli czinozura az,